marlon brandy
"Úrinőtől kapott tripper nehezebben gyógyul"

Nolblog Saját blogom Segítség

Robinson Crusoe

Daniel Defoe

1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz

Gabo Kiadó

 

 

Még a héten is láttam a regény egyik filmadaptációját Pierce Brosnan főszereplésével.

Sokan ezt a művet tartják az első angol regénynek. Megjelenése óta igen erős hatást gyakorolt az irodalmi és kritikai gondolkodásra. A legkülönbözőbb formákban tér vissza, újra meg újra a toposz. Alaptörténetet beszél el: a lakatlan szigetre vetődött hajótörött hosszú és mélységes magányában megfosztatik mindazoktól az eszközöktől, amelyek addig nélkülözhetetlenek voltak számára. Arra kényszerül, hogy szembesüljön a lét problémáival. A nagy csöndben még a szavak is elhagyják. Megpróbál naplót vezetni, hogy megőrizze civilizált énjét, de nem sokáig tart ki az a kevés felvizezett tinta, amelyet sikerült a hajóroncsról megmentenie. Azonban a leírt szavak eltűnnek, és Robinson naplója olyan üres lesz, mint a horizont a szeme előtt.

A totális magány állapota mégsem őrjíti meg, vagy ejti kétségbe Robinsont. Egyedüllétében megteremti az alapját egy újfajta írásnak, egy újfajta öntudatnak. Ahogyan új eszközöket készít magának a rendelkezésre álló anyagokból, úgy találja fel azt az új módot is, ahogy, amely nyelven elmondhatja beszédét. Ezt az elbeszélésmódot hagyja ránk Robinson a felvilágosodás küszöbén álló világra; és mi ezt az elbeszélésmódot visszük tovább, amikor megfogalmazzuk életünk történeteit.

 

A szerző géemkázott:

A kollega

A spanyol örökösödési háború északi hadszínterén, Németalföldön harcoló brit hadsereg vezéreként Marlborough két hírszerző osztályt hozott létre. A Cardonel vezette kémhálózat átfonta egész Európát. Ügynökeinek egyike felbecsülhetetlen információkkal szolgált: sikerült neki a francia hadügyminisztériumból megszerezni Marlborough számára az ellenséges csapatok létszámáról és hadrendjéről készített okmányok másolatát, amikor a herceg 1704-ben seregével útban volt a Duna felé. De a legkiválóbb ügynökök közésorolható kémeket is túlszárnyalta valaki, akinek kilétét mindmáig homály fedi A herceg iratai közt később négyszáz levelet találtak, amelyek arra utaltak, hogy írójuknak befolyásos embernek kellett lennie a francia udvarban. Mivel a herceg 1716-ban gutaütést kapott, hivatalát Robert Harley, Oxford első grófja vette át. A brit titkosszolgálat új vezetője helyesen ismerte fel a hírszerzésértékét. Szolgálatában állott korának legképzettebb titkos ügynöke (Singleton kapitány? - Kerekes Tamás): „the most enterprising and trusworthy political spy” (a legvállalkozóbb és legmegbízhatóbb politikai kém, történetébe. Noha a szerző hírlapíróként egy Anna királynőt bosszantó pamfletja miatt nem voltkorábban sikeres. A szerző már1704-ben hosszúértekezést írt Az általános hírszerzés terve címmel. Ez a mesterien szerkesztett instrukció kimutatja, hogy miként lehet politikai hatalomra szert tenni és aztán rendőrállamot vezetni. ”A kémkedés és a hírek beszerzése - írja a szerző - a lelke az államügyeknek.” A szerző felismerései Cromwell korábbi tapasztalatain alapulnak. A kollega célszerűnek tartotta titkos ügynökök hálózatának országos kiépítését, mely behálózza a birodalmat és rendszeres időközben jelentést tesz a kormánynak mindarról, ami az egyes területeken végbemegy. Ajánlotta továbbá, hogy fektessenek fel dosssziét minden fontos személyről, hogy az elégedetlenkedő és lázongó elemek kiszűrhetőek legyenek, és a potencionális zavarkeltőket egy szükséghelyzet első jelére le tudják tartóztatni. Publikációiban a szerző soha nem tesz említést személyes kémtevékenységéről, csupán olvasható nála egy „különleges szolgálat, amelyben kockára tette az életét”, mint gránátos az előretolt lövészárokban. Ez az esemény valószínűleg Skóciában zajlott le, ahol a szerző ki akarta puhatolni a lakosság véleményét az angol és a skót parlament egyesítéséről. Ha felismerték volna, hogy angol kém, akkor valószínűleg nem tért volna vissza élve. Ő azonban ügyesen írónak adta ki magát, aki anyagot gyűjt.

 

A szerző neve: Daniel Defoe

 

Janusz Pielkiewicz: A kémkedés világtörténete

 

1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz

Gabo Kiadó

Kerekes Tamás

„Már eddig is túl sok ember halt bele,

hogy nem olvasott elég Kerekes Tamás-t.”

Magyar Irodalom Rt.

www.marlonbrandy.nolblog.hu

thomaskerekes@msn.com

 

 

 

 

 

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Még nincsenek kommentek. ()

Írja meg véleményét, kérdéseit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.

Hozzászólás:
 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Címkefelhő

a Abdulin Ad aforizma aforizmák Alan Alcotgt államtitkár amerikanisztika András anekdota Angliaregény angol anna Antikrisztus antropológia árnyékháború árvalányhaj Aszlányi átirat atomfizika Attac Austen autóipar autótörténelem AVH ÁVH az b bABONAHIEDELEMKEREKES Bakos ballada Baumgarten Béla Berki Berson Bertalan bestseller bibliakritika biográfia blog bloggervilág BM Book Borges bÖHME Böll Bródy Brown bukanér burleszk Butor Caesar Canaris Chaplin Churchill cigánylidérc Corvina Cravan Csaba császár Csáth Cserna Szabó Csikszentmhályi Csikszentmihályi csoport Csurgai Dan Daniel dArgenson de Dean debreceni Defoe diáklázadások díj diktatúra Dovlatov dr Drábik Dtsingisz EA EAPoe éghajlatkutatás Ehrman Einstein elbeszélések életmód életvezetés életvitel elit Elkes Ellis Elmebetegek első emigráció Emőd epika építészet építészeti eposz Ernő est eszkatológia Eszmélet etikett Eubook Európa európai évértékelés Exuperx ezoterika F Fábri Falak fantasy Faulkner Faulner fegyver Fekete félreértések feminizmus fenomenológia Ferenc film filmgyártás filozófia fitnesztalajtorna Fitzgerald flow fóbiák foci folyóirat Foster Fouché főzés Francois Frankl Fuller füveskönyv Gábor Garbo Gárdonyi Gaskell Gáspár gasztronómia Gáti genetika Geopen geostratégia Géza gnózis Gold Gomorra Gond gótika Greer Grisham grushin Gucci Guido Habe háború hadtörténelem Haffner hagyomány halál halálos Hans Hardy Hari hatz Hegel Heine hELLER Hemingway Herbert hevenyvédelmi Highes hírszerzés Hrabák humor Huxley HVG Ida II Imre indián inernacionális ír irodalmi irodalmu irodalom iskola Isserman István iszlám ítélet JACOB Jaksity Jane János Jarry Jasper játék jogrendszer John jOSEPH Júlia Julius kaja Kalligramm kalóz kamat kamatos Kaminer kán karcolat Karinthy Károly katasztrojka Kati katonai Kázmér kémelhárítás Kemény Kende Kenedli Ker Kerekes kézikönyve Kiadó kinai kmb knédlim kocsmafolyóirat Kolesznyikov kommentelni kommunikáció kor Kowalski költészet könyörület Könyvek Közel kelet közgazdaság Krausz krimi kulinária kulturantropológia kultúrhistória Kun Lacan láncreakció Larsson László Lászlótól Le Lea legendák Lénárd lények Leonardo Librum List Lively logger LSD Lukács Lukáts maffiamagyar Magellán manicheizmus Mann Márai Márffy Mária Marquez Marton másként Mata Mátrai Mauriac Max Médiablog meleg memoire Mennyes meridiánok Mérő mesemorfológia Metternich MI5 Miklós Miksa Milner Mitrohin modern Molnár Monde Moravia morfium múlt Murakami Nadler nagy nagykövete naplóKerekes nem Nobel díj nőhódítás nőiség OBrian Onagy ontológia orosz orvosmeterológia Orwell Ottó Ödön ősiségsmaragdtáblák paleológia Pankovszkíj paradigma parafrázis pártállam Partvonal Petelei Péter Pilátus plágium Plath Poe politika politikai politológia Pollner Polner prikézsia privatér pszichiátria publicisztika Quincey Rajk Rákosi recepció regény regénye rejtély rendszerváltás Révai Ridley rizs Róbert romantika Salazar sam Sándor Sarolta Sartre Saviano Schönburg Scott Selby Shulman siker sikerrecept Simon skandináv Skorzeny skót Smoley sorozatgyilkos sör Svejksör Sylvia szabadkomuvesek Szabó szaké számmisztika Szasa Szász század századi Szecsődy szegénység szerelemfelfogása szeretet szerzői szociológia Szomory szökésKerekes Sztogoff szushi Szűcs tábornok Tamás tárca társaságok Ted templomosok teológia teozofia teozófia teremtett térképek Terricum thriller Tilger Tiszavárkony titkos tollalhu Tormay történelem történelmi tőzsde transindexkerekes tudok Ujszászi Ungvári USA útirajz ütletvitel üzlet vadászírók Vadnyugat vallás Vámos Váncsa várostervezés Vaszary Vay vegyi Vermeer vígjátéka viktorianus viktoriuánus Vila Matas világháború von vonatrablás Walker Wass Weber Wermacht Wharton William wwwsolyomluxhu wwwtollalhu XIX XX Yucatán Zsolt