marlon brandy
"Úrinőtől kapott tripper nehezebben gyógyul"

Nolblog Saját blogom Segítség

H.P.Blavatsky: A Titkos Tanítás I.

Kozmogenezis: A világ teremtése

Magyar Teozófiai Társulat

www.teozofia.hu

 

 

Nem szokványos könyv

 

Számos olvasója „nehéz olvasmánynak” minősítette a Titkos Tanítást. A nehézségek fő oka, hogy a feltáruló kép az univerzumról és benne az emberiség szerepéről alapjaiban rengetheti meg az olvasó világképét.

„Úgy közelítsétek meg a Titkos Tanítást, hogy nem remélitek tőle a létezés végső igazságát, és semmi más gondolatotok ne legyen, csak az, hogy milyen messzire vezethet el az Igazság FELÉ. Lássátok a tanulmányban az elme gyakorlásának és fejlesztésének olyan módját, amelyet másféle tanulmányok soha nem adnak meg” – mondta a szerző közvetlen tanítványainak.

A Titkos Tanítás nem nevezhető szórakoztató olvasmánynak, sem tankönyvnek. Inkább a felfedezés könyve. Nem annyira a benne fellelhető gondolatok miatt értékes, hanem mert segítségével megtanulhatunk önállóan gondolkodni, sőt nemcsak gondolkodni, hanem intuitív módon ráérezni a dolgokra. „Mivel ez a munka sokkal többet hallgat el, mint amennyit közöl, a tanítványt felszólítjuk, hogy saját intuícióját használja” (H.P.B.). A mű minden egyes olvasás alkalmával újabb és újabb ismereteket ad, mert megváltozott közben az, aki olvassa.

A kozmoszról és az emberiségről a Titkos Tanításban található mentális képek rendeltetése, hogy elvezessenek a felismeréshez: a Valóságot soha, semmiféle kép nem képes megjeleníteni. A mű célja, hogy segítsen megérteni, a Titkos Tanítás és vele együtt minden más teória, az összes mentális kép a kozmosz eredetét, felépítését és működését illetően – hiányos, pontatlan. Azért tanulmányozzuk a Titkos Tanítást, hogy túlléphessünk a Titkos Tanításon…

 

Dzyan könyve és a szenzár

 

„Egy ősi kézirat van az író szeme előtt, pálmalevelek gyűjteménye, amelyeket valamilyen különleges, ismeretlen eljárással, vízzel, tűzzel és levegővel szemben ellenállóvá tettek. Az első lapon egy tiszta fehér körlap látható, fénytelen, fekete alapon. A következő lapon ugyanaz a körlap van, de egy ponttal a közepén.”

A Titkos Tanítás mindkét eredeti kötete három részből állt. Az első részek egy ősi írásból, a Dzyan könyvéből vett néhány kiválasztott stanzát, valamint az ezekhez fűzött magyarázatokat és megjegyzéseket tartalmazzák. Az első kötet stanzái a kozmosz, míg a másodiké az emberiség születéséről és fejlődéséről szólnak.

Minden bizonnyal létezett egy ezoterikus, szimbolikus misztériumnyelv, ami csak a beavatottak előtt tárult fel. A szenzárra úgy gondolhatunk, mint különböző kifejezési módú szent szimbólumok összességére. A stanzák hasonlítanak a Ji King szimbólumaira, vonalak és alakzatok, körök és pontok.

A Titkos Tanítás második részének mindkét kötete a világban ismert vallások és mítoszok jelképrendszeréről szól, a harmadik részek a fizikai és az okkult tudományok összehasonlítását tartalmazzák.

Az 1920-as 30-as években készült és magánkiadásban megjelent magyar nyelvű, de nem teljes könyvfordítást ma már csak elvétve lehet egy-egy antikváriumban fellelni. A Titkos Tanítás teljes magyar nyelvű kiadásával sok évtizedes adósság törlesztése kezdődött a magyar olvasók számára. A most megjelenő új fordítást legalább 6 további kötet követi majd évente.

 

 

Nem szokványos életút

 

Kevés olyan ember van, akit annyi mendemonda, félreértés vagy szándékos félreértelmezés övezne, mint e kötet szerzőjét, Helena Petrovna Blavatskyt. Ma az „ezoterikus irányzatok anyja”-ként emlegetik őt, hiszen az okkultizmus – mai szóval ezotéria - filozófiai alapjait az ő munkáiból ismerte meg a nyugati civilizáció.

 

H.P.B. a XIX.sz. közepén tizenöt év alatt kétszer-háromszor körbeutazta a Földet. Felváltva élt világvárosokban és Isten háta mögötti helyeken, látott és tanult, keresett és tovább keresett, tökéletesítette képességeit.

Járt Egyiptomban, ahol mágiát tanult egy idős kopttól, bejárta Európát, Kanadában a vörös indiánok kultúrájával, Illionisban a mormonok tanaival ismerkedett, New Orleans-ban a voodoo szertartásokat tanulmányozta, míg Peruban az ősi civilizációkat, majd Indiában töltött éveket. Tibetbe – többszöri próbálkozása ellenére – csak a későbbi években sikerült bejutnia. Bakancsban és gyakran férfiruhába öltözve utazott. Oroszországba, hazájába visszatérve - ahol éppen spiritiszta-őrület volt -  Helena Petrovnát képességei alapján médiumnak vélték. Később a Kaukázusba költözött, ahol a bennszülött törzsek között töltött el öt évet. Számtalan fizikai-pszichikai krízisen ment keresztül, miközben megszerezte az irányítást okkult erői fölött. Mindez egyfajta előkészület volt, hogy felkészüljön igazi életfeladatának teljesítésére.

1866-ben elhagyva Oroszországot, a Balkánon, Egyiptomban, Szíriában és Olaszországban járt. Itt harcolt Garibaldi oldalán a mentánai csatában és súlyosan megsebesült. 1868-ban már újra Indiában, majd Tibetben van, hogy ott okkult képességeit tökéletesítse. A következő állomás Görögország, majd Egyiptom, ahol hajótörést szenved, és Kairóban egy időre letelepszik. Az 1870-es évek elején Szíria, Palesztina, Libanon, majd Kelet-Európa az úti célja.

1873-ban New York-ba utazott Mestere utasítására, majd rá következő évben – szintén az ő utasítását követve – ellátogatott Eddy elhíresült farmjára, amely különféle spiritiszta jelenségek színhelye volt. Itt találkozott Henry Steel Olcott ezredessel, akivel 1875. november 17-én New York-ban megalapították a Teozófiai Társulatot.

 

Képességei nagyon széles skálán mozogtak – egészen prózai foglalkozásoktól a magas művészi tevékenységig szinte mindent megtapasztalt. Oroszországban sikeres kereskedelmi vállalkozó, majd művirágkészítő gyáros, de dolgozott nyakkendő-készítő üzemben is, amikor Amerikában élt. Emellett Madame Laura művésznéven koncertezett Orosz- és Olaszországban, Párizsban pedig festő és karikaturistaként kereste kenyerét.

 

Az 1880-as években egészségi állapota igen megrendült, támadások is érték időközben, az angliai Pszichikai Kutató Intézet egyoldalú jelentésében csalónak és szélhámosnak titulálta. Később ugyanezen intézet rehabilitálta. Eközben ő Würtzburgban keményen dolgozott a Titkos Tanításon. Pályafutásának fő műve ott volt a XX. század legnagyobb tudósának, Albert Einsteinnek az éjjeliszekrényén, aki korszakalkotó eredményeihez Blavatskyné metafizikáján keresztül jutott el.

 

Nagyiday Adrienne

 

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Még nincsenek kommentek. ()

Írja meg véleményét, kérdéseit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.

Hozzászólás:
 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Címkefelhő

@hm belfold @hm bulvar @hm gazdasag @hm kulfold @hm kult @hm sport @hm tech a Abdulin Ad aforizma aforizmák Alan Alcotgt államtitkár amerikanisztika András anekdota Angliaregény angol anna Antikrisztus antropológia árnyékháború árvalányhaj Aszlányi átirat atomfizika Attac Austen autóipar autótörténelem AVH ÁVH az b bABONAHIEDELEMKEREKES Bakos ballada Baumgarten Béla Berki Berson Bertalan bestseller bibliakritika biográfia blog bloggervilág BM Book Borges bÖHME Böll Bródy Brown bukanér burleszk Butor Caesar Canaris Chaplin Churchill cigánylidérc Corvina Cravan Csaba császár Csáth Cserna Szabó Csikszentmhályi Csikszentmihályi csoport Csurgai Dan Daniel dArgenson de Dean debreceni Defoe diáklázadások díj diktatúra Dovlatov dr Drábik Dtsingisz EA EAPoe éghajlatkutatás Ehrman Einstein elbeszélések életmód életvezetés életvitel elit Elkes Ellis Elmebetegek első emigráció Emőd epika építészet építészeti eposz Ernő est eszkatológia Eszmélet etikett Eubook Európa európai évértékelés Exuperx ezoterika F Fábri Falak fantasy Faulkner Faulner fegyver Fekete félreértések feminizmus fenomenológia Ferenc film filmgyártás filozófia fitnesztalajtorna Fitzgerald flow fóbiák foci folyóirat Foster Fouché főzés Francois Frankl Fuller füveskönyv Gábor Garbo Gárdonyi Gaskell Gáspár gasztronómia Gáti genetika Geopen geostratégia Géza gnózis goethe Gold Gomorra Gond gótika Greer Grisham grushin Gucci Guido Habe háború hadtörténelem Haffner hagyomány halál halálos Hans Hardy Hari hatz Hegel Heine hELLER Hemingway Herbert hevenyvédelmi Highes hírszerzés Hölderlin Hrabák humor Huxley HVG Ida II Imre indián inernacionális ír irodalmi irodalmu irodalom iskola Isserman István iszlám ítélet JACOB Jaksity Jane János Jarry Jasper játék jézus jogrendszer John jOSEPH Júlia Julius kaja Kalligramm kalóz kamat kamatos Kaminer kán karcolat Karinthy Károly katasztrojka Kati katonai Kázmér kémelhárítás Kemény Kende Kenedli Ker Kerekes kézikönyve Kiadó kinai kmb knédlim kocsmafolyóirat Kolesznyikov kommentelni kommunikáció kor Kowalski költészet könyörület Könyvek Közel kelet közgazdaság Krausz krimi kulinária kulturantropológia kultúrhistória Kun Lacan láncreakció Larsson László Lászlótól Le Lea legendák Lénárd lények Leonardo Librum List Lively logger LSD Lukács Lukáts maffiamagyar Magellán magyar manicheizmus Mann Márai Márffy Mária Marquez Marton másként Mata Mátrai Mauriac Max Médiablog meleg memoire Mennyes meridiánok Mérő mesemorfológia Metternich MI5 Miklós Miksa Milner Mitrohin modern Molnár Monde Moravia morfium múlt Murakami Nadler nagy nagykövete naplóKerekes nem nietzsche Nobel díj Novalis nőhódítás nőiség OBrian Onagy ontológia orosz orvosmeterológia Orwell Ottó Ödön ősiségsmaragdtáblák paleológia Pankovszkíj paradigma parafrázis pártállam Partvonal Petelei Péter Pilátus plágium Plath Poe politika politikai politológia Pollner Polner prikézsia privatér pszichiátria publicisztika Quincey Rajk Rákosi recepció regény regénye rejtély rendszerváltás Révai Ridley rizs Róbert romantika Runner Salazar sam Sándor Sarolta Sartre Saviano Schönburg Scott Selby Shulman siker sikerrecept Simon skandináv Skorzeny skót Smoley sorozatgyilkos sör Svejksör Sylvia szabadkomuvesek Szabó szaké számmisztika Szasa Szász század századi Szecsődy szegénység szerelemfelfogása szeretet szerzői szociológia Szomory szökésKerekes Sztogoff szushi Szűcs tábornok Tamás tárca társaságok TB Ted templomosok teológia teozofia teozófia teremtett térképek Terricum thriller Tilger Tiszavárkony titkos tollalhu Tormay történelem történelmi tőzsde transindexkerekes tudok Ugron Ujszászi Ungvári USA útirajz ütletvitel üzlet vadászírók Vadnyugat vallás Vámos Váncsa várostervezés Vaszary Vay vegyi Vermeer vígjátéka viktorianus viktoriuánus Vila Matas világháború von vonatrablás Walker Wass Weber Wermacht Wharton William wwwsolyomluxhu wwwtollalhu XIX XX Yucatán Zsolna Zsolt