marlon brandy
"Úrinőtől kapott tripper nehezebben gyógyul"

Nolblog Saját blogom Segítség

GARDNER, LAURENCE

A Grál-királyok eredete

 

Ádám és Éva nem az első emberpár volt a Földön, hanem fajtájuk első képviselői. Amikor az izraeliták kivonultak Egyiptomból, lelki-szellemi vezérük nem Mózes, hanem Mirjám királynő és főpapnő. József, Jézus apja nem ács volt, hanem a legmagasabb rendből származó tudós alkimista. Az első pendragonokról, Dávid király és Jézus királyi őseiről írott figyelemre méltó tanulmány ezeket a témákat tárgyalja részletesen, és megdöbbentő tényeket tár az olvasóközönség elé.

Az ősi Sárkányrend (Sárkányos Társaság) titkos archívumaiban fellelt dokumentumok alapján A Grál-királyok eredete a földi királyság intézményének történetét beszéli el mezopotámiai megalapításától.Gardner, jakobita királyi történetíró, nemzetközileg elismert uralkodói és lovagi genealógus (Laurence Gardner: A grál-királyok eredete, Gold Book) a Grál-királyok vérvonalát az első - a sumir - embertől, Ádámtól származtatja. Innen az ószövetségi történet ismerős: Ádám és Éva fia, Káin, megöli testvérét Ábelt. Káin leszármazásával kapcsolatban az Ószövetség szűkszavú, csupán néhányukat említi név szerint, majd (Ter 4:25) "Ádám pedig ismét ismeri feleségét: és az szülé néki fiat", akit Sétnek neveznek. Majd Sét nemzetségének leírása következik. A két nemzetségvonal, annak ellenére, hogy vannak benne különbségek, lényegileg egyeznek.  Gardner kutatásai alapján arra a következtetésre jutott, hogy az egyik nemzedékrendet az Ótestamentum szerkesztői találták ki. Szerinte a káini leszármazási vonal a valódi Grál-vérvonal, és nem a Séti. Szerinte Káin leszármazottai a dél-mezopotámiai Urtól az északi Assur városáig uralkodtak. Ez pedig az egykori Sumer. Ők voltak a kor legkiemelkedőbb királyai.

"Mindezek ellenére, és talán emiatt, a Biblia összeállítói úgy döntöttek, Ádám fia, Sét dinasztiája kedvéért 'megfeledkeznek' a párhuzamos uralkodócsaládról, a Káini vonalról... A legfőbb cél az volt, hogy elrejtsék a Káini vérvonal egy későbbi tagjának, Tubalkain fiának valódi örökségét, aki a legfontosabb kapcsolatot jelentette az egyiptomi fáraókkal. Ezt a kapcsolatot a héber írnokok igyekeztek kitörölni népük történetéből. Szerettek volna ugyanis egy tiszta Ádámi vérvonalat bemutatni Dávidig és Juda későbbi királyaiig" - írja.

Gardner arra a következtetésre jutott, hogy a "szent vérvonal" a bibliai Hámon keresztül folytatódott. (A Teremtés könyvéből (Ter 5:32) ismert, hogy Noénak három fia született: Sém, Hám, Jáfet. Sémtől származnak a sémiták, Jáfettől a jafetiták, Hám fia pedig két másik mellett Kus és Kánaán. Kus pedig nemzé Nimródot is, ez kezde hatalmassá lenni a földön.) Magyarul, az Ószövetség összeállítói tisztában voltak azzal, hogy a szent vérvonal nem Noé Sém nevű, hanem Hám unokáján, Nimródon keresztül ment tovább. Véleménye szerint az uralkodói geneológiát tekintve elmondhatjuk, hogy Hám és Nimród dinasztiája (Káin, Lámek és Tubalkain) a Grál-királyság igazi örököse , míg a Sémi vonal kisebb jelentőségű volt.

Gardner többször hangsúlyozza, hogy a Grál-királyság történetében a hámi vérvonalból származó Nimródnak van elsődleges szerepe, későbbiekben pedig megállapítja, hogy vérvonaluk Egyiptomban folytatta útját, Sém családja pedig a Biblia fő patriarchális vonalán haladt tovább Noétól. Hám és Jáfet leszármazottai Arábiában, Anatóliában és a fekete-tengeri Szkítiában, végül Európán áthaladva Írországban telepedtek le. Hám és Jáfet a skót kelták ősei. Kánaán elátkozott leszármazottai a kánaániak, akik országa a Földközi-tenger partján feküdt, területe Szidóntól Gázáig húzódott, illetve a holt-tengeri Szodomáig és Gomorráig. Mindez pedig azt jelenti, hogy az Isten kegyelméből uralkodók, a Grál-királyok vérvonala Hámon, és nem Sémen keresztül öröklődött. Sőt, a két nép - a sumerok és a héberek - története egy neves sumerológus, Kramer szerint, két nép élet-halál harca volt.

Meg kell említeni, hogy a magyar néphagyomány alátámasztja a fentieket. Gönczi Tamás Nimród gyűrűje (Sárosi Kiadó) című könyvében írja róla, hogy a magyar archaikumban Nimród a világ első királya, a magyarok ősapja, a magyar mese jó óriása, a mitikus hagyomány csillagszemű óriáskirálya. Ő velünk volt egykor a csodás Napkeleten. Ő építette a már csak a homok alatt romokként heverő városokat "minden kultúra örök eredésének" a helyén. Ő volt az, aki az ősök "egynyelvét" bírta. És ő volt az, akit a Biblia a magyar néphagyománnyal ellentétben eget ostromló, Isten ellen lázadó zsarnok királynak nevez. Mindez tökéletesen beleillik abba, amit többek között Gardner is állít: az Ószövetség héber szerkesztői tudatosan nem a valódi képet festették le a világ első királyáról, mert az a végső soron Júdea királyi házának dicsőségét csorbította.  Ismeretes továbbá, hogy krónikáink és a néphagyomány is Nimródtól származtatja Attilát és az Árpád-házat, és tudjuk azt is, hogy Árpád-házi királyaink Isten kegyelméből uralkodó, szakrális királyok voltak.  A Kánaánba betörő izraelita törzsek még nem voltak felkészülve, hogy királyságot alapítsanak. "Ebben az időben nem volt király Izraelben, hanem ki-ki azt cselekedte, ami jónak látott" (Bír 17:6). Szükségük volt azonban valamilyen egységes vezetésre, a katonai hatalommal is felruházott bírák 250 éven át vezették a népet.  Nézzük, ki és hogyan lett az első királyuk!

Az izraeliták és filiszteusok között harc tört ki Kr. e.1050 körül Jeruzsálemért. Ebben az időszakban Sámuel volt a bíró. "Íme te megvénhedtél, és fiaid nem járnak utaidon, most azért válassz nékünk királyt, mint minden népnél szokás" - kéri a nép Sámuelt (Sámuel I. 8:5-8). Majd az Úr így szól Sámuelnek: "küldök hozzád egy embert a Benjamin földéről, és kend fel őt fejedelmül", amit Sámuel meg is tesz, így Saul lesz az első király. Majd bemutatják a népnek, akik azt kiáltják: Éljen a király! "Némely kaján emberek azonban azt mondák: mit segíthet ez rajtunk? És megvetették őt és ajándékot nem vivének neki"- olvashatjuk, ami abban az esetben furcsa, ha Saul karizmatikus király, ugyanis azok hatalmát a nép nem szokta megkérdőjelezni. Az Úr később azonban megbánja, hogy Sault tette meg királlyá, ami szintén furcsa egy beavatott királynál. Később Sámuelt az Úr elküldi egy másik jelölthöz, Dávidhoz, akit Sámuel fel is ken. Majd "félni kezde Saul Dávidtól, mert az Úr vele volt, Saultól pedig eltávozék". Ezután Saul Dávidhoz adja a lányát, majd "Saul ellensége lőn Dávidnak teljes életében". Saul látta, hogy Dávid veszélyt jelent számára, el is akarta távolítani, végül azonban Saul volt az, aki életét vesztette. Az események később se egy szakrális királysághoz méltóan következnek: Dávid beleszeretett Betsábéba, ezért megölette annak férjét. Dávid fiát, a trónörökös Amnont testvére, Absolon ölte meg, miután Amnont meggyalázta saját féltestvérét, Támárt. Absolon megpróbálta erőszakkal megszerezni a trónt. Dávid gyakorlatilag egy polgárháborúban szerezte vissza a trónt, fia, Absolon meghalt. Dávid már halálos ágyán volt, amikor trónörökösét, Adóniát koronázták királlyá. Érdekes módon azonban mielőtt véget ért volna a koronázási lakoma, Dávid támogatásával Sádók egy másik fiút, Salamont is felkent királlyá. Salamont fogadták el valódi királynak, aki aztán el is tetette láb alól testvérét és annak követőit.  

Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy Dávid korábban a filiszteusok hadseregében az izraeliták ellen szolgált. Ez elég furcsa előélet annak az embernek, aki Izrael történelmének legfontosabb vérvonalát alapozta meg. Tudnunk kell azt is, hogy Dávid felesége korábban Dávid Urias nevű hadvezérének volta felesége, akik mind a ketten - Urias és Betsábé - hettiták, tehát nem sémiták voltak. (Így ha ezen a családvonalon vezetjük le Jézus származását, a zsidó eredet ténye irreálissá válik.) Cristopher Knight és Robert Lomas szabadkőművesek, több könyvükben (A Hiram kulcs, Hiram könyve, Gold Book) is foglalkoznak Dáviddal, illetve fiával, Salamonnal. Kutatásaik során arra a következtetésre jutottak, hogy Dávidnak, illetve Salamonnak nem volt saját hagyománya, ami alapján Isten kegyelméből felkent királyokká válhattak, illetve nem voltak olyan szentélyeik, templomaik, amilyenek a kánaánita királyoknak. Nem voltak építészeik sem, ezért kellett Salamonnak a tíruszi királytól segítséget kérnie temploma felépítéséhez. A szerzők szerint a királlyá avatás ceremóniáját is a kánaánitáktól kapták, ugyanis Saul és Dávid felkenése a kánaánita rítus utánzásának tűnik. Dávid nemzetségének azonban látszólag vége szakad a babiloni fogság idején, amikor Zedekiahot, Júdea utolsó Dávid nemzetségéből származó királyát megvakították és láncra verve Babilonba vitték, fiait pedig még ő előtte lemészárolták. Az Ószövetség kb. Jézus születése előtt négyszáz évvel ér véget.

Azt, hogy Jézus valóban a Dávidi vérvonalból származik-e, nem célja tárgyalni a cikknek, de a fentiek értelmében nem lehet, hiszen Dávid fiait megölték. Azt, hogy Jézus Dávid nemzetségéből származik, csak az Újszövetség írja - ami mai végleges formáját sok száz évvel később, a IV. században kapta meg - de ott se mindegyik evangélista. Se Márk, se János nem nyilatkozik Jézus származásáról. Máté és Lukács között pedig különbség van a Dávid királytól indított vérvonalban: Máté Salamontól indítja a vérvonalat, míg Lukács Dávid egy másik fiától, Nátántól.  Mindenesetre elgondolkodtató, amit Gardner ír: "Az Ótestamentum látszólag átfogó nemzedékrendjével kapcsolatos főbb problémák az egyiptomi tartózkodás történetének kezdetétől jelentkeznek. Ábrahám korát megelőzően az előkelő családok leszármazását Mezopotámiában évszázadokon át írásban rögzítették. Ehhez a feljegyzéshez a Teremtés könyve összeállítói Babilonban (a fogság idején, a szerk.) hozzájuthattak. De Ábrahám Kánaánba vándorlása idejétől Dávid királyig és utódaiig a bibliai nemzedékek létezésére alig van bizonyíték".

Mindezek ismeretében aligha vehető komolyan A Da Vinci-kód című könyv azon feltételezése, hogy a dávidi vérvonal a Szent Grál. Az azonban nagyon is valószínű, hogy Jézus Krisztus "Szent vére" a Grál. A fentiekből azonban az is kiderül, hogy ez csak akkor lehet így, ha Jézus a valódi Grál-királyok vérvonalából származik: tehát nem Sémtől, hanem Hámon, Kuson át Nimródtól... de ez már egy másik történet. (HUNHIR.HU)

Egy magyar szerző, Bunyevácz Zsuzsanna szerint, nemcsak Mária, de a Grál országa is vagyunk. Ha jól emlékszem ő a Pilisben véli megtalálhatónak az ereklyét. BUNYEVÁCZ ZSUZSA Grál királyok országa? A Szent Grál kifejezés hallatán többségünknek minden bizonnyal egy kehely vagy serleg jut eszébe, amelyben Jézus vérét fogták fel a kereszt alatt. Ha jobban utánanézünk a kérdésnek, akkor hamarosan kiderül, hogy ősi földünkre, a Kárpát-medencére nem véletlenül használjuk az Isten országa kifejezést, mint ahogy nem véletlen az sem, hogy csak nekünk van Szent Koronánk, melyet az „égiektől” kaptunk. Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy az Isten országa, Mária országa kifejezéseket talán a Grál királyok országa kifejezéssel is bővíthetnénk!

A XII. század a spirituális ébredés időszaka volt Európában. A keresztes hadjáratok Szentföldről visszaérkező lovagjai a Kelet addig ismeretlen titkait hozták magukkal. Ilyen környezetben bukkant fel 1190-1220 között egy misztikus tárgyról szóló mítosz, amit – senki se tudja miért – Grálnak neveztek. A templomosok, a gótikus építészet, a Grál, és az a gondolat, hogy létezik valahol Európában egy Róma szerint nem keresztény király, egy időben jelent meg.

A Grálról szóló mítosz nem egységes történet, sokféle változata ismert. Eredetét néhányan az ősi kelta és walesi mítoszokig vezetik vissza. Ezek a történetek a Földistennőről, Napistennőről, termékenységről és az újjászületésről szólnak. Az Élet kútja körül tökéletes boldogságban élnek az emberek, paradicsomi állapotok uralkodnak, mígnem a Gonosz támadása véget vet mindennek. Az Anyaistennő tulajdonképpen magát a földet jelenti, a hős rengeteg viszontagságon keresztül ennek az Aranykornak a megtalálására törekszik. 

Más legendák szerint az „égből materializálódott”, Noé vette először kézbe. Egy másik történet szerint Lucifer bukásakor a fejéről leeső korona smaragdjából lett a Grál. A felbukkanásától kezdve folyamatosan őr vigyázta. Más legenda azt mondja el, hogy Sába királynője vitte Salamonnak, vagy Szemiramisz ajándékozta a Melkizedeknek.

Sokan vannak, akik a Szent Grálban nem egy tárgyat látnak, hanem valamifajta szent tanítást, ősi titkot, bölcsességet vagy magát a Bölcsek Kövét. A Grál keresése ilyen értelemben az örök bölcsességhez, a megvilágosodáshoz vezető utat jelöli.

De nézzük, mit mondanak az írásos emlékek! A legkorábbi leírás az irodalomban és a történelemben Chrétien de Troyes „Conte du Graal” (A Grál keresése) című műve, amelyet a szerző 1182-ben befejezetlenül hagyott. Ebben szó sincs arról, hogy a Grál serleg lenne, és nincs említés benne Jézus véréről se, utal viszont egy „halászkirályra”, akinek a birodalmában játszódnak az események.Wolfram von Eschenbach „Parszifál” című elbeszélő költeménye 1195 – 1210 között íródott, a szent ereklyét itt egy szűz viszi magával, de ebben a történetben a Grál egy kő.

Sir Thomas Malory „Arthur halála” című műve sokkal későbbi, a XV. század közepéről való, amely már keresztény szellemben átültetett beszámoló. Itt az ereklye egy aranyedény, megjelenik a történetben Jézus vére is, amit egy„tökéletesen tiszta szűz vitt magával”. Egy valami egyből feltűnik: A XII. században a mai Franciaország területén bukkannak fel a Grál mítoszok, de amit elmesélnek, azok sokkal korábbiak, többen az V. századra, az angliai mitikus Artúr király birodalmába helyezik.Többekben felmerült a kérdés, hogy ha a legkorábbi változatban a Grál egy kő, akkor később miért kellett edényként ábrázolni? Hancock, több hasonló témával foglalkozó és tudományos alapossággal íródott könyv szerzője, megállapította, hogy a mű keresztényi szemléletre való átültetését Szent Bernát, a cisztercita rend alapítója támogatta anyagilag. A fő hidat a korábbi nem keresztény és a keresztény Szent Grál történetek között a XIII. századi cisztercita szerzetesek alkották. Az egyház lefordította a jelenséget a maga nyelvére: mindent megtettek azért, hogy a Grált szimbolikusan az áldott Szűz Máriával azonosítsák. Logikájuk szerint Mária Krisztus szent vérét méhében hordozta mielőtt megszülte Jézust, a Grál így Máriát jelképezi, hiszen Istent hordozta magában.Hancock felvetette a frigyládával való kapcsolatot, ahol is a frigyláda az „isteni kő”, a Bölcsek Köve(?) tárolására szolgál, ilyen értelemben tehát az isteni tudás, bölcsesség hordozója, amelynek titkát csak a beavatottak ismerik. A Grál eredetére vonatkozó számtalan elmélet egy valamiben mindenképpen egyezik: A Grál minden esetben az isteni eredetű tudás, bölcsesség, tanítás őrzésére, továbbvitelére, „tárolására” szolgál, legyen az fizikailag is kézzel fogható (Bölcsek Köve, Jézus vére), akár nem. A tudás letéteményeseit maga a Teremtő választja ki, ők a beavatottak, akik örök kötelessége generációk során át a tudás megőrzése. Ők a Grál királyok.

A Grál témát feldolgozó művek sokáig egyházi indexen voltak. Jogos a kérdés: vajon az ártatlan lovagtörténetek miért vívták ki Róma ellenszenvét?

A világszerte nagy feltűnést keltett „A szent vér és a szent Grál” című könyvükben M. Baigent, R. Leigh és H. Lincoln meghökkentő kutatási eredményre jutottak. A hagyomány szerint Jézus Krisztus kiömlő vérével jelképpé átlényegülő edény más értelemben is kapcsolódik a vérhez: Szerintük a Szent Grál, ha nem is kézzel fogható, de nagyon is konkrét, és a történelmet formáló hatalmak számára kezdettől fogva ismert eszköz volt. Nézőpontjuk szerint Jézusnak volt felesége, Mária-Magdolna személyében. A Grál eszerint az elképzelés szerint nem más, mint a jézusi vérvonal továbbvitele, tehát azoknak a története, akik ebből a kapcsolatból születtek, és tovább házasodtak. Tulajdonképpen Mária-Magdolna méhe a szent kehely. (A középkorban egyébként két kultusz – Mária és a Mária-Magdolna – keveredett. Az úgynevezett Fekete Madonna képek szerte a világban fellelhetők, sokak szerint Mária-Magdolna egyiptomi papnő volt, innen a sötét szín).Szerintük amikor Jézus rokonai (mások szerint, Arimathiai József és/vagy Mária Magdolna) a keresztre feszítés után Jeruzsálemből elmenekültek, a mai Dél-Franciaországban telepedtek le. (Mások azon a véleményen vannak, hogy Arimathiai József vitte a kelyhet Angliába, áthajózott a mai Glastonburybe (az irodalomban Avalon), ahol megalapította a Grál-kereszténységet, a tulajdonképpeni Nap-kereszténységet, így ő volt az első Grál király.) A szerzők szerint Jézus leszármazottai beházasodtak a frank királyok családjába (Meroving). A századok folyamán a Merovingok bukása után létrejövő új dinasztiák ezt a királyi vérvonalat viszik tovább. A szerzők elképzelhetőnek tartják, hogy ma is tudnak erről a királyi családok, például a Habsburgok is. (E szerint a templomos lovagok Jézus vérrokonai voltak. Nem véletlenül küldték őket a Szentföldre Franciaországból a XII. században, hogy őseik nyomát kutassák). A Grál család oltalmazója a templomos lovagrend volt, akik a Meroving királyi család vérségi vonalán keresztül váltották valóra küldetésüket. Így válik érthetővé francia „sang raal” „szent vér” az értelmezése. (A fenti állításokat több minden alátámasztja, meglepő például, hogy 496-ban a Meroving-okhoz tartozó Clodvigot a Nyugat-Római Birodalom császáraként ismeri el a pápa anélkül, hogy felkent koronát küldene. Ez csak úgy lehetséges, hogy Róma ismerte, hogy milyen vérvonalból származott)A vázolt elképzelések alapján megállapítható, hogy a Szent Grál Jézuson keresztül egyrészt a Meroving-okhoz, másrészt a mitikus Artúr királyhoz vezet bennünket.A köztudatban az Artúr, illetve a Grál legendakör kelta gyökerűként él. De vajon valóban így van ez?

"A legendakör történeteit automatikusan vezetjük vissza a kelta-brit pogány kultúrkörbe, noha egyáltalán nem minden eleme gyökerezik abban” – állítja Howard Reid antropológus nemrégiben megjelent könyvében. Szerinte az Artúri világot nem lehet egyszerűen a korai kelta britektől származtatni. Reid szerint a legenda akkoriban keletkezett, amikor a sztyeppékről betörő szarmata törzsek ellen a rómaiak megépítették a szigeten a Hadrianus falat, és szerinte a szarmaták legfőbb megkülönböztető tárgya egy mágikus kard volt.Ugyanezen a véleményen van Tomory Zsuzsa őstörténész, akivel lapunkban beszélgetést folytattunk az Artúri legendák magyar kapcsolatairól. Több kutató is megerősíti, hogy a Római Birodalomba betörő szarmatákat a római császárok egy idő után szolgálatukba fogadták zsoldosként, így kerültek Britannia provinciába. (A szarmatákat pedig rokonainknak tekinthetjük).

Kiss Irén és Tábori László a Grál nyomában című tanulmányukban ugyanezt a kapcsolatot erősítik meg. Utalnak Makkay Jánosra, aki szerint Marcus Aurelius császár Kr. u. 175-ben több ezer páncélos lovast telepített Britanniába a magyar Alföldről, a legyőzött alán-szarmata seregből. Ezek a harcosok a szkíta gyökerű pártus harcmodort követték, kitűnő íjászok voltak és sárkányfejes zászlókat használtak. A sárkányos zászlók feltűnése 53-ban történt, a pártus seregek használták. A kutatások alapján úgy tűnik, hogy a legendás Artúr apjának, Pendragonnak az őse ezek között az áttelepített, iráni nyelvű és kultúrájú lovagok között keresendő. Több mint feltűnő az is, hogy a Pendragon sárkányfejet jelent. Kiss Irén és Tábori László leírják, hogy a kaukázusi iráni nyelvű oszétok körében máig él a varázserejű csésze hagyománya. Egészen meglepő hasonlóság van az oszét hős, Batradt, és Attila kardja között. A Szent Grál az oszéteknél „szent kupát” jelent. A Parsival név pedig azt jelenti, perzsa hős (parszi val). Ismeretes továbbá, hogy mágikus ezüstcsészét helyeztek Szent László sírjára. Harmatta János „ Grál-legenda eredete” című könyve is az iráni eredetet erősíti meg. Mindezek fényében annyit legalább bátran kijelenthetünk, hogy a mitikus Artúri legendák a mi múltunkban gyökereznek. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy Edward Burne-Jones „Arthur elszenderülése Avalonban” című festményén egyértelműen a mi Szent Koronánk látható, noha ismereteink szerint a művésznek semmi kapcsolata nem volt a magyarokkal). Nem szabad elfeledkeznünk továbbá Artúr és Attila királyunk mondái közötti hasonlóságról sem, ráadásul közel azonos időszakban éltek, és mindegyikük történetében fontos szerep jut egy mágikus kardnak.

Grál utáni nyomozásunkat folytassuk a másik szálon, a francia kapcsolattal, a Meroving vonallal! Az egykori frankok Kárpát-medencei kapcsolata több kutatót is izgatott. Thierry Amadé nevű francia történész – aki Attila és a magyarok történetével is foglalkozott – a „franciák” trójai származásáról tud, akiket a korabeli krónikák sicamber-eknek neveznek. A Trójából, illetve Kis-Ázsiából menekülő gallok a Kárpát-medencébe érkeztek, ahol évszázadokat töltöttek és fővárost is építettek, aminek Sicambria nevet adták. Ők alapították a várost, amit Attila később újjáépített a Dunakanyarban, Attila főhadiszállása Sicambria néven szerepel, és azonos Aquincum római alapítású várossal. Több szakember nyelvészeti, régészeti kutatásának eredményeként arra a következtetésre juthatunk, hogy a magukat sicamber-reknek nevezők szoros rokoni kapcsolatban álltak szittya – avar őseinkkel. A leszármazottaik azok a frankok, akik aztán innen a Rajna, Szajna és a Majna mellé települtek, és akiktől a Meroving dinasztiát is származtatják. (A korabeli leírások alapján meglepő az antropológiai hasonlóság a szittyák és a Meroving-ok között. Ezt a kapcsolatot erősíti Kiss Irén és Tábori László az említett tanulmányukban, ahol leírják, hogy a leghíresebb Grál történetben, a Parsifalban, a Grál király családja az Anjou házzal állt kapcsolatban. Így tehát Nagy Lajos királyunk is a Grálok ivadéka, akit bensőséges szálak fűzték a pálosokhoz, akik viszont hazánkban egyedül tartották számon József ünnepét). Nos, az eddigiek alapján a Grál történetét Jézus születéséig tudjuk visszavezetni, az ősi, isteni bölcsesség, amelynek a Grál valamiképpen hordozója, pedig nyilvánvalóan sokkal több, mint kétezer éves.

Mit tudunk a Grál- királyok Jézus előtti történetéről?A válaszhoz sok segítséget kapunk Laurence Gardner „A Grál királyok eredete, Ádám és Éva Pendragon öröksége” című könyvéből. A jakobita királyi történetíró, nemzetközileg elismert családfakutató, több nagysikerű könyv szerzője könyvében az ősi Sárkányrend (Sárkányos Társaság) titkos archívumaiban fellelt dokumentumok alapján a Grál-királyság eredetét kutatja annak mezopotámiai megalakulása óta. Felfedi, miért játszott olyan fontos szerepet a messiási vérvonal, genealógiai táblázatokkal igazolja leszármazási sorokat az ősi sumer királyoktól napjaink politikusaiig.A Teremtés könyvéből ismert, hogy Noénak három gyereke volt: „Valának pedig Noé fiai, kik a bárkából kijöttek vala: Sém és Hám és Jáfet. Hám pedig Kanaánnak atyja” (Ter. 9:18)Sém leszármazottai a semiták, az ábrahámi vonal. Hám fia Kús, aki „nemzé” Nimródot. A Bibliából kiderül, hogy Nimród „kezde hatalmassá lenni a földön”, valamint „hatalmas vadász vala az Úr előtt”. Gönczi Tamás a Nimród gyűrűje című könyvében egyértelműen bizonyítja, hogy a magyar néphagyományban Nimród mindig is hatalmas ősatyaként, őskirályként, „első királyként” él évezredek óta.

Gardner a következőt írja: „Az uralkodók genealógiáját tekintve elmondhatjuk, hogy Hám és Nimród dinasztiája a Grál-királyság igazi örököse, míg a sémi vonal Sémmel kisebb jelentőségű volt. Hám és utódai olyan fontos szerepet játszottak a messiási történelemben, hogy még címerpajzsot is kaptak... Nem meglepő, hogy a hámi címerben a sárkány központi helyet foglal el...". Máshol: „ …a Nimróddal kapcsolatos legfontosabb forrás a Targum, az ókori arámi szövegek gyűjteménye az I. századból. Az arámi az arámiak nyelve volt, akik a a Kr. e. XIII. században vetették meg a lábukat Mezopotámiában. (Jézus nyelve is az arámi volt, a Szerk.) A Targumban olvashatjuk, hogy Nimród egy egyiptomi fáraó apja, de hogy név szerint kié, azt nem tudhatjuk meg. Egy etióp nyelvű szöveg azonban említést tesz egy fáraóról, Janufról, aki Nimród kortársa volt…ő Kr. e. 3000 körül, vagyis Nimród idején uralkodott. Kr. e. 2890 körül új dinasztia került Egyiptom élére, és ezzel a családdal Nimród öröksége biztos helyre került". Majd később: "Hám és Nimród mezopotámiai vérvonala tehát Egyiptomban folytatta történelmi útját, Sém és családja pedig a Biblia fő patriarchális vonalán haladt tovább Noétól. Hám és Jáfet leszármazottai Arábiában, Anatóliában és a fekete-tengeri Szkítiában, végül Európán áthaladva Írországban telepedtek le. Hám és Jáfet a skót kelták ősei". (!) A nemzetközileg elismert kutató tehát Nimród ősapánkat tartja az első Grál-királynak.

Nézzük, mit ír a továbbiakban: "A Sárkány udvar először Egyiptomban alakult meg. Az egyiptomi Sárkány-udvar erős alapot biztosított a Thot tanításaival kapcsolatos papi tevékenység számára, melyek Nimród unokája, a II. dinasztibéli Nebré király korától terjedt el. Ahogy teltek az évszázadok a királyság eszméje átterjedt a földközi-tengeri országokon át a Balkán-fészigetre, a Fekete-tenger térségébe és Európába, ám eközben a régi bölcsesség lényege elveszett. Olyan dinasztiák léptek trónra, akik valójában nem a királyi vérből származtak – harcosok voltak ezek, akik kardjukkal szereztek koronát maguknak. "Mind Gardner, mind M. Baigent, R. Leigh és H. Lincoln Jézust a Dávid-házból származtatják, azonban más szerzők egyértelműen bizonyítják, hogy Jézus nem zsidó származású volt. Maga Gardner írja, hogy "az Ótestamentum látszólag átfogó nemzedékrendjeivel kapcsolatos főbb problémák az egyiptomi tartózkodás történetének kezdetétől jelentkeznek. Ábrahám korát megelőzően az előkelő családleszármazást Mezopotámiában évszázadokon át írásban rögzítették. Ezekhez a feljegyzésekhez a Teremtés könyvének összeállítói Babilonban hozzájuthattak. De Ábrahám Kánaánba vándorlásának idejétől Dávid királyig és utódaiig a bibliai nemzedékek létezésére alig van bizonyíték". Gardner a továbbiakban azt állítja, hogy "az ősi szent kultúrát azonban megőrizte Dávid vérvonala, melynek jelentősége fáraói örökségében rejlik és nem Ábrahám és a sémi dinasztiától való származásában. Dávid és Salamon Grál dinasztiája nyugaton is megvetette a lábát Gallia Meroving uralkodói személyében, más ágak Írországban és a kelta Britanniában alapítottak királyságokat. Hám és Jáfet párhuzamos Sárkány dinasztiái is ott voltak, melyek Szkítia és Anatólia királyi házaiként maradtak fenn"

C. Knight és R. Lomas szabadkőművesek rendjük eredetét a messzi múltban kereső könyvükben, a "Hiram könyve" című alkotásokban, azt bizonyítják, hogy Dávid eredően nem volt "beavatott", a tíruszi királytól " akarta megvenni a csillagkirályságát, és azzal járó abszolút hatalom titkát". Állításuk szerint Dávid király az ősi mágus papkirály, Melkizedek tanítását "fejlesztette tovább". Melkizedek pedig Salemben, az egykori Jeruzsálemben, Nimród király egykori birodalmában volt beavatott király.Gardner szerint az utolsó római császár (476) bukása után új kormányzati struktúra fejlődött ki nyugaton. A legfőbb urak a pápák lettek, és a kelta birodalmon túl ők nevezték ki a királyokat, persze nem örökségük jogán, hanem a gyorsan növekvő római katolikus egyház és főpapok politikai érdekeinek megfelelően. A Sárkány napjai látszólag véget értek, de a Grál-vérvonal igazi uralkodói megőrizték státusukat. Aztán 1408-ban-újra létrehozzák a Sárkány-udvart. Az udvar újjászervezését Luxemburgi Zsigmond Magyarország királya, a jeruzsálemi Sárkány- királyok leszármazottja kezdeményezte! Alapító okiratukban olvasható, hogy az udvar tagjai jelvénye körbe zárt sárkány vörös kereszttel, amelyet már Kr. e. 3000-ben is viseltek a Grál-vérvonal tagjai.

Nos, bármilyen irányból is indulunk a Grál nyomába, mindig ugyanarra a következtetésre juthatunk: Árpád-házi királyainkon kívül más beavatott királyokat, akik Nimródtól származtatják magukat, nem találunk Európában (illetve a Merovingok voltak azok, de a fentiek alapján elfogadhatjuk azt, hogy ők "rokoni" kapcsolatban álltak őseinkkel). Az "égből kapott" Szent Koronánk, a kupa és serleg szavaink értelmezése, a vérszerződés szkíta szokása...és még sokáig sorolhatnánk azokat, amelyek azt bizonyítják, hogy az isteni tudás letéteményesei beavatott, szakrális királyaink voltak, akik Nimródig vezették vissza családfájukat. Mindezek fényében talán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy az Isten országa, Mária országa kifejezéseket talán a Grál királyok országa kifejezéssel is bővíthetnénk!  http://209.85.135.104/search?q=cache:TkIGUly4p8oJ:www.magtudin.org/gral.htm+gr%C3%A1l+kir%C3%A1lyok&hl=hu&ct=clnk&cd=3&gl=hu Másik nekifutás.  

Dan Bown 2003-ban megjelent és gyorsan világhírűvé vált Da Vinci-kód című könyvének egyik alaptémája az az elképzelés, hogy a Szent Grál valójában Jézus Krisztus vérvonala. Jézus a szerző szerint a Kr. e. 1000 körül élt Dávid király vérvonalából származik, magyarul a Szent Grál valójában a dávidi vérvonal. De vajon tényleg így van ez? A "szent vérvonal" kifejezés vajon a Dávid királyi házára, vagy inkább a magát Nimródtól eredeztető Árpád-házra illik jobban?  Ha az első civilizációk történetét vizsgáljuk, akkor látjuk, hogy kivétel nélkül minden ősi kultúra királya/fáraója - nevezzék magukat bárhogy - hatalmát, tudását, beavatottságát az "égiektől" származtatta. Mindegy, hogy a sumir, az egyiptomi, a görög vagy például a római mitológiát nézzük, mindegyik ugyanazt a történetet mondja el: kezdetben az istenek uralkodtak az emberek felett, majd lányaikkal "háltak", a nászból származtak a félistenek. Az istenek után ezek a félistenek uralkodtak, majd az emberek lányaival történő további nászokból - mialatt persze tovább "hígult" az isteni vér - származtak az uralkodók. A vérvonal megőrzése tehát rendkívüli jelentőségű volt, hiszen az uralkodó ereiben így tulajdonképpen "isteni vér" csörgedezett.

Az "Égből alászállt királyság" gondolatával legkorábban a sumiroknál találkozhatunk: a mezopotámiai Nippurból került elő az emberiség első ismert királylistája, amelyet kb. négyezer évvel ezelőtt állítottak össze. A lista a következőképpen kezdődik: "A királyság alászállt az égből...". Hitelességét fokozza, hogy a már ismert korabeli királyi székhelyeket sorol fel. A szakértők szerint egyértelmű, hogy a királyság intézményét a sumirok isteni eredetűnek tartották. Számukra nem lehetett kérdéses a király személye, aki alapvetően különbözött más személyektől.

A királylista szerint a vízözön előtt nyolc király uralkodott 67 "sá"-n keresztül. A helyhiány miatt nem részletezett számítások eredményeként többen arra a következtetésre jutottak, hogy a vízözön előtt a királyok 24120 évig uralkodtak összesen. Ha a bibliai vízözön - ahogy azt Sir Leonard Woolley ásatásai során bizonyította - Kr. e. 4000 körül következett be, akkor ezek szerint a királyság Kr. e. 28 000 körül "szállt le a Földre".

Az ősi Nippur városból származó egyik felirat szerint a legelső birodalmat, mely "az a Perzsa-öböltől a Földközi-tengerig" terjedt, Uruk városának főpapja alapította, és itt éltek a világ első papjai és királyai. Az ismert, hogy a sumer kultúra kb. Kr. e. 4000 körül már virágzott, az első sémitáknak pedig nincs bizonyíthatóan nyoma Kr. e. 3200 előtt. A Grál vérvonal nem indulhatott tehát Dávidtól, hiszen ha csak a vízözön időpontját fogadjuk el hitelesnek, a vérvonal már akkor legalább nyolcszáz éve létezett, mielőtt első sémiták Mezopotámiába érkeztek.
A sumirok voltak tehát az elsők az ismert történelemben, akiknél az Isten kegyelméből, az Isten által kiválasztottak, karizmatikus vagy szakrális uralkodók hatalma megkérdőjelezhetetlen volt, a trónt nem háborúval vagy választás útján nyerték el, hanem az uralkodásra maga az Isten választotta ki őket.

Az említett könyv azon állítását, hogy a Szent Grál a Dávidi szent vért jelenti, csak akkor fogadhatjuk el, ha bizonyítva látjuk, hogy a zsidó királyság is az "égből szállt alá". Ez azonban - ahogy a továbbiakban látni fogjuk - sem az Ószövetség, se semmilyen más forrás szerint se így történt. Dávid nem volt karizmatikus király. Fia, Salamon volt Izrael első dinasztikus uralkodója, noha hivatalát - több kutató egybehangzó véleménye és a bibliai adatok alapján állíthatjuk - isteni karizma (isteni kegyelem ajándéka) nélkül vette át.

De ugorjunk egy kicsit vissza az időben! A Grál-királyságnak, a szent vérvonalnak nyilván az első emberrel kell kezdődnie. És valóban: a sumer teremtésmítosz, az Enúma elis VI. tábláján azt olvashatjuk, hogy az embert Tiamat fia, Kingu vérével teremtették. Az ember neve Lullú, ami "kevertet" jelent. Egy másik mezopotámiai mítosz szerint is az embert istenvérből és agyagból gyúrták össze.
Kramer, a neves sumerológus szerint Nippurban előkerült olyan ékírásos szöveg is, miszerint Anu, Enlil, Enki és Ninhurszag teremtették meg a "fekete fejű" embereket. A fekete fejű alatt sumerokat értett. Az Enúma elis szerint az első ember "Adáma" "földi ember" nevet kapta. Az ékírásos szövegekben az ember képmásaként szerepel. Az Ószövetségben (Ter 1:27) is ezt olvashatjuk: "Teremté tehát az Isten az embert az ő képére".

Gardner, jakobita királyi történetíró, nemzetközileg elismert uralkodói és lovagi genealógus (Laurence Gardner: A grál- királyok eredete, Gold Book) a Grál- királyok vérvonalát az első - a sumir - embertől, Ádámtól származtatja. Innen az ószövetségi történet ismerős: Ádám és Éva fia, Káin, megöli testvérét Ábelt. Káin leszármazásával kapcsolatban az Ószövetség szűkszavú, csupán néhányukat említi név szerint, majd (Ter 4:25) "Ádám pedig ismét ismeri feleségét: és az szülé néki fiat", akit Sétnek neveznek. Majd Sét nemzetségének leírása következik. A két nemzetségvonal, annak ellenére, hogy vannak benne különbségek, lényegileg egyeznek.
Gardner kutatásai alapján arra a következtetésre jutott, hogy az egyik nemzedékrendet az Ótestamentum szerkesztői találták ki. Szerinte a káini leszármazási vonal a valódi Grál-vérvonal, és nem a Séti. Szerinte Káin leszármazottai a dél-mezopotámiai Urtól az északi Assur városáig uralkodtak. Ez pedig az egykori Sumer. Ők voltak a kor legkiemelkedőbb királyai.

"Mindezek ellenére, és talán emiatt, a Biblia összeállítói úgy döntöttek, Ádám fia, Sét dinasztiája kedvéért 'megfeledkeznek' a párhuzamos uralkodócsaládról, a Káini vonalról... A legfőbb cél az volt, hogy elrejtsék a Káini vérvonal egy későbbi tagjának, Tubalkain fiának valódi örökségét, aki a legfontosabb kapcsolatot jelentette az egyiptomi fáraókkal. Ezt a kapcsolatot a héber írnokok igyekeztek kitörölni népük történetéből. Szerettek volna ugyanis egy tiszta Ádámi vérvonalat bemutatni Dávidig és Juda későbbi királyaiig" - írja.

Gardner arra a következtetésre jutott, hogy a "szent vérvonal" a bibliai Hámon keresztül folytatódott. (A Teremtés könyvéből (Ter 5:32) ismert, hogy Noénak három fia született: Sém, Hám, Jáfet. Sémtől származnak a sémiták, Jáfettől a jafetiták, Hám fia pedig két másik mellett Kus és Kánaán. Kus pedig nemzé Nimródot is, ez kezde hatalmassá lenni a földön.
Magyarul, az Ószövetség összeállítói tisztában voltak azzal, hogy a szent vérvonal nem Noé Sém nevű, hanem Hám unokáján, Nimródon keresztül ment tovább.
Véleménye szerint az uralkodói geneológiát tekintve elmondhatjuk, hogy Hám és Nimród dinasztiája (Káin, Lámek és Tubalkain) a Grál-királyság igazi örököse , míg a Sémi vonal kisebb jelentőségű volt. Gardner többször hangsúlyozza, hogy a Grál-királyság történetében a hámi vérvonalból származó Nimródnak van elsődleges szerepe, későbbiekben pedig megállapítja, hogy vérvonaluk Egyiptomban folytatta útját, Sém családja pedig a Biblia fő patriarchális vonalán haladt tovább Noétól. Hám és Jáfet leszármazottai Arábiában, Anatóliában és a fekete-tengeri Szkítiában, végül Európán áthaladva Írországban telepedtek le. Hám és Jáfet a skót kelták ősei. Kánaán elátkozott leszármazottai a kánaániak, akik országa a Földközi-tenger partján feküdt, területe Szidóntól Gázáig húzódott, illetve a holt-tengeri Szodomáig és Gomorráig. Mindez pedig azt jelenti, hogy az Isten kegyelméből uralkodók, a Grál- királyok vérvonala Hámon, és nem Sémen keresztül öröklődött. Sőt, a két nép - a sumerok és a héberek - története egy neves sumerológus, Kramer szerint, két nép élet-halál harca volt.
Meg kell említeni, hogy a magyar néphagyomány alátámasztja a fentieket. Gönczi Tamás Nimród gyűrűje (Sárosi Kiadó) című könyvében írja róla, hogy a magyar archaikumban Nimród a világ első királya, a magyarok ősapja, a magyar mese jó óriása, a mitikus hagyomány csillagszemű óriáskirálya. Ő velünk volt egykor a csodás Napkeleten. Ő építette a már csak a homok alatt romokként heverő városokat "minden kultúra örök eredésének" a helyén. Ő volt az, aki az ősök "egynyelvét" bírta. És ő volt az, akit a Biblia a magyar néphagyománnyal ellentétben eget ostromló, Isten ellen lázadó zsarnok királynak nevez. Mindez tökéletesen beleillik abba, amit többek között Gardner is állít: az Ószövetség héber szerkesztői tudatosan nem a valódi képet festették le a világ első királyáról, mert az a végső soron Júdea királyi házának dicsőségét csorbította.
Ismeretes továbbá, hogy krónikáink és a néphagyomány is Nimródtól származtatja Attilát és az Árpád-házat, és tudjuk azt is, hogy Árpád-házi királyaink Isten kegyelméből uralkodó, szakrális királyok voltak.
A Kánaánba betörő izraelita törzsek még nem voltak felkészülve, hogy királyságot alapítsanak. "Ebben az időben nem volt király Izraelben, hanem ki-ki azt cselekedte, ami jónak látott" (Bír 17:6). Szükségük volt azonban valamilyen egységes vezetésre, a katonai hatalommal is felruházott bírák 250 éven át vezették a népet.

Nézzük, ki és hogyan lett az első királyuk! Az izraeliták és filiszteusok között harc tört ki Kr. e.1050 körül Jeruzsálemért. Ebben az időszakban Sámuel volt a bíró. "Íme te megvénhedtél, és fiaid nem járnak utaidon, most azért válassz nékünk királyt, mint minden népnél szokás" - kéri a nép Sámuelt (Sámuel I. 8:5-8). Majd az Úr így szól Sámuelnek: "küldök hozzád egy embert a Benjamin földéről, és kend fel őt fejedelmül", amit Sámuel meg is tesz, így Saul lesz az első király. Majd bemutatják a népnek, akik azt kiáltják: Éljen a király! "Némely kaján emberek azonban azt mondák: mit segíthet ez rajtunk? És megvetették őt és ajándékot nem vivének neki"- olvashatjuk, ami abban az esetben furcsa, ha Saul karizmatikus király, ugyanis azok hatalmát a nép nem szokta megkérdőjelezni.
Az Úr később azonban megbánja, hogy Sault tette meg királlyá, ami szintén furcsa egy beavatott királynál. Később Sámuelt az Úr elküldi egy másik jelölthöz, Dávidhoz, akit Sámuel fel is ken. Majd "félni kezde Saul Dávidtól, mert az Úr vele volt, Saultól pedig eltávozék". Ezután Saul Dávidhoz adja a lányát, majd "Saul ellensége lőn Dávidnak teljes életében". Saul látta, hogy Dávid veszélyt jelent számára, el is akarta távolítani, végül azonban Saul volt az, aki életét vesztette.
Az események később se egy szakrális királysághoz méltóan következnek: Dávid beleszeretett Betsábéba, ezért megölette annak férjét. Dávid fiát, a trónörökös Amnont testvére, Absolon ölte meg, miután Amnont meggyalázta saját féltestvérét, Támárt. Absolon megpróbálta erőszakkal megszerezni a trónt. Dávid gyakorlatilag egy polgárháborúban szerezte vissza a trónt, fia, Absolon meghalt. Dávid már halálos ágyán volt, amikor trónörökösét, Adóniát koronázták királlyá. Érdekes módon azonban mielőtt véget ért volna a koronázási lakoma, Dávid támogatásával Sádók egy másik fiút, Salamont is felkent királlyá. Salamont fogadták el valódi királynak, aki aztán el is tetette láb alól testvérét és annak követőit.
Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy Dávid korábban a filiszteusok hadseregében az izraeliták ellen szolgált. Ez elég furcsa előélet annak az embernek, aki Izrael történelmének legfontosabb vérvonalát alapozta meg. Tudnunk kell azt is, hogy Dávid felesége korábban Dávid Urias nevű hadvezérének volta felesége, akik mind a ketten - Urias és Betsábé - hettiták, tehát nem sémiták voltak. (Így ha ezen a családvonalon vezetjük le Jézus származását, a zsidó eredet ténye irreálissá válik.)
Cristopher Knight és Robert Lomas szabadkőművesek, több könyvükben (A Hiram kulcs, Hiram könyve, Gold Book) is foglalkoznak Dáviddal, illetve fiával, Salamonnal. Kutatásaik során arra a következtetésre jutottak, hogy Dávidnak, illetve Salamonnak nem volt saját hagyománya, ami alapján Isten kegyelméből felkent királyokká válhattak, illetve nem voltak olyan szentélyeik, templomaik, amilyenek a kánaánita királyoknak. Nem voltak építészeik sem, ezért kellett Salamonnak a tíruszi királytól segítséget kérnie temploma felépítéséhez. A szerzők szerint a királlyá avatás ceremóniáját is a kánaánitáktól kapták, ugyanis Saul és Dávid felkenése a kánaánita rítus utánzásának tűnik.
Dávid nemzetségének azonban látszólag vége szakad a babiloni fogság idején., amikor Zedekiahot, Júdea utolsó Dávid nemzetségéből származó királyát megvakították és láncra verve Babilonba vitték, fiait pedig még ő előtte lemészárolták. Az Ószövetség kb. Jézus születése előtt négyszáz évvel ér véget. Azt, hogy Jézus valóban a Dávidi vérvonalból származik-e, nem célja tárgyalni a cikknek, de a fentiek értelmében nem lehet, hiszen Dávid fiait megölték. Azt, hogy Jézus Dávid nemzetségéből származik, csak az Újszövetség írja - ami mai végleges formáját sok száz évvel később, a IV. században kapta meg - de ott se mindegyik evangélista. Se Márk, se János nem nyilatkozik Jézus származásáról. Máté és Lukács között pedig különbség van a Dávid királytól indított vérvonalban: Máté Salamontól indítja a vérvonalat, míg Lukács Dávid egy másik fiától, Nátántól.
Mindenesetre elgondolkodtató, amit Gardner ír: "Az Ótestamentum látszólag átfogó nemzedékrendjével kapcsolatos főbb problémák az egyiptomi tartózkodás történetének kezdetétől jelentkeznek. Ábrahám korát megelőzően az előkelő családok leszármazását Mezopotámiában évszázadokon át írásban rögzítették. Ehhez a feljegyzéshez a Teremtés könyve összeállítói Babilonban (a fogság idején, a szerk.) hozzájuthattak. De Ábrahám Kánaánba vándorlása idejétől Dávid királyig és utódaiig a bibliai nemzedékek létezésére alig van bizonyíték".
Mindezek ismeretében aligha vehető komolyan A Da Vinci-kód című könyv azon feltételezése, hogy a dávidi vérvonal a Szent Grál. Az azonban nagyon is valószínű, hogy Jézus Krisztus "Szent vére" a Grál. A fentiekből azonban az is kiderül, hogy ez csak akkor lehet így, ha Jézus a valódi Grál- királyok vérvonalából származik: tehát nem Sémtől, hanem Hámon, Kuson át Nimródtól... de ez már egy másik történet.
 (Bunyevácz Zsuzsa)    A GRÁL-KIRÁLYOK EREDETE írta GARDNER, LAURENCE 2008 Kerekes Tamás

A kiadó: Ádám és Éva nem az első emberpár volt a Földön, hanem fajtájuk első képviselői. Amikor az izraeliták kivonultak Egyiptomból, lelki-szellemi vezérük nem Mózes, hanem Mirjám királynő és főpapnő. József, Jézus apja nem ács volt, hanem a legmagasabb rendből származó tudós alkimista. Az első pendragonokról, Dávid király és Jézus királyi őseiről írott figyelemre méltó tanulmány ezeket a témákat tárgyalja részletesen, és megdöbbentő tényeket tár az olvasóközönség elé.

Az ősi Sárkányrend (Sárkányos Társaság) titkos archívumaiban fellelt dokumentumok alapján A Grál-királyok eredete a földi királyság intézményének történetét beszéli el mezopotámiai megalapításától. Felfedi, miért játszott olyan fontos szerepet a messiási vérvonal, és bemutatja a Szent Grál valós örökségét. A szerző párhuzamot von a Biblia és azon hiteles történelmi források közé, melyekből az Ótestamentumot összeállították, így egy egészen más, új, sokakat bizonyára vitára ingerlő kép bontakozik ki a Szentírásról és az ókori világ történetéről. Az alkímiai Főnix, a Bölcsek köve és a Sorstábla több írásos emlékben szerepel, melyekből megismerhetjük a hiányzó láncszem, az örök élet, az aranycsinálás és az ókori egyiptomiak antigravitációs tudományának titkait.

A SZERZŐ

A Kelta Egyház Szent Columba-testvériségének perjele, Laurence Gardner jakobita királyi történetíró, nemzetközileg elismert uralkodói és lovagi genealógus. Mint Labhrán de St. Germain lovag, az Európai Fejedelmek Tanácsának elnöki attaséja. A Stewart-királyi ház nemesi testőrségének tagja és a templomosokat is magában tömörítő Sárkány Császári és Királyi Udvarának kancellárja.
  Gold Book kiadó 

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Mrs. Irán

Az 56 éves Ebadi 165 jelölt közül nyerte el a Nobel-békedíjat, megelőzve a sokkal esélyesebbnek tartott II. János Pál pápát és Václav Havel volt cseh elnököt. Ő a tizenegyedik nő, aki a díj 1901-es alapítása óta elnyerte a békedíjat. A kitüntetés hírét Sirin Ebadi elképedéssel fogadta, s az AFP-nek nyilatkozva kijelentette: a Nobel-díj mindazokat az irániakat illeti, akik a demokráciáért harcolnak. 

Átadták Sirin Ebadi iráni emberjogi aktivistának a 2003. évi Nobel-békedíjat szerdán a norvég fővárosban. Ebadi az iráni gyerekek és nők jogaiért folytatott küzdelméért részesült a kitüntetésben.

Ebadi az első muszlim nő, aki Nobel békedíjban részesül. Teheránban született. Jogi tanulmányait Iránban és Franciaországban folytatta. 1969-ben hazája első női bírójának nevezték ki. Tíz évvel később az 1979-es iszlám forradalom után vissza kellett lépnie, és azóta ügyvédként dolgozik. Irán első női bírója volt, azonban az iszlám forradalom 1979-ben posztjának elhagyására kényszerítette. Hazájában a reformerők emblematikus figurájává vált, míg konzervatív ellenfelei azzal vádolták, hogy a Nyugat beépített embere lett.

Az átadási ceremónián csador nélkül jelent meg; egyformán bírálta Keletet és Nyugatot: elítélte egyes muzulmán vallású országok vezetőit, amiért despotikus uralmat tartanak fenn arra hivatkozva, hogy a demokrácia és az emberi jogok nem egyeztethetők össze az iszlám tanításával és a hagyományos muzulmán társadalmi berendezkedéssel. A teheráni vezetésnek azt üzente, hogy törődjön bele: a reformok elkerülhetetlenek.

Ugyanakkor elítélte az Egyesült Államok vezetését is, amiért önkényesen értelmezi az ENSZ határozatait: a Közel-Kelet esetében figyelmen kívül hagyja, míg Irakot éppen az ENSZ határozataira hivatkozva támadta meg. Kijelentette, hogy ami az Egyesült Államok Guantánamo-i támaszpontján történik, az felér a Genfi Konvenció megsértésével: a foglyok nem részesülhetnek azokban a jogokban, amelyeket a Genfi Konvenció előír, továbbá amelyeket az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, valamint az Emberi és Polgári Jogok Egyezménye lefektet - jelentette ki Ebadi.

Az 56 éves iráni jogásznő kijelentette: a terrorizmus elleni harc egyes államok számára az elmúlt két évben hivatkozási alapul szolgált az emberi jogok megsértéséhez. Mint Sirin Ebadi mondta, az emberi jogok védelmezői növekvő aggodalommal szemlélik, hogy az általuk védett normákat immár nemcsak ellenfeleik, hanem nyugati demokráciák is figyelmen kívül hagyják.

A díjátadási ceremónia előtt több ezer fős gyerekkórus adott műsort. Szerda este Oslóban fáklyás felvonulást tartottak és zártkörű fogadást rendeztek Sirin Ebadi tiszteletére.

A norvég Nobel-bizottság elnöke adta át az iráni jogásznőnek az oslói városházán. Az egyórás ünnepséget a helyszínen több százan kísérték figyelemmel, köztük a norvég királyi család tagjai. A díj egy arany emlékérem és 1,4 millió dollár.

 Nem fenékig tejfel az élet „Az Európai Parlament 2008. január 15-i állásfoglalása Iránról: Sirin Ebadi ügye  Az Európai Parlament ,    tekintettel az Iránról, különösen az emberi jogok kérdéséről szóló korábbi állásfoglalásaira,    tekintettel az Európai Parlament és az Iráni Iszlám Köztársaság parlamentje, a madzslisz között 2008. november 4–5-én, Brüsszelben tartott 3. parlamentközi találkozóra és az arról készült jelentésre,     tekintettel a Tanács soros elnöksége által az Európai Unió nevében 2008. december 22-én tett nyilatkozatra a 2003. évi béke Nobel-díjjal kitüntetett ügyvéd, Sirin Ebadi vezette Emberi Jogi Jogvédelmi Központ iráni rendőrség általi bezáratásáról,     tekintettel az Európai Tanács elnökségének 2008. december 31-i nyilatkozataira a Sirin Ebadi elleni fenyegetésekről,     tekintettel az ENSZ főtitkárának 2009. január 3-i nyilatkozatára Sirin Ebadi zaklatásáról, üldözéséről és biztonságáról,     tekintettel az ENSZ Közgyűlésének korábbi határozataira, és különösen az Iráni Iszlám Köztársaságban az emberi jogok helyzetéről szóló, 2008. december 18-i 63/191. számú határozatára,    tekintettel az ENSZ főtitkárának 2008. október 1-i jelentésére az emberi jogok helyzetéről az Iráni Iszlám Köztársaságban,    tekintettel az ENSZ emberi jogvédőkről szóló, 1998. december 9-én elfogadott nyilatkozatára”  A kiadó:Ez a felejthetetlen történet egy nő bátor lázadását írja le egy olyan országban, ahol a hozzá hasonlókat durván elhallgattatják. Sirin Ebadi, aki rendkívüli pályafutása során volt ügyvéd, író, aktivista és disszidens, következetesen emelte fel hangját országáért, Iránért, szavait azonban annak határain jóval túl is meghallották. Ez a könyv nemcsak a Nobel-békedíj nyertesének pályafutását mutatja be, de magánéletét is feltárja: hitét, élményeit, vágyait. Megismerhetjük a szegényes teheráni házban töltött gyermekkorát, azokat az éveket, amikor Irán legelismertebb női bírója volt, valamint az iszlám forradalom eszméit. Sirin Ebadi nyíltan felszólal az elnyomó rendszer ellen, amely megfosztja a nőket alapvető jogaiktól. Történetét olvasva nem egy titokzatos lény alakja rajzolódik ki, hanem egy odaadó lányé, feleségé és anyáé; egy gyakorlatias nőé, aki merényletek célpontja, mégis elég bátor ahhoz, hogy szembenézzen a börtönnel, megaláztatással és zaklatással - mindezt egy jobb jövő reményében. A Mrs. Irán egy szenvedéllyel és emberséggel megírt kivételes mű, amelyben a szomorúság és az öröm, a nosztalgia és a remény egyaránt helyet kap. Egy páratlan nő inspiráló története, aki hazájáért és társaiért harcolt.Egy régi perzsa történet szerint Sirin, a szépséges királylány éteri passzivitással tűri, hogy az egyszeri Farhad szerelme bizonyságául kifaragjon neki egy hegyet. Egy verzióban Farhad palotát farag a sziklából, egy másik szerint kitartó kopácsolással vizet fakaszt, egy harmadikban meg egyenesen arrébb költözteti a hegyet. Az ügyvéd, közíró és emberjogi aktivista Sirin Ebadiban minden bizonnyal egy Farhad veszett el, fáradhatatlan munkával ő is hegyeket igyekszik megmozgatni. Több mint húsz éve képviseli - saját életét kockáztatva - a kiszolgáltatottak érdekeit Iránban, ahol a nők hivatalosan is másodrendű állampolgárok, és a börtönök tömve vannak politikai foglyokkal.  Az idei rekordszámú, 165 jelölt közül az iráni jogásznő a legesélyesebbnek tartott pápát és Václav Havelt is lekörözte. A díj 102 éves története során Ebadi a harmadik mozlim kitüntetett. Tíz nőelőde közt ott az albán Teréz anya, a guatemalai Rigoberta Menchu a demokráciáért, a bennszülöttek jogaiért tett erőfeszítéséért és az amerikai Jody Williams, aki sikerrel kampányolt a taposóaknák betiltásáért.  Iszlám és emberi jog?  Ebadi Irán egyik első női bírája volt. Az 1979-es iszlám forradalom az elfogultnak titulált nőket megfosztotta ettől a tisztségtől, de Ebadi nem emigrált. A nehezebb utat választotta: maradt. Gyermekeket segélyező szervezetet alapított, fellépett a nők jogaiért, majd a politikai üldözöttekért és hozzátartozóikért állt ki. Ügyvédként a legmostohább eseteket vállalta el, képviselte például egy jeles értelmiségiek ellen irányuló merényletsorozat áldozatait, és követelte az 1999-es teheráni diáktüntetés vérbe fojtásakor a jogi felelősségre vonást. A két lánygyerekes családanyát többször letartóztatták, börtönbüntetéssel, házi őrizettel kellett szembenéznie.  Ebadi legfontosabb üzenete, hogy hívő mozlimként és Nyugaton is képzett jogászként az iszlám és az emberi jogok összeegyeztethetőségét vallja. Tudni kell, hogy az iszlám mint spirituális tényező semmivel sem rugalmatlanabb, mint bármely más vallás. Azonban az iszlám jog, a saría, mely számos ország jogrendjébe beépül valamilyen szinten, történelmi képződmény. A 7. század óta alig változott: egy törzsi társadalom diszkriminatív értékrendjét tükrözi, kegyetlen, embertelen büntetésformákat ír elő. Ebadi valójában a spirituális iszlám nevében küzd a megkövesedett történelmi iszlám ellen. Előadásaiban, jogi értekezéseiben rámutat a rigorózus saríaolvasat számos ellentmondására. Hogyan lehetséges például, hogy egy férfi, ha támogatja felesége abortuszát, súlyos büntetésnek teszi ki magát, ellenben ha a gyermek megszületik, és az apa 14 éves korában történetesen meggyilkolja, akkor csak pénzbírsággal sújtható?  Az Iráni Iszlám Köztársaságban a nőknek van szavazati joguk, és több nő végez egyetemet, mint férfi, szó sincs azonban törvény előtti egyenlőségről. Sok munkakörből ki vannak zárva, válásuk nehézkes, míg ugyanez a férfiak számára pofonegyszerű. Ráadásul váláskor a gyerekeket automatikusan a férfinak ítélik, a nők a fiúkat csak a szoptatás idejére, a lányokat legfeljebb hétéves korig tarthatják meg. Ehhez képest szinte mellékes, hogy a nők számára kötelező a hajat és a testet elfedő viselet (hidzsab).  Milyen béke?  Egy ellenzéki feminista díjazása világos politikai üzenet a "Gonosz tengelyébe". Ebadi hat évvel ezelőtt részt vett Khatami választási kampányában, ám az elnök győzelme óta is folyamatos összetűzésben áll a hatalommal. Kitartó demokratikus követeléseivel már nemcsak a vallási konzervatívok, de az ún. reformerek szemében is szálka lett. Jellemző, hogy Khataminak az oslói hír után öt nappal annyit sikerült nyilatkoznia, hogy a békedíj nem jelentős kitüntetés, és különben is, miért kell neki mindenre reagálnia. (A rossz nyelvek szerint az elnök szívesen tudta volna a kitüntetést a saját vitrinjében, különben pedig a futballmeccseket is kommentálni szokta.)  Ebadit hazatérve tízezres ujjongó tömeg, leginkább nők fogadták a teheráni repülőtéren. Ők csak töredékét képviselik azoknak, akik szerint az iráni politika megérett a valódi változásokra.  Oslo kesztyűt dobott Teheránnak, és mentőövet a demokráciáért harcolóknak. A jogásznő most már biztosan nem tűnhet el nyomtalanul a hírhedt teheráni börtön, az Evin valamelyik cellájában, sőt már el is vállalta a tisztázatlan körülmények közt meggyilkolt iráni-kanadai fotóriporternő, Zahra Kazemi fiának jogi képviseletét.  A Nobel-bizottság indoklása szerint Ebadi küzdelme messze túlmutat Irán határain: az egész iszlám világ büszke lehet rá, továbbá minden harmadik világbeli nő. Ne áltassuk magunkat! Hogy ne menjünk messzire, az Öböl-térség legtöbb országában a nők sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint az agyonkárhoztatott Iránban. Ám Szaúd-Arábia vagy Kuvait a Nyugat szövetségese, így kulturális különbségekre hivatkozva szemet lehet hunyni, ha a nőkkel rosszabbul bánnak, mint a tevékkel.  Iránban legalább napirenden van a jogegyenlőség és a demokrácia. Máshol még hírből sem ismerik.  Orosz Ildikó    Kerekes TamásUlpius Ház Kiadó
0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!
 Bernhard Schlink: A felolvasó 

Mivel a kötetről személy szerint kedvezőtlenebb benyomásom támadt, de elvenni a kedvét senkinek nem akarom, ezért inkább mások ismertetéseiből szemezgettem, azokéból, akik maradéktalanul nagy alkotást látnak a műben

Kerekes Tamás

 

A kamasz Michael Berg hosszú betegségből lábadozik, amikor megismerkedik a nála húsz évvel idősebb Hannával. Szenvedélyes szerelem szövődik a „fiúcska" és a nő között, amelyben a testi gyönyör éppolyan fontos kapocs, mint a könyvek szeretete. Évekkel később Michael megdöbbentő részleteket tud meg Hanna múltjáról, és kénytelen szembenézni a náci kegyetlenségekkel, egy új generáció szemével. Bernhard Schlink minden idők egyik legsikeresebb regényének szerzője, a német irodalom ünnepelt csillaga. A felolvasó az összes neves nemzetközi díj- ban részesült, világszerte hétmillió példányban adták el, harminchét nyelven. A hatvanhárom éves szerző ma Berlinben és New Yorkban él. Legújabb sikerkönyve Hazatérés címmel már kapható.

A főszereplő Michael Berg, aki tizenöt évesen egy hosszú és kellemetlen betegség után meglátogatja az ő megmentőjét (Megmentő: Hanna, aki húsz évvel idősebb). Abban a pillanatban amikor újra találkoznak valami különös történik velük, ami egy hosszú és szenvedélyes szerelmi viszonyban csúcsosodik ki. Ennek a kapcsolatnak szinte órarend szerinti menetrendje van: "felolvasás, zuhanyozás, szeretkezés, majd egy kis heverészés még egymás mellett." Majd évekkel később Michael olyan dolgokat tud meg szerelmének múltjáról, amit senki sem gondolt volna.

A könyv elolvasása után rengeteg kérdés merült fel bennem. Ezt most itt nem részletezném, mivel magának az olvasónak kell feltennie. De egyben biztos vagyok, hogy ezt a könyvet még sokszor el kell olvasnom ahhoz, hogy teljes mértékben megértsem. Talán még érnem kell hozzá, hogy még jobban bele lássak és hogy megtudjam válaszolni a magamnak feltett kérdéseket. De lehet, hogy az író pont ezt akarja, nem tudom. De egy dologban biztos vagyok, hogy MUSZÁJ ELOLVASNI.


Nem akarom nagyon boncolgatni a könyvet, mert nem lehet. Azt hiszem most először akadt el a lélegzetem egy könyv elolvasása után, teljes mértékben letaglozott. De ha egy tanácsot elfogadtok, csak akkor kezdjétek el olvasni, ha tudjátok, hogy nem kell elmennetek vagy nem lesz semmi izgi a tévében stb. stb. stb. Hogy miért? Mert muszáj egy lélegzet alatt a végére jutni, ha leteszed onnantól kezdve kezdheted előről az egészet. :)

(Olvasószoba.blogspot.com)

   

A könyvet, amely Bernhard Schlink nevéhez fűződik, minden idők egyik legsikeresebb regényeként tartják számon, már az összes neves nemzetközi elismerésben részesült. Sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy világszerte hétmillió példányban adták el, harminchét nyelven. Bár elsőre kicsit meglepő, hogy hogyan készülhetett egy több mint két órás film, egy olyan vékonyka könyvből, mint Bernard Schlink regénye, de ez az egyetlen meglepetés, ami - ha láttuk a filmet - érhet bennünket, és ez így van jól.

 

A regény egyes szám első személyben íródott, így Michael Berg szemszögéből láthatjuk az egész történetet. Szép sorjában bontakozik ki előttünk Hanna Schmitz és Michael kapcsolata: kezdve a kamasz fiú rajongásától egészen a kissé megtört felnőtt férfi elnyomott érzelmeivel való harcáig. A lelki folyamatok ábrázolásban mutatkozik meg a regény zsenialitása: hihetetlen lélektani mélységekbe viszi az olvasót. Mit érzett a fiú, amikor mindössze tizenöt évesen belebotlott a nála húsz évvel idősebb Hannába, hogyan élte meg titkolt-szenvedélyes viszonyukat, és hogy mindezek az érzések hogyan alakulnak át, és hogyan marcangolják egyre jobban a főhőst, amikor az egykor imádott nőt a vádlottak padján látja viszont.

 

A történelmi háttér, a vád rányomja a bélyegét a regényre, de ez nem válik annak kárára. Olyan gondolatokat, érzéseket fogalmaz meg, akár a holocausttal, akár a német részvétellel kapcsolatban, melyek eddig inkább kimondatlanul maradtak, de jó hogy akadt, aki végül mégis kimondta őket. Szerencsére mindettől nem válik a regény egy újabb világháborúval, vagy náci kegyetlenségekkel foglalkozó alkotássá, mindez azonban elengedhetetlen ahhoz, hogy bemutassa a két főhős drámáját. A nőét, aki bármit megtenne, hogy titkát megőrizze magának, és a fiúét, akit egyre jobban mardos a bűntudat, és gyötör a megválaszolatlan kérdés, mit tegyen, milyen döntést hozzon, melyik a helyes út. Hogy elnyerik-e a kölcsönös bűnbocsánatot elkövetett vétkeikért az kiderül a regényből, de az, hogy az olvasó végül kinek ad feloldozást, - bár látszatra könnyű a döntés - már egészen más kérdés.

 

Ami viszont nem kérdés, hogy a regény: "Mestermű... csak annyit mondhatunk; olvassák el, és olvassák el újra."

 Dunai DóraUlpius Ház Kiadó Összeállította: Kerekes Tamás
0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!
Doris Lessing, a Nobel-díjas Doris Lessing brit írónak ítélték oda az idei irodalmi Nobel-díjat, jelentette be csütörtökön a Svéd Akadémia. 87 évével a Perzsiában született brit írónő vált a valaha volt legidősebb díjazottá. Doris LessingA perzsiai születésű írót úgy méltatja az akadémia indoklása, mint "azt a női tapasztalatokkal rendelkező elbeszélőt, aki (műveiben) kétkedéssel és látnoki erővel vizsgálja a megosztott civilizációt". Az indoklás szerit "az emberiséget a primitívebb életformához visszakényszerítő globális katasztrófa látomása különösen foglalkoztatja Doris Lessinget, és ez újra és újra felbukkan az utóbbi években írt könyveiben". 87 évével Doris Lessing vált a valaha volt legidősebb díjazottá, a csúcsot korábban Theodor Mommsen tartotta, aki 85 évesen kapta meg a díjat. Ő a tizenegyedik nő, aki megkapja az irodalmi Nobel-díjat. Doris Lessing 1919. október 22-én született a perzsai Kermansahban, brit szülőktől. Családja 1925-ben Dél-Rodéziába költözött (az akkori brit gyarmat a mostani Zimbabwe), ahol kukoricatermesztésből próbáltak megélni, kevés sikerrel. Lessing, bár nem volt katzolikus, egy katolikus leányiskolába járt 15 éves koráig, onnantól autodidakta módon képezte magát. Kétszer házasodott, mindkétszer elvált: első házassága Charles Wisdommal 1939-től 1943-ig tartott, 1945-től 1949-ig pedig Gottfried Lessing felesége volt, aki később Uganda kelet-német nagykövete lett. Három gyermeke van. 1949-ben jelent meg Londonban első regénye, A fű dalol, ezután európába költözött. (A könyvet itthon 1972-ben adta ki a Magvető Kiadó.) Regényei közül Magyarországon több is megjelent, az Énekel a fű mellett például Az ötödik gyermek, Az arany jegyzetfüzet, valamint Eldorádó címmel kisregények.  Életének magyar vonatkozásai is vannak; fiatalon elkötelezte magát a brit kommunista pártnak, és baráti érzelmeket táplált a szovjet nép iránt, a magyar szabadságharc 1956-os szovjet eltiprása viszont - számos nyugati kommunista értelmiségihez hasonlóan - őbenne is súlyos politikai-érzelmi törést okozott. 1956. november 7-én Borisz Polevojnak, a Szovjet Írószövetség külügyi titkárának címzett nyílt levelet tett közzé a magyar forradalom ügyéről, aminek természetesen Moszkvában nem volt foganatja. A szovjet beavatkozás hatására kilépett a kommunista pártból. Az irodalmi Nobel-díjat 1901 óta ítélik oda. 1914-ben, 1918-ban, 1935-ben, valamint 1940 és 1943 között nem osztották ki. (Index.hu)  

Londonban járunk, az 1950-es években. Anna Wulf lányát egyedül nevelő sikeres írónő, aki attól fél, hogy idővel elveszti kapcsolatát a külvilággal, és megőrül. Ezért naplókba kezd: a fekete füzetbe múltja, a pirosba politikai nézetei, a sárgába érzelmi élete, a kékbe a mindennapok történései kerülnek. Szerelem és visszautasítás, hűtlenség és szexuális felszabadulás, politikai szekértáborok és családi traumák, elvesztett haza és megtalált női identitás története Az arany jegyzetfüzet, mely a 2007-ben irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Doris Lessing főműve. Lessing Perzsiában született, évekig élt Dél-Afrikában, majd A fű dalol című első regényével ismerte meg a világ. Az arany jegyzetfüzet című regénye az Ulpius-Háznál futó életmű-sorozatában jelent meg Tábori Zoltán fordításában. Ebből közlünk rövid részletet.

 Doris Lessing: Az arany jegyzetfüzet 

„A történet a következő. Mint már említettem, George-nak nehéz családi élete volt. Sőt kibírhatatlan. Felesége, két fia és egy lánya volt. Eltartotta a felesége szüleit és a saját szüleit is. Jártam abban a kis házban. Még az a látogatásnyi idő is kibírhatatlan volt. A családfenntartó fiatal vagy inkább középkorú pártól a négy öreg és a három gyerek az esélyét is elszívta, hogy valamirevaló közös életet élhessenek. A feleség egész álló nap keményen robotolt, ahogy George is. A négy öreg különböző fokú rokkant volt, különleges ápolást, étrendet stb. igényeltek. Esténként a nappaliban ők négyen véget nem érő kártyázásba merültek, és közben pörlekedtek, és öregesen zsémbeltek; órákon át verték a blattot a szoba közepén, és a gyerekek ott csinálták meg a házi feladatukat, ahol tudták, és George a feleségével korán lefeküdt, legtöbbször a kimerültség miatt, leszámítva azt, hogy a hálószobájuk volt az egyetlen hely, ahol valamelyest magánéletük lehetett. Ez volt az otthonuk. Aztán a hét egyik felében George az utakat járta; néha több száz mérföldnyire, az ország túlsó végében dolgozott. Szerette a feleségét, és a felesége is szerette őt, de George-ot folyamatosan bűntudat gyötörte, mert egy ilyen háztartást vezetni önmagában is elég lett volna bárkinek, és akkor a neje még titkárnőként is dolgozott. Egyikük se vett ki szabadságot évek óta, örökké pénzszűkében voltak, és szánalmas marakodás folyt minden garas fölött.

Eközben George-nak voltak ezek a nőügyei. Különösen szerette az afrikai nőket. Körülbelül öt éve Mashopiban éjszakázott, és nagyon megtetszett neki Boothbyék szakácsának a felesége. Ez a nő a szeretője lett.

– Már ha használhatod ezt a szót – mondta Willi, de George ragaszkodott hozzá. Anélkül hogy tudatában lett volna a benne rejlő humornak, azt mondta:

– Miért ne? Ha valaki elítéli a faji megkülönböztetést, tán csak jogosult helyesen megnevezni a dolgokat, már csak a tisztelete jeléül is, hogy úgy mondjam.

George gyakran átutazott Mashopin. Tavaly látta a gyereksereget, és az egyiknek világosabb volt a bőre, és hasonlított George-ra. Megkérdezte a nőt, és ő azt mondta, igen, az szerinte George gyereke. Nem csinált nagy ügyet belőle.

– És? – kérdezte Willi. – Mi a probléma?

Sose felejtem el azt a mélységes elképedést George arcán.

– De Willi, te hülye bunkó, az a gyerekem, és én felelős vagyok érte, hogyan él azon a nyomortanyán.

– És? – kérdezte Willi újra.

– Én szocialista vagyok – mondta George. – És amennyire csak lehetséges ezen az istenverte helyen, próbálok az is maradni és küzdeni a faji megkülönböztetés ellen. Érted? Állok a dobogón, és beszédeket mondok, persze nagyon óvatosakat, hogy a faji megkülönböztetés nem áll igazán érdekében egyik érintett félnek sem, és nem egyeztethető össze a jézusi szelíd jámborsággal és alázattal, mert nem az én dolgom kimondani, hogy embertelen, égbekiáltó erkölcstelenség, és a fehérek az örök kárhozatra jutnak miatta. És most úgy készülök viselkedni, mint az összes többi égbekiáltó fehér bunkó, aki fekete nővel hál, és egy újabb félvér kölyökkel járul hozzá a gyarmatállami népességarányokhoz.

– A nő nem kért meg, hogy csinálj bármit is az ügyben – mondta Willi.

– De ez nem számít. – George a tenyerébe temette az arcát, és láttam, hogy az ujjai közt nedvesség szivárog ki. – Ez kikészít. Tavaly óta tudok róla, és beleőrülök.

– Ami nem sokat segít a dolgon – mondta Willi.

George keze erőtlenül lehanyatlott, látni engedve könnyáztatta arcát. Willire bámult, aztán rám.

– Anna? – kérdezte.

Bennem érzések zűrzavara dúlt. Először is, irigykedtem arra a nőre. Az éjjel azt kívántam, bár én lehetnék a helyében, de ez egy személytelen érzés volt. Most már tudtam, ki az, és meglepődve fedeztem fel, hogy gyűlölöm és hibáztatom George-ot, ugyanúgy, ahogy tegnap este haragudtam rá, amikor előcsalogatta belőlem a bűntudatot. És akkor, és ez volt a legrosszabb, ámulva jöttem rá, hogy bosszant, hogy az a nő fekete. Azt hittem, mentes vagyok az ilyen előítéletektől, de úgy tűnt, mégsem, és szégyenkeztem, és dühös voltam magamra, George-ra. De ez még nem minden. Annyira fiatal voltam, huszonhárom-huszonnégy, hogy a legtöbb „emancipált” lányhoz hasonlóan rettegtem, hogy a háztartásbeliség csapdájába esve szép lassan betörök. A borzalmak netovábbja George háza volt, ahol George és felesége esett csapdába a szabadulás minden reménye nélkül, leszámítva a négy öreg halálát. Ez annyira megijesztett, hogy rémálmaim is voltak miatta. Ettől függetlenül George, ez a csapdába esett ember, aki ketrecbe zárta azt a szerencsétlen nőt, a feleségét, számomra a túlfűtött nemiséget is jelentette, amely elől a lelkem mélyén menekültem, aztán mégis elkerülhetetlenül feléje fordultam. Ösztönösen tudtam, hogy ha lefeküdnék George-dzsal, egy olyan nemiséget ismernék meg, aminek eddig a közelébe se jutottam. És annak ellenére, hogy ilyen beállítottságok és érzelmek csatáztak bennem, kedveltem, sőt szerettem egész egyszerűen mint embert. Ott ültem a verandán, egy darabig képtelen voltam megszólalni, és tudtam, hogy pirulok, és reszket a kezem. És hallgattam a zenét és az énekszót a domb oldalán a nagyteremből, és úgy éreztem, mintha George a nyomasztó boldogtalanságával kirekesztene valami elképzelhetetlen gyönyörűségből és pompából. Akkoriban úgy tűnt, fél életem abban a hitben telik, hogy kirekesztenek az élet szépségeiből; jóllehet az eszemmel tudtam, hogy ez ostobaság, hogy például Maryrose irigyel, mert azt hiszi, Willinek meg nekem mindaz megadatott, amire ő annyira vágyik: azt hitte rólunk, íme két ember, akik szeretik egymást.”

 

Doris Lessing: Az arany jegyzetfüzet

 

Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2008

 

fordította: Tábori Zoltán

  
0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Márffy Ödön

Magyar mesterek

Corvina Kiadó

 

Festő, grafikus. 1902 és 1904 között Párizsban tanult, itt ismerkedett meg a Fauves mozgalommal és a kubizmussal, mindkettő nagy hatással volt művészetére. Budapesten 1907-ben volt először önálló kiállítása. 1908-ban részt vett a Nyolcak művészcsoport megalakításában, 1924-ben vezetésével jött létre a KÚT (Képzőművészek Új Társasága).

Társadalmi és művészi magatartásbeli kettősség húzódott végig pályáján. Életműve nagyobb részét a színek költészete, a tiszta festőiség jellemezte, viszont időnként előtérbe kerültek a szigorú kontúrokkal körülhatárolt, grafikus jellegű képei. A Tanácsköztársaság idején nem viselt tisztséget, 1919 után nem emigrált, sőt, Ady özvegyével, Csinszkával kötött házassága révén másokon is segített.

Derűs polgári idill, különbéke, az életöröm festészete jellemzi Márffy művészetét. Az egykorú szakirodalom lírai impresszionistának és expresszív naturalistának nevezi őt. Márffy művészete a harmincas években teljesedett ki. A kostruktivizmus és a dekorativitás kettőssége mindvégig jelen volt képein, de korszakunkban az utóbbi tendencia megerősödése jellemezte inkább. Par excellence festő volt, színekkel oldott meg mindent. Az állandóság érzését ébresztő szerkezeti rendet hiába keressük képein. Nem fogalmazta át úgy a valóság színeit, mint tették a fauves mesterei, de a színek izgatottá, pihegővé váltak ecsetje nyomán. A spontán lendületű, ideges ritmusú változatosságból, a lilától áthatott színek és a fény nászából alakult ki Márffy egyéni stílusa. Kassák Lajos így ír Márffy képeiről: "Légiesen könnyűek, színben és vonalban gazdagok, invenciózusak és finoman megmunkáltak. Első hatásukban majdnem meseszerűek, de a való világba kapcsolódásuk mégis kétségtelen. Valami halk, nosztalgikus líra csendül ki belőlük, s talán a valóság és álom között élő ember lírája, el nem rugaszkodás a reális talajról s mégis állandó vágyakozás az elérhetetlen után."

És így vallott Kassáknak önmagáról: "Összevont és képpé szublimált emlékeimet festem meg. Nem támaszkodom semmire, illetve csak az életem tartalmára, mely szorosan hozzátartozik a való világhoz. Azt hiszem, festeni annyi, mint új összefüggéseket kifejezni az ábrázolás nyelvén."

Márffy Ödön gyökeresen festői temperamentum. Elsősorban színeket és fényeket lát s nem formákat és vonalakat: a világ jelenségei színekben és fényekben áradnak bele s vetítődnek vissza vásznára. De az ő színlátomásai nem impressziók: nem a dolgok fölött lebegő oszló-foszló fátyol pillanatnyi elkapása, - a dolgok lényege és mélye szólal meg harsány, komoly és testes színeiben. Nem mulandó fények játszanak ezeken a széles ecsettel odavetett csöndes vizeken, s nem fölszáradó borulatok vetődnek ezekre a bizonytalan tömbű hegyekre: a hegy, a víz, a fa, a levegő, a tér s a megállott idő örök színei Márffy Ödön kékjei, pirosai, zöldesbarna és erős sárga foltjai. Márffy nem választja le a színt a formáról, hanem képzeletben lerombolja az egész világdarabkát, amelyet képére szorít, s újra fölépíti az önmagában őrzött háborgó, életretörő szín-káoszból.

 

Bizonyosan ez adja tájképeinek, s különösen nagyszerűen összefogott, tömör vízfestményeinek szuggesztivitását: e tájak egytől-egyig túl vannak a pillanatnyiságon, sőt túl a valóságon; abban a vadonat frissességben ragyogónak előttünk, ahogy a teremtés egykor elősodorta a hegyeket és vizeket a senkiségből, vagy ahogy a művészt teremtés kiontotta e világokat a valóság zavarából. Közvetlen élményként születtek e tájak a festő lelkében s közvetlen élményként hatnak a képek szemlélőjére.

 

S még csodálatosabb, ahogyan a művész emberi lelkeket tud megragadni a színen át. "V. M. Kisasszony arcképe éppoly kevéssé portré szoros értelemben, mint az "Almaszedő leány" képe, ösztönös és lényegi átélések ezek is mint tájai. V. M. kisasszony arca nem legfontosabb a képen: bár elmerült távolba révedése a nézőt is túlvezeti a kép keretén egy tágabb és messzebb világba, amint viszont az almaszedő lány tekintete primitívebb és egyszerűbb igénnyel a szeme előtt csüngő zöld almán tapad meg, s a fölé hajló ággal záródik körül. V. M. képén fontos a test határozott és hangsúlyozott körülzárása a kék ruha szövetével, mintegy ellentéteként a szellemi hatású fejnek, melyet a háttér kavargó lombszíneinek nyugtalansága húz alá: egy differenciált lélek kaleidoszkópjának kivetítődése. S az almaszedő parasztlány képén, ahol a test és ruha inkább csak jelezve van, legfontosabb a három harsányzöld alma színfoltja, melynek egyszerű valósága és naivsága a keresetlen arc igazi lelki körülfoglalása.

A "Nyár" című nagy kompozíció, melynek lényege a vonalas fölépítés lenne, nem ennyire végleges s kivált a fekvő alak bizonytalan helyzete egységbontó: különös, hogy a kép egyik sarkába vetett csendélet, s három égő pipacs pirossága, (a tiszta színesség) mennyit lendít a kép egységén. A színben és a színeket úsztató fényben van Márffy Ödön legmélyebb erőssége, amint azt megragadó hatású fényvázlata, a "Lakoma" is bizonyítja.(Sárközi György)

lhomályosították, még inkább pedig az expresszionistának nevezett művészet alkotásainak tanulmányozása után körülbelül annyi megállapítható, hogy legújabb korunknak ez a művészeti mozgalma a természettől, mint az ábrázolás mintájából igyekezett függetleníteni a művészt. Ennyiben visszahatás volt a naturalizmusra és annak származékára, az impresszionizmus művészeti irányára.

A mi művészetünkben 1911-ben vált érezhetővé erősebben ez a művészeti mozgalom. Kernstok Károly volt az előkészítője, Párizsban látott példák hatása alatt. 1911-ben az ő szellemi patronátusa alatt nyílt meg a "Nyolcak" első kiállítása: Kernstokot nem számítva, hét fiatalember felvonulása, kik mind Párizsban szívták meg magukat az új művészet tanításaival. Az expresszionizmusnak nemcsak a neve, de a fogalma is ismeretlen volt még akkoriban itthon, s arra, hogy az ő vergődő próbálkozásuk egy egész Európát megrengető vergődésnek folytatása, álmában sem gondolt itthon senki. A "Nyolcak" hét ifja között tűnt fel először Márffy Ödön. Nem volt közöttük a legmarkánsabb egyéniség, se furcsaságok, se merészségek eléggé meg nem különböztették társaitól, kik határozottabban tudták mondanivalójukat a maguk fejlettebb eszközeivel, a maguk kialakultabb belső képe szerint kifejezni. Tíz esztendő távolából nézve vissza arra a kiállításra, Márffy művészetének képe meglehetősen elmosódottan néz ki belőle.

Tíz esztendő múltán először jelent meg most Márffy terjedelmes gyűjteményével s nyilvánosság előtt (a Magyar Stúdió termeiben). Kiállítása gyors végignézésre is egyéniséget éreztet, önálló mondanivalókat, példaképektől többé-kevésbé független kifejező-módot, s mindezen felül az elképzelésben valami olyan temperamentumot, amely az ő legsajátabb sajátja. Márffy nyilvánvalóan azok közé a művészek közé tartozik, kiknek egyénisége nem képes egy-egy alkotásukban teljesen feloldódni, kiknek egész oeuvreje szükséges ahhoz, hogy az ember teljes valósága szerint megismerhesse őket. Az egyéni gyűjteményes kiállítások egyébként is szerencsés újításai korunknak: az olyan természetű művészek megismerésére, mint Márffy, egyenesen nélkülözhetetlenek.

Első körültekintésre feltűnik, hogy Márffy újabb művei között kevés a figurális ábrándozás - nem az arckép, hanem az alakos kompozíció. Pedig azokkal kezdte pályáját, és első feltűnésének korából való az a két női akt is, melyet most másodszor is kiállított. Miközben a térmegoldás problémáitól elfordult, azonközben mehetett végbe benne a nagy átváltozás, amely igazi valóját takarta föl előtte és ébredhetett annak tudatára, hogy az ő hazája nem a formák birodalma, hanem a színeké. A régi Márffy meg sem közelítette színességre a mai Márffyt. Nagy fejlődését látjuk ebben is, de abban is, hogy a természet logikájával kevésbé helyezkedik szembe, mint hajdan. A természet az inspirálója, a természet formai jelenségeit színezi meg képzelete. Színei is a természet színei, de miként formái, amazok is egy forró temperamentum párázatában látszanak, tehát mégis mások, mint a természetéi, néhány fokkal hevesebbek és izgatottabbak nála. A hevület és a lázaskezű alkotás ugyan nem csak az expresszionisták ismertető jele. Impresszionistának lenni is annyit jelentett, mint a természet jelenségváltozásainak pillanatnyiságát felvillanó szemmel elkapni és lázasan csapkodó kézzel megrögzíteni. S természetes, hogy a temperamentum, mely a festő szemét és kezét mozgatta, bizonyos fokig az ábrázolatot is megmásította: akármennyire a természet közelében igyekezett is maradni a festő, alkotása némiképpen önmagához is hasonlóvá lett, nem csak a természethez. Az expresszionizmus, ahogy az Márffy művészetében nyilvánul, az impresszionista festők eszközeivel él, de ami lényegesen megkülönbözteti tőlük, az tartózkodása az illúzió-keltéstől. Az expresszionista megveti az ábrázolás művészetének azt az ősi képességét, melyet a görögök olyan nagyra tartottak Zeuxisban és Parrhasiosban: hogy ábrázolásukkal a valóság látszatát tudták kelteni. Az expresszionista önmagát, temperamentumát igyekszik éreztetni a valóság-illúzió rovására. Mennél vadabb az expresszionista, annál messzebb igyekszik rugaszkodni a természettől, s akadnak elméletíróik, akik elhiszik, hogy a művész teljesen elvonatkozhatik a természettől.

Márffyt festői ösztöne és gondolkodásának józansága szerencsésen megóvta az ilyen túlzásoktól. Az ő expresszionizmusa tulajdonképp csak fokozottabban lírai impresszionizmus. Néhány fokkal minden hevesebb benne, mint a valóságban: színei erejük és egymáshoz való viszonyuk szerint, vonalai és foltjai. Koncipláló módját jól megmutatják rajzai, amelyek gyors elvonatkozások a természettől a természettel szemközt. Ábrázolhat az a rajz embert, állatot, fát vagy házat, ami a szemet megcsapja rajtuk, az az alkotó termperamentum heve. Ugyanígy van az ember festményeivel is. "Körhintá"-ja a természet víziója is lehetne, aminthogy az is kavargó színességével, melyben a lokális színek, a fény- és árnyék okozta színváltozások elegyednek, hol befedik, hol kitakarják egymást, mely igazi monet-i vizionárius erővel idézi vászonra egy tarka pillanat bonyolult színességét, de amelyben mégis az a forróság a megragadó, mellyel az alkotó temperamentum színről, imbolygó formáról visszasüt

(Elek Artúr)

 

Corvina tavaly elkezdte újra kiadni a rendszerváltás előtti kismonográfia-sorozatát. Az érdeklődés nem fogyott irántuk, viszont a belső és a külső egyaránt pókhálóssá vált. A két újrafazonírozott klasszikus (Munkácsy, Csontváry) után itt egy vadonatúj kötet, Márffy Ödönről. Márffyt a műkereskedelem tolta be a figyelem középpontjába az elmúlt két évtizedben.

  

Rockenbauer Zoltán: Márffy.

Corvina, Budapest, 2008.

Minden kor mást szeretett benne: alaptagja volt az első magyar modernista csoportosulásnak, a Nyolcaknak (de a Tanácsköztársaság idején nem kompromittálta magát), a két világháború között biztos polgári egzisztenciát épített ki magának, budai villával, értelmiségi szalonnal és persze Ady özvegyével, a nyughatatlan Csinszkával. Az elmúlt években még magasabbra nőtt az ázsiója, hiszen benne volt a „magyar vadak” társaságában: vagyis az avantgárd legkorábbi pillanatában, 1905 tájékán szívta magába a párizsi fauve-hatásokat. (Plusz ismerte Matisse-t és kiállított a fauve-ok fő fórumán, az Őszi Szalonban.) A látványosan tördelt, érdeklődő amatőröknek kiadott kötetet Márffy legnagyobb kutatója, Rockenbauer Zoltán jegyzi. Rockenbauer pár éve már letett egy vaskos életmű-katalógust az asztalra, így nem jelentett számára nehéz feladatot, hogy egy olvasmányos életrajzot összeállítson. A különösen részletgazdag reprodukciók között végigvezeti a könyvolvasót Márffy Ödön pályáján, a kishivatalnok párizsi utazásától kezdve az avantgárd kísérleteken keresztül a Gresham-kör mellé való besorolásáig. Sőt még azt sem hallgatja el, hogy az ötvenes években Márffy próbálkozott szocreál kompozíciókkal is, majd megélhetésképpen közepes csendéletek és tájképek tömkelegét gyártotta le.

R. G.

 

Artmagazin .

      

Összeállította: Kerekes Tamás

Corvina Kiadó

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A Biblia és az ókori Közel-Kelet

 

Mivel az ókori Közel-kelet vagy a bibliai világ kutatása egyben a nyugati civilizáció gyökerének kutatása is, különleges jelentőséggel bír a nyugati értelmiség számára. A közel-keleti értelmiség számára pedig még annál is inkább, mivel a közel-kelet európai ókori civilizációja - mely a régészeti ásatások során feltárul - egyre nagyobb hatást gyakorol a térségben ma jelen lévő nacionalizmusra.

 

Az egyiptomiak a felsőbbrendűségi igényüket ókori múltjukhoz kapcsolják, melynek nagyszerű civilizációját a régészek és az egyiptológusok fáradhatatlanul igyekezne feltárni. Az egyiptológia régebben az európaiak valamint kisebb mértékben az amerikaiak szakterülete volt, de Egyiptomnak ma már vannak saját szakemberei is az egyiptológia területén. Irak és Szíria az ősi ékírásos kultúrák újrafelfedezésének szentelte magát, mely megkülönbözteti őket a többi, arabok lakta területektől.

 

Törökország a hettitákkal hozza magát kapcsolatba, akikről még egy évszázada semmit nem tudtunk A látványos hettita felfedezések ma már a nemzet büszkeségének számítanak.

 

Irán-amely az isz.. XIX, századig elvesztette minden emlékét történelmének legnaggyszerűbb emlékeit, s most újra Kürosz, Dereioosz és Xerszész dinasztiájából merít inspirációt. Dicső korszakáról- a legújabb kori sahok alatt.

 

Libanon azzal az ideológiával határolódik el, a környező államoktól, hogy az ott élők a főníciaiak leszármazottjai, és így mások, mint a környező népek.

 

Jordánia nem tud felmutatni komoly ókori kultúrát, mégis büszkén emlékszik vissza edomi, moábiai múltjára. Így tehát látható, hogy milyen inspirációk táplálják az egyes népek Biblia-és Kelet-Kutatást, igyekezve maguknak minél fényesebb rangot kivívni.

 

Milyen források állnak rendelkezésünkre az ókori Közel-Kelet történelmének tanulmányozásához? A legegyértelműbbek azok, amelyek írásos formában maradtak fenn. A legismertebb a héber Biblia, ezt követi számos görög és latin aktor műve. Ázsiában a sumer szövegek uralkodnak, a bibliai világ ékírásos irodalma nagyrészt akkád nyelven íródott. Az ékírás végül Anatóliát is elérte, noha a szerző számos helyen megjegyzi, hogy a kutatásterület legszélesebb körben elterjedt nyelve az arámi. Ez azért furcsa, mert népük nem volt hódító, nyelvjárásaik békés módon terjedtek el.

 

A kötet természetesen foglalkozik a főníciai lineáris A és B írás megfejtési problémáival és eredményeivel. De nem elégszik meg a Közel-Kelet minden számbavehető írásos forrásával. Ez utóbbik közül a legfontosabbak az építészeti emlékek, többek közt a városok hatalmas falakkal, utcáikkal és épületeikkel a palotáktól a viskókig. Az épületekhez tartoznak helyhez kötött és hordozható berendezések. A helyhez kötött használati eszközök között akadnak KENYÉRSÜTÉSHEZ, illetve téglaépítéshez használt ciszterciták, élelem tárolását szolgáló vermek, és ehhez hasonlók.

 

Aztán ott van a számtalan hordozható tárgy, amelyek körül a legáltalánosabb a kerámia. A kerámia gyakran a legértékesebb régészeti ismertetőjel, mivel bár könnyen törik, igen nehezen pusztul.

 

Az ásató tartósabb anyagokból készült szerszámokkal is találkozik, mivel a városok és műemlékek felépítéséhez kőből, rézből, illetve végül vasból készült szerszámok szükségeltettek.

 

Ez az, amiben a kötet szenzációs. Nemcsak rendszerezi, összefoglalja a régészet, archeológia, nyelvészet, antropológia tudását a Biblia koráról a Közel-Keleten, hanem a szakma forszaiba is beleavat, mini esszéi, bekezdései megvilágítják előttünk a palaontológiai, régészeti adatok gyűjtésének és regisztrálásának szabályait is. Nemcsak korszerű és érthető tudást japunk, de jól rendszerezett módszertant is, ahogy mindehhez eljuthatunk.

 

Kerekes Tamás

 

A kiadó:

 

"A szerzőpáros klasszikus művének naprakész átdolgozása, mely a legutóbbi régészeti és nyelvészeti kutatásokra támaszkodva mutatja be a nagyszabású bibliai történetek mögött meghúzódó történelmi valóságot. A beszámoló a héber Biblia történeti kontextusára irányul, és feltárja a teremtés, az özönvíz, és hasonló történetek különféle eredetét a Közel-Kelet kultúráiban. A szerzők bemutatják a megdöbbentő párhuzamokat az alapul szolgáló történetek korabeli egyiptomi, perzsa, görög és héber változatai között."

 

Kiadó: Gold Book

A Biblia és az Ókori Közel-Kelet

Cyrus H. Gordon és Gary A. Rendsburg

Gold Book Kiadó

Info@goldbook.hu

www.goldboook.hu

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Bart D. Ehrman kritikai történész a Da Vinci kód tévedéseiről

Gold Book Kiadó

 

A szerző nem kispályás:

http://www.bartdehrman.com/

http://en.wikipedia.org/wiki/Bart_D._Ehrman

 Néhány tárgybeli tévedés a Da Vinci-kódban„Költő hazudj, csak rajt ne kapjanak” 

1: Jézus életét nyilvánvalóan nem „hívek ezrei örökítették meg…szerte az országban”. Nem is volt több ezer híve, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ezek közül hány lehetett írástudó.

2. Nem igaz, hogy az Újtestamentumhoz több mint nyolcvan evangéliumot vettek számításba. Ez úgy tünteti fel a dolgot, mintha levélben beküldött pályaműveket értékeltek volna.

3.Semmiképp sem igaz, hogy Jézust a niceai zsinat előtt nem tartották isteni lényegűnek, hogy a zsinatot megelőzően „nagy és hatalmas prófétának, de embernek, Halandónak tekintették

A IV. század elején a keresztények túlnyomó része isteni lényegűnek tartotta.(Egyesek olyannyira isteninek tekintették, hogy mindenféle emberi mivoltát tagadták!)

5.Constatntinus nem rendelt meg „egy új Bibliát”, amiből kihagyták a Jézus emberi vonásaira történt utalásokat. Először, egyáltalán semmiféle új Bibliát nem rendelt meg. Másodszor, a Bibliába bekerült könyvek tele vannak a Jézus emberi vonásaira történő utalásokkal(éhes, fáradt, dühös, haragra gerjed, vérzik meghal)

6.A Holt-tengeri tekercseket nem az „1950-es években találták meg.” Hanem 1947-ben. A Nag Hammadi-kódexek pedig nem a Grál-történetet beszélik el és nem Jézus emberi vonásait hangsúlyozzák. Épp ellenkezőleg.(A kiemelések a szerzőtől erednek- Kerekes Tamás)

7. Nem igaz, hogy a „korabeli zsidó társadalmi szokás gyakorlatilag tiltotta, hogy egy zsidó férfi nőtlen legyen”.

8.A Holt-tengeri tekercsek nem a „ legkorábbi keresztény feljegyzések”. Zsidó írások, amikben semmiféle keresztény tartalom nem található.

9. Semmit sem tudunk Mária Magdaléna származásáról, semmi sem köti őt Benjamin törzséhez. Da,ha Benjámin törzséből származott volna, akkor sem lenne Dávid leszármazottja.

10.Mária Magdolna állapotos volt Jézus keresztre feszítésekor? Ez jó.

A Q-dokumentum nem egy létező forrás, amit a Vatikán rejteget, de még csak nem is egy állítólag Jézus által írt könyv. Mindössze egy hipotetikus irat, amit a kutatók szerint Máté és Lukács egyaránt ismerhetett. Feltehetőleg Jézus mondásait tartalmazta. A római katolikus kutatók ugyanúgy vélekednek róla, mint a nem katolikusok ;nincs benne semmi titokzatos

 

Aki nem hiszi, járjon utána.

Sokan vannak, kik hiszik, mert lehetetlen

  

Kerekes Tamás

Amerikai Népszava

www.nepszava.com

   Előtanulmányok:  

Bart D. Ehrman: Iskarióti Júdás elveszett evangéliuma –

 Az áruló és az elárult új szemszögből

 

A nagy sikerű író, Bart D. Ehrman ennek a könyvnek a lapjain elsőként kínál teljes, mindenre kiterjedő összegzést Júdás evangéliumának felfedezéséről és hatásairól, kiemelve e figyelemre méltó ókori szöveg valós jelentőségét.

A keresztény hagyományban Júdást mindvégig úgy ábrázolták, mint a rohadt almát az apostolok hordójában. A tradícióban sehol sem fordul elő, hogy szívélyesen emlékeznének meg róla. Ez idáig. Júdás evangéliuma azt hangoztatja, hogy Júdás volt az egyetlen a tanítványok közül, aki valóban megértette az Urat... Csak Júdás látta meg az igazságot. Csak neki fedte fel Jézus mindazt, amit tudni kell.

Ezt sajnos biztonsággal, maga a kötet elolvasta után sem tudhatjuk pontosan. Legnagyobb megdöbbenésemre a Júdásról szóló tudós szakmunka nyolcvan százaléka Jézusól szzól, ami megerősíti bennem a názáreti karizmatikus szerepéről vallott korábbi nézeteimet, s csak halványan dereng, hogy mis is volt Júdás kapcsolatának tartalma az Embernek Fia csoportjában. Ő volt, aki az üdvtörténet eszkatologikus tartalmát bevégezte, mintegy előkészítette Jézus feltámadását és ezáltal második eljövetelét:
A kötet szerint három információmorzsa áll rendelkezésünkre.
A kötet főszereplőjét Iskarióti Júdásnak hívták, Jézus tanítványa volt, és "elárulta Jézust" azzal, hogy átadta őt a kormányzó hatóságoknak. Nos ez édeskevés(Rajkó Félix).
Neve ún. megkülönböztető név, hisz Jézus Testvérét is Júdásnak hívták.Neve összességében csak 12 alkalommal bukkan fel az Újszövetségben.
Ám, hogy neve mit is jelent, azt már parázs vita övezi..
Van, aki az "eltömődni" morféma jegyeit véli felfedezni nevében. Késői névetimológiájának tézise lett az  elmélet, amely azt jelentette, hogy az "iskarióti" kifejezés azt jelentette: "aki barátságból pénzt szerez" Mások, nevét a zsidó tőrős bérgyilkosokkal hozzák összefüggésbe, ami azt a koncepciót erősíti, hogy Júdást a zelótákkal hozzák összefüggésbe.
Mások a hazug szóból származtatják Júdás nevét.
Zárszó a professzor szerint: "Mindezek eredményeként a legjobb tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy nem lehet tudni, mit jelent az Iskarióti név."
Mikor Júdás sajnálja Jézustól a drága kenetet/3OO dénár /,Jézus erre így szólt:
"Hagyd, hiszen temetésem napjára szánta, mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek."
-idézi Rajkó Félix). Jézus a tanítványaival érzi igazán jól magát. A Biblical Archeology Rewiew szerint első századi az arámi nyelvű felirat: "Jakab, József fia, Jézus testvére" ,ami az első történelmi utalás Jézus létezésére s arra, hogy egy szent is csak közösségben létezhet, ami arra utal, hogy Jézus identifikációja, hogyúgymondjam varifikálhatósága elválaszthatatlan Júdástól, ami újabb problémát tömegét tárja a figyelmes olvasók elé.
A nagy sikerű író, Bart D. Ehrman ennek a könyvnek a lapjain elsőként kínál teljes, mindenre kiterjedő összegzést Júdás evangéliumának felfedezéséről és hatásairól, kiemelve e figyelemre méltó ókori szöveg valós jelentőségét.
A keresztény hagyományban Júdást mindvégig úgy ábrázolták, mint a rohadt almát az apostolok hordójában. A tradícióban sehol sem fordul elő, hogy szívélyesen emlékeznének meg róla. Ez idáig. Júdás evangéliuma azt hangoztatja, hogy Júdás volt az egyetlen a tanítványok közül, aki valóban megértette az Urat... Csak Júdás látta meg az igazságot. Csak neki fedte fel Jézus mindazt, amit tudni kell.
 A kiadó: A Lost Christianities és a Lost Scriptures című sikerkönyvek írójától: mérvadó és elfogulatlan vélemény a közelmúlt egyik legnagyobb könyvsikerének történelmi állítá­sairól.

Mekkora az igazságtartalma A Da Vinci-kódnak? Ezt a kérdést bizonyos szempontból maga A Da Vinci-kód veti fel, hiszen azzal kezdődik (a legelső oldalon, még a Bevezető előtt), hogy felsorolja azokat a dolgokat, amiket tényként kezel… Ugyanitt található a következő megjegyzés is: „A műtárgyakról, épületekről, dokumentumokról és titkos szertartásokról szóló, a regényben szereplő ismertetések megfelelnek a valóságnak.”
De valóban megfelelnek-e? A műtárgyakkal, épületekkel és titkos szertartásokkal nem fogok foglalkozni. A dokumentumokkal azonban igen. És amint látni fogjuk, amikor Dan Brown tényeket próbál bemutatni (jelezve, hogy a valóságnak megfelelően teszi ezt), akkor is megváltoztatja őket – sokat egyenesen történetszövése részévé tesz. Vizsgálódásom célja az, hogy elválasszam a tényeket a tévedésektől, a történelmi valóságot a képzelet szárnyalásától mindazok számára, akiket érdekelnek a kereszténység történelmi gyökerei, különös tekintettel Jézus életére és az Újszövetséget alkotó írásokra.
Az eredetileg az Oxford University Press gondozásában megjelent kötet jelentősége nem abban áll, hogy mérlegre teszi A Da Vinci-kód bizonyos állításait – ez a vonása érdekes ugyan, de kevésbé fontos, mint az, hogy magas színvonalon, ugyanakkor közérthetően ad választ a hivatalos tudomány szemszögéből a Dan Brown által felvetett kérdésekre. A hatalmas anyagot kristálytiszta logikával feldolgozó mű értékes olvasmány mind a hívő, mind a kereszténység alapkérdései iránt érdeklődő laikus olvasók számára.

Dan Brown hihetetlenül nagy sikerű regénye, A Da Vinci-kód több mint egy évig vezette a The New York Times sikerlistáját, és világszerte több millió példányban kelt el. Ez a pergő krimi azonban abban a tekintetben szokatlan, hogy a szerző már az elején leszögezi, hogy a könyvben található történelmi adatok kivétel nélkül megfelelnek a valóságnak. De vajon igaz‑e ez az állítás?
Bart D. Ehrman vallástörténész szellemes és olvasmányos könyvében azt mutatja be, milyen tárgyi tévedéseket tartalmaz A Da Vinci-kód. Valóban összeesküvést szőtt az ókori egyház, hogy istenné emelje Jézust? Valóban nyolcvan versengő evangéliumból választotta ki Constantinus császár azt a négyet, melyek Jézus isteni mivoltát hangsúlyozták? Mária Magdolna valóban Jézus Krisztus felesége volt? Valóban elnyomta az egyház azokat az evangéliumokat, melyek titkos házasságukról szóltak? Bart Ehrman részletesen cáfolja ezeket a kijelentéseket. Könyve mégsem Brown történelmi tévedéseinek puszta felsorolása, mivel a szerző mindvégig bőséges – és történelmileg hiteles – ismeretanyagot közöl a kora kereszténységről. Bemutatja például, hogyan fedezték fel a Holt-tengeri tekercseket (melyek nem keresztény vonatkozásúak, szemben A Da Vinci-kódban írtakkal); közérthető módon felvázolja, hogyan döntik el a kora kereszténység kutatói, hogy mely forrásokat tekinthetik hitelesnek, és ki­tér számos, az elmúlt fél évszázadban elő­került apokrif evangéliumra.
Ehrman elválasztja a tényeket a tévedésektől, a történelmi valóságot az írói szabadság és fantázia szárnyalásától. Könyvét haszonnal forgathatják A Da Vinci-kód azon olvasói, akiket érdekel a kereszténység kialakulásának és Jézus életének hiteles története.


A SZERZŐ

Bart D. Ehrman az Észak-ka­rolinai Egyetem Vallástudományi Tanszékének vezetője. A korai ke­­resztény egyház és Jézus élete elismert szakértőjeként többször szerepelt az A&E, a History Channel, a CNN és számos egyéb televíziós és rádiós csatorna műsoraiban. Több igen népszerű elő­adása hangszalagon is megjelent. Az Oxford University Press gondozásában jelentek meg Jesus, Apocalyptic Prophet of the New Millennium (1994), Lost Christianities (2004) és Lost Scriptures (2004) című művei.
 
0
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!
Német kém egy londoni kocsmában italt rendel:
- Two Martinis, please!
- Dry?
- Nein!!! Zwei!!!
  Ami humorosnak tűnik:

1980-ig a magyar hírszerzés központja a belvárosban, az Akadémia utcában volt, a házfalon a felirat: PIACEGYEZTETŐ IRODA. Na, ez volt a hírszerzés. A közeli postahivatalban sokáig nem értették, hogy szeptember 29-én a magyar Fegyveres Erők ünnepnapján, az iroda munkatársai miért nem hozzák el soha az aznapi postát. A futároknak is szabadnap jár...

Magyarország slendrián ország...

A Budakeszi úton közlekedő buszon még üldögélt kis kuckójában a kalauz, az Irén utcai megálló előtt gyakorta elkiáltotta magát: Irén utca, kémtanoncok, leszállni!!

Itt működött ugyanis az Idegennyelvi Főiskola, amely valóban a magyar hírszerzés kiképzőközpontja volt.

Egy történet az Akadémia utcából:

Nyári kánikulában egy ajtónyitás huzata kirepített a tárva nyitott ablakon néhány gépelt papírt, s odalentről az utcaseprő így kurjantott föl:

- Kém urak, itt szállnak a jelentések!

Ami olyan vicc, amin nem tudok jót nevetni

A magyar Nemzetbiztonsági Hivatal írásszakértője, egy alezredes egy pofás, takaros magánbankot nyitott a hivatalban. Extra hozamokkal, kamatokkal.

A Cég számítógépén készítette a befektetési szerződéseket.

Hat hónapos futamidőre 50-75 százalékos hasznot ígért.

Nem tűnt fel a dörzsölt hírszerzőknek, a minden hájjal megkent kémeknek, a puskaporszagú beépített, öreg spionoknak, hogy:

-a szerződéseken szereplő gazdasági társaság be sem volt jegyezve

- az általa fedezetként megjelölt bankszámlaszám nem létezett

- miközben mindenki csóró volt, az alezredes bérelt taxival járt.

Öngyilkos lett, elúszott ötven átvert kollégájának a vagyona...

 
0
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Orosz Homérosz

 

Már az afrikai harcsa-horgászatáról sem lehet mindent elhitetni egy falusi kocsmában a sporttársakkal, és általánosságban véve mindenben tájékozottak vagyunk. Talán a hírszerzés kivétel.

 

A joggal titkolódzó testület ugyanis az egyoldalú információáramlás híve. Így aztán kevés ismeretünket jobb- rosszabb filmekből és könyvekből szerezzük, hacsak fizetésünket nem a nemzetbiztonsági szolgálattól kapjuk.

  

Így fordulhat elő,

 

hogy egy volt titkosszolgálati tiszt már a negyvenedik könyvét írja e témában, ám engem a negyvenegyedik zavar, amiben fölveti a kérdést, illetve bizonyítottnak véli, hogy Martin Bormann, Hitler személyi titkára, a Vöröshadseregnek dolgozó orosz kém volt.

 

A neves szerző, ki drága tanfolyamokon oktat üzleti hírszerzést is tanít, megállapítását csak közvetett bizonyítékokra alapozza, de kiáll amellett, hogy berlini bunkerben az oroszoknak dolgozó, a hírszerzésben csak „Szása” fedőnéven említett férfi - kit nem említenek a Mitrohin-iratok, és nem lebbentette fel a fátylat a peresztrojka sem róla -, azonos lenne a szökésben lévő Bormann-nal.

Jelentem, ezt én már régóta gyanítottam, s néhány hasonló sejtésemet megosztom a nyájas olvasóval. Maga Husz János is az volt, miért is ment volna találkozóra Zsigmonddal? Keresztelő Szent Jánosról is gyanítottam, hogy Pilátus embere. Hasonlót feltételezek Ahasvérusról, a bolygó zsidóról, és maga Mohamed is gyanús… És Péntek is csak a kannibálok beépített ügynöke lehetett…

Kár, hogy tollforgató ritkán exponálta magát a szakmában, aki igen, az mélyen hallgat már (Daniel Defoe, milyen pontos elemzés is a Londoni pestis, tessék csak ezzel a szemmel olvasni!), ám most, amikor Kurt Rieder Kémek és hírszerzők a III. Birodalomban c. (Vagabund Kiadó, Kecskemét, 2004) könyvét olvasom, már tollat kell ragadnom. Amikor a jeles szerző és/vagy a fordító az írógépszalag desifrírozásáról beszél, mint veszélyforrásról, akkor mélyen a távolba nézek.

Elképzelem azt a beosztottat,

ki NDK-gyártmányú Erika mintájú írógépem szalagját desifrírozza, ami egy létező kriptográfiai, matematikai művelet ugyan, a titkosszolgálatok használják is, ám ez esetben nem kell hozzá csak egy tükör. Vagy egy itatós.

Az már csak hab a tortán, hogy Kurt Rieder könyve nem a német hírszerzésről szól, hanem a III. Birodalom területén működő ügynökökről. Itt aztán felmondja a leckét, mint a szájmenésben szenvedő szerzőtársa, a Bormann-leleplező.

Néhány dologgal adós ugyan, jelesül, hogy a magyar származású Dóra Sándor – ő aztán tényleg az orosz hadműveleteket segítette – miért ül végül Sztálin börtönében 26 évig. De könnyen belátható, hogy a jeles szerzők nem a tényfeltáró újságírás strapás munkáját választották.

  

Könnyű dolguk lenne

azonban a jeles tollforgatóknak, hisz a III. Birodalom hírszerzése az egyetlen, melyet az ellenséges csapatok megszereztek, s így valóban kiaknázatlan kincsekre bukkan a hírszerzéssel foglalkozó teoretikus vagy éppenséggel történetíró.

Ám ezt már alighanem lefölözte egy valódi autentikus, a német hírszerzés egykori főnöke a sokból: Schellenberg a saját emlékirataiban. Canarisnak már nem volt ideje felvenni a honoráriumot.

A háborúkon átívelő beépülés szép példája a londoni négyek esete. Ők valóban a Szovjetunió javára kémkedtek. Kurt Rieder könyve is tárgyalja. Majdnem mind alkoholisták voltak, köztük egy valódi újságíró, a legendás Kim Philby (meseíró kémről is tudunk, igaz ő indiai volt) és társai, a kurátor, a lord, a lovaggá ütött királyi tanácsadó (Anthony Blunt művészeti tanácsadó).

Van, aki közülük megszökött Angliából, mást meg nem tudtak elítélni. Valakit közülük egymás között Homérosznak neveztek. És ráadásul nem is volt orosz..

 

Kerekes Tamás.

  
0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Austen: Catharine

Lazi Kiadó

 

Jane Austen hősnőinek története szerelemről, csalódásról, becsületről, álnokságról, s természetesen reményről és boldogságról mesél, s közben lenyűgöző és gyakran kaján képet fest a világról, amelyben a hölgyek legfőbb foglalatossága a férjvadászat

 

Jane Austen az utóbbi években újra virágkorát éli. Mióta a női írók divatba jöttek és Bridget Jones kilói miatt már kétszer is aggódhattunk, az írónőt is újra felfedezték az irodalmárok, az olvasók és a filmes társadalom. Miben is rejlik Jane Austen varázsa? Leginkább a látszólag jelentéktelen dolgok ábrázolásában, amelyben azonban van valami, ami kiterjed a néző/olvasó tudatában és az élet állandó formáial ruházza fel a hétköznapi élet eseményeit.  Az angol írónő az egyszerű emberek mindennapi életével foglalkozva először kölcsönzött sajátságosan modern jelleget a regény műfajának.                             

Jane Austen  teremtette meg a társadalmi vígjátékot korának középosztálybeli Angliájában. Összesen hat könyvet bejezett be, ebből kettő halála után  jelent meg: Értelem és érzelem (1811), Büszkeség és balítélet (1813), Mansfield Park (1814), Emma (1815), A klastrom titka (posztumusz kiadás, 1817), Meggyőző érvek (posztumusz kiadás, 1817).                            

Az írónő a Hampshire megyei Steventon falujában született 1775. december 16-án. Anyja Cassandra Austen (leánykori nevén Leigh), apja George Austen tiszteletes (1731-1805), anglikán plébános volt. Jane a nyolcfős családba hetediknek született, öt báty, egy öcs és egy nővér mellé. Apjuk tudós férfi volt, aki a tanulás szeretetére nevelte gyermekeit. Elég tekintélyes fizetést, évi 600 fontot kapott, amit a háznál lakó tanítványai jól kiegészítettek. Ennek ellenére, különösen nyolc gyermeke miatt, nem számított gazdag embernek, és mint a Büszkeség és balítélet Mr. Bennetje, nem adhatott volna sok hozományt lányainak.                         

Jane élénk és szeretetteljes családi háttere ösztönzően hatott az írásra. Sőt, kiterjedt rokoni és baráti kapcsolatai révén élményei jóval messzebbre jutottak a steventoni parókiánál. Ebből a világból merítette regényeinek helyszíneit, szereplőit és témáját.

Ez a „válogatásregény” bőségesen kárpótolt az Emma miatt, amiből hiányoltam a Büszkeség és balítéletben fellelhető humort. Sokkalta könnyedebb olvasmánnyá tudta vele tenni az írónő a regényt.
Azért a másodikként említett Büszkeség és balítélet sem bővelkedik ugyan humorban – lévén az apa ritkán jut csak szóhoz, de amikor megszólal az „nagyon ott van” –, viszont ez a Catharine-ben bőségesen rendelkezésre áll.
Maga a Catharine avagy a lugas formailag is eléggé szokatlan. Ugyan egy rövid „nagyregény-kezdeményről” beszélhetünk, viszont tagolás nélkül, egybe íródott. Így aki nem szokott Austenhez vagy a műfajhoz, az bizony sok mindenen elgondolkodhat e betűtenger láttán.
Még én is – aki talán haladónak vagyok tekinthető a szerző tekintetében – kicsit megroggyantam e töménység láttám. Egy kis kitartással és szívóssággal – amely azt hiszem minden emberben ott szunnyad valahol, csak maximum lusta előkaparni felül lehet kerekedni e problémán.
A címadó regényben, akárcsak a szerző későbbi munkáiban, az angol vidék középosztályának élete áll a középpontban. Catharine-t szülei halála után a jómódú vidéki nagynéni nevelte fel. Hozzájuk érkezik látogatóba Camilla és szülei.
Ezután viszonylag hamar Catharine és Camilla csipkelődése, rivalizálása, finoman árnyalt szópárbajai – melyek persze az etikettnek tökéletesen megfelelnek – kerülnek a középpontba.
A kötetben szereplő további írásművek – töredékek, színművek, vígjátékok, stb. közös jellemzője a rövidség és tömörség. Valamint persze a sajátságos humor, amelyről egyből a Monty Python-ra asszociáltam.
Bár nem vagyok irodalomtörténész, pláne nem az angol irodalomé, e rövidke írásművek alapján ki merem jelenteni, hogy több mint százötven évvel a Graham Chapman, John Cleese, Eric Idle, Terry Jones, Michael Palin, Terry Gilliam hatosfogat előtt már létezett velük egyenértékű abszurd angol humor.
Elképesztő és egyben örömteli – számomra legalábbis –, hogy az 1800-as évek fordulóján egy nagy tudású angol lelkész nyolcadik gyermeke – aki ráadásul nő –, ilyen írásműveket alkosson.
És ha a későbbi műveiben csökken, vagy teljesen el is tűnik ez a fajta „vidámságokozó”, átadva helyét egy sokkalta indirektebb társadalomkritikának, jó tudni, hogy a gyökerek ide nyúlnak vissza. (Mezei Attila)

Frederic és Elfrida igazából a hagyományos regényműfaj és a bonyolult illemszabályok gyorstalpaló tanfolyama. A Jack és Alice egy iszákos, az Evelyn egy falánk hősnőt mutat be, a Henry és Eliza pedig a feje tetejére állítja a megszokott regényhős történetét. A szépséges Cassandra a szentimentális regény paródiája, míg az Amelia Webster című levélregény huncut karikatúrája a leánytestvérek közötti versengésnek. Austen ezeken a történeteken, és még további rövid, gyakran befejezetlen műveken keresztül mutatja be, miként vélekedik a nevetségességről az életben és a regényekben s mindezt rendkívül szórakoztatóan teszi.

 

Összeállította: Kerekes Tamás

 

Jane Austen irodalmi hagyatékában jó néhány, a későbbi zsenialitást megcsillantó gyöngyszem maradt. E mulatságos, rövid írások is híven tükrözik, hogy írójuk élénken érdeklődött a regény műfaja iránt: kifigurázta a cselekményt, a szokványos jellemeket, a stílust és a nyelvezetet. A szereplők könnyedek, jókedvűek, szemtelenek és odaadóan rajonganak tulajdon személyükért. A címadó Catharine, avagy a lugas Jane Austen íróvá érésének meghatározó mérföldköve, és igényes kísérlet a komoly nagyregény megírására. A Frederic és Elfrida igazából a hagyományos regényműfaj és a bonyolult illemszabályok "gyorstalpaló" tanfolyama. A Jack és Alice egy iszákos, az Evelyn egy harácsoló hőst mutat be, a Henry és Eliza pedig a feje tetejére állítja a megszokott regényhős történetét. A szépséges Cassandra a szentimentális regény paródiája, míg az Amelia Webster című levélregény huncut karikatúrája a leánytestvérek közötti versengésnek. Austen e történeteken, és a kötetben szereplő további rövid írásokon keresztül mutatja be, miként vélekedik a nevetségességről az életben és a regényekben - s mindezt rendkívül szórakoztatóan teszi.

  

Lazi Kiadó

info@lazikiado.hu

 
0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!
A Watson család története Lazi Kiadó info@lazikiado.hu

 Érdekházasságok szorításában

Egy Jane Austen töredék folytatása  

Austen, Jane - Merryn, Williams: A Watson család története

Lazi Kiadó, 2008  www.lazikiado.hu  info@lazikiado.hu  

Angliában az erotikát kiszorította a szexualitás, s annak kendőzése, amit nem nevezhetünk másnak, mint a vidéki Anglia társas életét. A regény olvastán-egyébként tettszett-arra a frivol viccre gondoltam, hogy ”Miért néznek pornót a nők: -Mert azt hiszik, házasság lesz a vége.” Ám itt a férfiak esze is erre a srófra jár, igyekszik mindenki morganatikus házasságot kötni, comme il faut, minél följebb házasodni, a jövendő házastárs szemrevételezése után rögtön az első kérdés, hogy mekkora a hozománya, illetve mekkora a jövedelme. Merryn Williams pontosan úgy jár el, mint Balzac, pontosan megmondja mennyi picula van szereplőinek zsebében, és hogyan jutott hozzá. Szétszakadó társadalmunkban soha nem írtak ennyire időszerű problémáról, mint e regényben, ha belegondolunk, hogy egy ózdi, háromgenerációs, nyolc általánost végzett, éhező, rongyos, szociális segélyben élő cigányfiúnak mennyi esélye lehet Kelemen Annánál, vagy Debrecezeni Zitánál, aki épp Kedves Ferenccel, a magyar top leggazdagabb 27. helyezettjével kavar. A saját családjától anyagi okokból korán elszakított Emma, nem követheti nevelőanyját Írországba annak második házassága után kénytelen visszatérni hat gyeremket felnevelt, betegeskedő édesapjához. Itt azonban a világ nem fenékig tejfel, észre kell venni, hogy a karriervágy a testvérei némelyikénél erősebb, mint a családi kötelék, a férjhez menés kórja, mely mindig rangkórsággal jár együtt, szabják meg a kereteit Emma további életének. Emma bálba megy, kilenc évvel idősebb nővérével, s rögtön rácsapnak az új húsra az ebből élő szeladonok, a léha Tom Musgrave, aki inkább a Lord Osborne családjába szeretne benősülni , megesik a a szeme rajta a fiatal, excentrikus Lord Osborne-nak is, de felbukkan Mr. Howard csendes derűje is a megszokott finom modorában. A versenyfutás megkezdődik, s vele együtt az axiológiai dilemma, kit válasszon, az, akinek csekély esélye van igaz választásra. A mai kettészakadó Magyarországon igen aktuális, érdekes, és fontos regényhez juthattunk. Kerekes Tamás

Amerikai NépszavaBizonyos értelemben csak most válik teljessé a magyar nyelvű Jane Austen életmű, hiszen a két korábban már megjelent befejezetlen regény, a Lady Susan és a Charlotte után most végre kiadásra került a A Watson család története Érdekes, hogy amíg a Lady Susan formájából eredően elkerülte az utódok befejezésre való törekvéseit, addig a másik két mű esetében időről-időre akad valaki, aki megírja az általa elképzelt befejezést. Így az a fura helyzet állt elő, hogy több változatban (és címen) olvashatjuk ezeket a történeteketAngolul az utolsó próbálkozás 2008-ban látott napvilágot The Watsons címen, szerzőként Jane Austen and Another Lady szerepel a borítón, de a magyar kiadás alapjául nem ez, hanem egy 2005-ös verzió szolgál.A mű keletkezéséről annyit érdemes tudni, hogy Jane Austen 1803-ban kezdte el írni, és 1805 januárjában, édesapja halálakor hagyta félbe. Ez idő alatt a regény első öt fejezete készült el, ami arra elég, hogy nagyjából megismerjük a főbb szereplőket és a kiindulási helyzetetAz alaphelyzet a szokásos: fiatal lányok keresik párjukat az életben, teszik mindezt a viktoriánus vidéki Angliában, ami egyszerre jelent előnyt és hátrányt.Előny, mert nem szembesülnek naponta a főváros hóbortjaival, hátrány, mert a viszonylag zárt környezet leszűkíti választási lehetőségeiket. Elvégre akkoriban mindenki a saját osztályában házasodott, illetve megpróbált fentebb lépni, ráadásul szigorúan anyagi megfontolások motiválták a szülőket. Elsődleges szempontként a leányzó hozományát, a férj társadalmi helyzetét nézték meg, az esetleges érzelmekkel nem igazán foglalkoztakAz érintettek többsége ezt teljesen rendjén valónak tartotta, s aki mégis másként gondolkodott, az nem csupán a különcsége miatt számíthatott kellemetlenségre, hanem gyakran pár nélkül maradt. De mint tudjuk, Austen hősnői mindig másként látják a világot, mint környezetük, és bátran kiállnak elveik mellett, vállalva a magányos öregkor veszélyét - még akkor is, ha ezzel környezetük nem ért egyetRégi-új női regény a szerelemről, az ideálokról és a társadalmi kötöttségekről. Rövid terjedelme ellenére is szórakoztató olvasmány, aminek az eleje magán viseli Jane Austen jellegzetes stílusát.(ekultúra.hu)

A folytatás észrevétlenül kapcsolódik az alapműhöz, a cselekmény során jól érzékelhető a szereplők jellemfejlődése, a regény üde hangvételű és rendkívül élvezetes olvasmány.
Mr. Watsont, a megözvegyült lelkészt két fiúval és négy leánygyermekkel áldotta meg a sors. A legfiatalabb leányt, Emmát egy jómódú nagynéni veszi magához, és neveli föl, így Emmából műveltebb, kifinomultabb teremtés válik nővéreinél. A nagynéni aztán férje halála után meggondolatlanul beleveti magát egy második házasságba, és Emma tizennégy évnyi távollét után kénytelen hazatérni szűkölködő családjához. Otthon szembetalálja magát két féltékeny, férjvadász nővérével, s csupán a legidősebben, a megkeseredett, ám megbízható Elizabeth-ben és Samben, fiatalabb fivérében lel megértő barátra.
A regény szívbemarkolóan mutatja be egy jóléthez szokott, barátságos, meghitt légkörben nevelkedett ifjú hölgy küzdelmét megváltozott körülményei közepette, miközben számos hódolója akad, s a gazdag Lord Osborne feleségül kéri. Találkozik a szegény, de művelt és becsületes lelkésszel, John Howarddal is, aki iránt az első pillanattól gyengéd vonzalmat érez. Vajon Emma végül a szívére hallgat, vagy a kényelmes, előkelő életet választja inkább?(kulturport.hu)
 Kerekes Tamás

Mr. Watsont - aki már megözvegyült lelkész - igencsak megáldotta az élet, hiszen egyszerre két fiút és négy leánygyermeket kell eltartania. A legkisebb leányzót nagynénje veszi gondozásba, akiből így egy kifinomult művelt kisasszony lesz. Nagynénje férje elvesztése után, igencsak nagy meggondolatlanságot követ el, hozzámegy egy olyan férfihoz akit csak néhány hete ismer. Ennek következtében Emmának haza kell utaznia a szülői házba, ahol szembe találja magát két féltékeny, férjvadász nővérével és csak legidősebb lány testvérével és öccsével találja meg az összhangot. Későbbiekben találkozik egy fiatal lelkésszel, aki iránt az első pillanattól kezdve gyengéd vonzalmat érez.

A kiadó:

Jane Austen regénytöredékét Merryn Williams az írónő stílusában fejezte be. Hűen követi az eredeti elképzelést, és úgy folytatja a regényt, ahogyan ő annak idején elmondta a nővérének. Austen ismét egy nagyszerű hősnőt állít elénk, akinek el kell döntenie, hogy a szívére hallgat inkább, vagy a kényelmes, előkelő életet választja?

Kerekes Tamás

Amerikai Népszava

www.nepszava.com

  
0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!
Jabe Austen-Julia Barrett: Charlotte 

Lazi Kiadó

 

„A történet Sanditonban, egy fejlődésnek induló, tengerparti településen játszódik. A fiatal leány vidékről érkezik, s szembetalálja magát a pezsgő városi élet kifinomultságával és közönyösségével. Az ártatlan, de éles elméjű Charlotte-ot minden igyekezete ellenére mégis rabul ejtik a bámulatos Parker família különcségei, az álmodozók és semmittevők előkelő családja; a békétlen Denham testvérek; a betegeskedő, ám rendkívül tevékeny Parker nővérek és a mindent kényszeresen megfigyelő Emmeline Turner. Charlotte hamar felismeri, mi is a feladata. Azonban még e bájos, ifjú hölgy legnagyobb erőfeszítései sem tűnnek elegendőnek ahhoz, hogy megmentsék a fürdőhelyet. „

    

Jane Austen, noha egy más kor irodalmi nagysága, évek óta biztos helyen áll a brit bestsellerlistákon. Jó lóra tesz, ki őt választja. Regényeit biztos siker megfilmesíteni {Emma} és állítólag a Harry Potter könyvek sikerszerzője, Rowling, is tőle tanulta a cselekményszövést, de még megdöbbentőbb, hogy a Bridget Jones naplójának szerzője sem tett mást, mint néhány Austen regényalakot adaptált, modernizált.

A Lazi Kiadó foglalkozik Magyarországon Jane Austen folytatójával, Julia Barrett könyveinek kiadásával.

Julia Barrett, az Austen-regények folytatója, az Önteltség és önámítás és A harmadik nővér szerzője irodalmi kinccsel rukkolt elő. E regény Jane Austen utolsó, befejezetlen műve és annak kiegészítése, melynek az író eredetileg A fivérek, családja pedig a Sanditon címet adta. A történet új Austen-hősnőt kelt életre, aki méltó helyet foglalhat el Elisabeth, Emma és Anne mellett. Megismerkedhetünk Charlotte Heywooddal. {Julia Barrett: Charlotte, Lazi Kiadó}.

A történet Sanditonban, egy fejlődésnek induló tengerparti településen játszódik. A fiatal lány vidékről érkezik, s szembetalálja magát a pezsgő városi élet kifinomultságával és közönyösségével. Az ártatlan, de éles elméjű Charlotte-ot minden igyekezete ellenére mégis rabul ejtik a bámulatos Parker família különcségei, az álmodozók és semittevők előkelő családja, a békétlen Denham testvérek, a betegeskedő, ám rendkívül tevékeny Parker nővérek és a mindent kényszeresen megfigyelő Emmeline Turner. Charlotte hamar felismeri, mi is a feladata. Azonban még e bájos hölgy legnagyobb erőfeszítései sem tűnnek elegendőnek ahhoz, hogy megmentsék a fürdőhelyet.

A Charlotte méltó folytatása azoknak a kitűnő műveknek, melyeket már joggal elvárhatunk Julia Barrett-ől A meseszövés üde és fordulatos, a szereplők jelleme lenyügöző, a stílus elbűvölő. Az Austen rajongókat bizonyosan megörvendezteti a sandintoni történet leleményes befejezése.

A könyvet a Washington Post is méltatta: "Barrett ugyanazzal az éles szemmel, rokonszenvvel és szellemességgel alakítja szereplői jellemét, ahogyan Austen megalkotja őket".

A könyv elsősorban a hölgyolvasók rokonszenvére számíthat. Ám ne feledjük, hogy Barney, Hannibal Lecter ápolója a börtönben, Jane Austen Értelem és érzelem c. regényét olvasta..

 

A romantika időszakában az ember az erdőbe nem fejszével ment, hanem sétált. A holland tudó elegáns könyvében arra tesz kísérletet, hogy romantika paradigmáit jelenünkbe kimutassa, az már habcsók a tortán, hogy a felvilágosodás észkultusza sem nélkülözhette azt. A vándorlovagok kihaltak, de a romantika nem
 A romantika előzményei Angliában jelentkeztek a legkorábban. Az angol irodalmi fejlődés sajátosságaiból fakad ez a korai romantikus eszménykibontakoztatás, mivel egy belső folytonosságot biztosító törvényszerűség figyelhető meg az angol irodalom fejlődésében, illetve nem jelent meg a klasszicizmusnak a múlt örökségét megcsonkító formája. Nem kellett mindent elvetni, és újra kezdeni. A XVIII. Században Anglia a legfejlettebb európai országgá vált. Egyedül (1776- 82) az amerikai függetlenségi harc befolyásolta az angolok sorsát, de ennek a hatása kevésbé volt érezhető a lakosság mindennapi életében. Anglia népessége (majdnem) kétszeresére nőtt. A lakosság sokasodása szükségképp előidézte az olvasóközönség átrendeződését. Hartley: „a vallás és tudomány szentszövetsége uralkodott a szellemi élet felett” Az új vallás egyszerűbb volt a réginél, bárki számáras érthető volt. A metodisták1 egyszerű himnuszokat adtak a gyülekezet kezébe. Az új vallási törekvéseknél erősebben befolyásolta az irodalmat a mezőgazdasági és ipari forradalom. A közlekedés javulása megélénkítette a társadalmi érintkezést. Anglia fejlődésében sötét foltnak nevezhető a rabszolga— kereskedelem. A híres lancashirei szövetipar ösztönzőjévé (ruhaneműért rabszolgát vettek) vált a rabszolga— kereskedelem. Az új gyarmatok is bekapcsolódtak az ipari forradalom által irányított változásokba.
Egyre szélesebb rétegeknek nyílt alkalma a művelődésre, s ez magától értetődően számottevő haladást jelentett. 1740-ben megalapították az első kölcsönkönyvtárat, 1775-ben már 150 londoni és ugyanennyi vidéki kiadó- könyvárus működött. A XVIII. Században feltűnt a nyomtatott újság; négy oldalán híreket, cikkeket, verseket s hirdetéseket közölt. 1795-ben a The Times még előfizetéses rendszerben működött, akár a könyvek kiadása. A magas művészet szembefordult azzal a társadalommal, amely a korábbinál alacsonyabb rangot tulajdonított neki, az újságok miatt.

„Kinek lehet kétsége afelől, hogy mi következhet ezután? Ha két fiatal a fejébe veszi, hogy összeházasodik, biztosak lehetünk abban, hogy kitartással elérik céljukat, legyenek bármilyen szegények, bármilyen meggondolatlanok, s legyen mégoly valószínűtlen, hogy éppen egymásra van szükségük a tökéletes boldogsághoz. Ez talán kellemetlen mulatság, de igaznak hiszem; és ha az efféle párok boldogulnak, hogyne sikerülne leküzdenie minden nehézséget egy Wentworth kapitánynak és egy Anne Elliotnak olyan előnyös adottságok birtokában, mint az érett elme, a szándék helyes voltának tudata és a függetlenséget biztosító vagyon? Valójában talán sokkal több nehézséget is leküzdöttek volna, mint amennyivel szembesülnek, hiszen attól eltekintve, hogy több kedvességet és melegséget óhajtottak, egyéb gondjuk nemigen akadt. Sir Walter egyáltalán nem támasztott kifogást, és Elisabeth is beérte egy hűvös és közönyös pillantással Wentworth kapitányt a huszonötezer fontjával, hivatása ranglétrájának oly magas fokán, ahová érdemei és tettei alapján jutott, immár nem lehetett senkinek tekinteni.”(Jane Austen: Meggyőző érvek)

 

A mai napig az egyik legkölcsönzöttebb és brit top-on megtalálható írónő mintha csak beteljesítené a magyar Benedek Marcell megállapítását az irodalomtörténetről, ki azt mondta, kissé frivolan, hogy az irodalomtörténet nem más, mint annak a története, hogy Jancsi megkapja Iluskát. Austen regényei valóban az összeboronálásról és a feltételek (ezek rendszerint anyagiak) megteremtéséről szólnak, de lebecsülnünk hatását nem szabad, hiszen Rowling, a Potter könyvek szerzője is azt mondta, hogy tőle tanulta a cselekménybonyolítását. Austen 267 oldalon keresztül hárítja el a később összeboronálandó pár elől az akadályokat, hogy a majdani pár egyik tagja kifakadhasson: „Meg kell tanulnom, hogy boldogabb vagyok, mint megérdemlem”(Wentworth kapitány)

 

 

A Meggyőző érvek a klasszikus angol írórő hatodik, utolsó regénye, már halála után, 1818-ban jelent meg először. Tematikája, légköre és helyszínei mind a korábbi műveket idézik, szereplői vidéki nemes urak és kisasszonyok, lelkészek, tengerésztisztek, valamennyien zárt körben mozognak, a cselekmény is szokványosan vézna, töretlenek viszont Austen írói erényei: a jellemzés, az elemző lélekrajz, a feszes szerkesztés.

A történet főleg egy szerelmi szál körül forog. Sir Walter Elliot somersetshire-i kastélyában él három lányával. Õ maga, özvegyember, a lányok közül csak Mary, a legkisebbik ment férjhez egy környékbeli nemesúrhoz, a legidősebb, Elisabeth gőgjében hiába várt rangos házasságra, Anne-t pedig (a regény érzékeny, eszes és jószívű hősnőjét) lebeszélték arról, hogy hozzámenjen szerelméhez, egy fiatal, vagyontalan, bizonytalan jövőjű tengerésztiszthez. Az idők során aztán fordult a kocka: Sir Walter pazarló életmódja miatt kénytelen bérbe adni a birtokát és Bathba költözni, a fiatal tengerésztiszt pedig előkerül, mint sikeres, vagyonos tengerészkapitány. A régi szerelmesek, akik majd' tíz évig hűek maradtak egymáshoz, hosszas bonyodalmak, kölcsönös büszkélkedés és féltékenykedés után végül újra egymásra találnak, és a regény végén a megérdemelt boldog házasság reményében búcsúzunk tőlük, míg a többiek tovább élik a nagyvilági társaság léha, üres életét.

A regényt talán nem is az erény és a hűség felemelő példái teszik maradandóvá, hanem a remek helyszínleírások, a vidéki élet és Bath társadalomrajza, meg a karikaturisztikusan jellemzett, hiú, üresfejű, páválkodó, csacska alakok pompás galériája

 

(Legeza Ilona) 

Kaphat-e a sorstól újabb esélyt a boldogságra egy érzékeny, eszes és jószívű hölgy, miután értetlen lánykaként botor módon hagyta magát lebeszélni a párválasztásról? Ezzel a kérdéssel szembesül az özvegy Sir Walter középső lánya, Anne Elliot, amikor szomszédságukban felbukkan nyolc évvel korábban kikosarazott udvarlója, méghozzá immár jómódú tengerésztisztként. S ha valóban révbe érhet, Anne vajon az egyszer már elutasított Wentworth kapitány oldalán találja meg a boldogságot és harmóniát, vagy annak az elragadó idegennek a párjaként, akivel a legváratlanabb helyzetekben találkozik újra meg újra? Utolsó - sokak szerint legjobb - regényében Jane Austen a rá oly jellemző otthonossággal és kitűnő lélekrajzzal tárja az olvasó elé a vidéki úrilakok társasági életének mozzanatait, a szerelem ösvényén csetlő-botló hősnő életének bonyodalmait, s a nagyvilági úrhatnámságban tespedő léha alakok parádéját.(Új- Palatinus Könyvesház)

 

Angol írónő, aki az egyszerű emberek mindennapi életével foglalkozva először kölcsönzött sajátságosan modern jelleget a regény műfajának. Ő teremtette meg a társadalmi vígjátékot korának középosztálybeli Angliájában.

Fontosabb művei: Értelem és érzelem (1811), Büszkeség és balítélet (1813), Mansfield Park (1814), Emma (1815), A klastrom titka (posztumusz kiadás, 1817), Meggyőző érvek (posztumusz kiadás, 1817).

Az írónő a Hampshire megyei Steventon falujában született 1775. december 16-án. Anyja Cassandra Austen (leánykori nevén Leigh), apja George Austen tiszteletes (1731-1805), anglikán plébános volt. Jane a nyolcfős családba hetediknek született, öt báty, egy öcs és egy nővér mellé.

Apjuk tudós férfi volt, aki a tanulás szeretetére nevelte gyermekeit. Elég tekintélyes fizetést, évi 600 fontot kapott, amit a háznál lakó tanítványai jól kiegészítettek. Ennek ellenére, különösen nyolc gyermeke miatt, nem számított gazdag embernek, és mint a Büszkeség és balítélet Mr. Bennetje, nem adhatott volna sok hozományt lányainak.

Jane legidősebb bátyja, James (1765-1819) szorgalmas tanuló volt, aki 1779-ben, 14 éves korában az Oxfordi Egyetemre ment tanulni, és 1787-ben pappá szentelték. Megpróbálkozott az írással is, és 1789-90-ben Henryvel, Austen legkedvesebb bátyjával közösen egy egyetemi lapot, a The Loiterert szerkesztették, amely hatvan alkalommal jelent meg.

James apja visszavonulása után kezébe vette a steventoni egyházközösség gondjait. Második felesége, Mary Lloyd nem tartozott Jane Austen kedvencei közé.

James Anna nevű lánya (1793-1872) Jane Austen első unokahúga volt. Néhány zsengéjét neki ajánlotta az akkor még újszülött korban lévő Juveniliából. Jane élete során Anna egy soha be nem fejezett regényen dolgozott, melynek címe „Which is the Heroine?” („Melyikük a főhősnő?”) lett volna, melybe nagynénje is besegített, de Anna halála után Jane megsemmisítette a kéziratot.

Fiatalabb féltestvérei, James Edward (1798-1874) és Caroline (1805-1880) ifjúkori próbálkozásaik során odafigyeltek nagynénjük véleményére. James Edward egy verset is írt, miután megtudta, hogy Jane néni írta az Értelem és érzelem és a Büszkeség és balítélet című regényeket.

Később Caroline leírta Jane Austennel kapcsolatos emlékeit és James Edward, aki az Austen-Leigh nevet vette föl nagynénje és nagybátyja után, megírta emlékiratait, melyben Jane Austenre emlékezik.

Edward (1767-1852) józan és üzleties ember volt, akit az 1780-as évek elején Thomas és Catherine Knight, az Austen család gazdag, gyermektelen unokatestvérei fogadtak örökbe. Előbb 1786-1788 között nagy európai körútra küldték, majd megörökölte kenti birtokukat, Godmershamot, és fölvette a Knight nevet.

Edward legidősebb gyermeke, Fanny (1793-1882) Annával együtt Jane Austen kedvenc unokahúga volt. A Juvenilia egyes írásait neki ajánlotta, még Fanny csecsemő korában. Anyja meghalt, mielőtt Fanny betöltötte volna a tizenhatot.

Jane nénitől számos udvarlójával kapcsolatban kért tanácsot: szakítson-e velük vagy sem. Végül egy baronethez ment hozzá - Jane halála után. Fia szerkesztette Jane Austen leveleinek első angliai kiadását, és egyik leszármazottjuk vette el Fülöp herceg és II. Erzsébet unokatestvérének, Burmai Louis Mountbattennek a lányát.

Henry (1771-1850) volt Jane legkedvesebb bátyja. Szellemes és lelkes fiatalember volt, de nem mindig sikeres. Az oxfordi egyetemre 1788-ban vették föl, később Eliza de Feuillide-et vette el feleségül (1761-1813), és végül, 1815-ös üzleti csődje után a kálvinisták felé húzó pap lett. Jane Austen halála után figyelemmel kísérte a Meggyőző érvek és A klastrom titka kiadási munkálatait.

Frank (1774-1865) és Charles (1779-1852) egyaránt tizenkét éves korukban léptek be a portsmouthi Királyi Tengerészeti Akadémiába, mindketten a brit haditengerészetnél szolgáltak a napóleoni háborúk idején, és végül mindketten tengernagyi fokozatot értek el. Nelson Frank Austent egy alkalommal „kiváló fiatalembernek” nevezte. Ennek a tengerészeti kapcsolatnak a hatása érezhető a Mansfield Parkon és a Meggyőző érveken is. Frank 14-18 éves kora között a Távol-Keleten szolgált.

Cassandra Elizabeth (1773-1845) volt Jane egyetlen lánytestvére és legfőbb bizalmasa. Jane-nek több mint száz Cassandrához írt levele maradt fönn, bepillantást engedve az írónő életének bensőségesebb részleteibe.

Cassandra vőlegénye, Thomas Fowle sárgalázban halt meg a Karib-térségben 1797 folyamán, ahol katonai lelkészként szolgált. Cassandra élményei talán a Meggyőző érvek Mrs. Musgrove és Mrs. Croftjának „hosszú és bizonytalan jegyességek”-től való undorában jelennek meg.

Fowle és Cassandra a család pénzhiánya miatt 1794-ig jegyben maradtak, és később sem házasodtak össze. Akárcsak Jane, ő is gyakran látogatta testvéreit és családjaikat, rokonait és barátait. A levelezésüket néhány olyan látogatás tette szükségessé, ahová vagy Jane, vagy Cassandra nem mehetett el.

Jane élénk és szeretetteljes családi háttere ösztönzően hatott az írásra. Sőt, kiterjedt rokoni és baráti kapcsolatai révén élményei jóval messzebbre jutottak a steventoni parókiánál. Ebből a világból merítette regényeinek helyszíneit, szereplőit és témáját.

Nem egy olvasó tűnődött már el azon, hogy A klastrom titkában szereplő Catherine Morland gyermekkora, legalábbis részleteiben, vajon mennyire hasonlított az írónő saját gyermekkorára. A regény Catherine-je szívesen hengergőzött le a házuk mögött lévő domboldalon, és jobb szerette a krikettet és baseballt a gyermekjátékoknál.

A család számára legfontosabb szórakozás a színjátszás volt. 1782-1784 között színjátékokat adtak elő a steventoni parókián, és 1787-88 folyamán Jane kifinomult ízlésű unokanővérének, Eliza de Feuillide-nek a hatására (akinek Austen a Love and Friendshipet, egyik fiatalkori levélregényét ajánlotta) egyre gondosabban kidolgozott előadásokat állítottak színpadra.

Ez a tény érdekes fényt vet Jane Austen nyilvánvaló ellenérzésére az amatőr színjátszókkal szemben, aminek Mansfield Park című regényében ad hangot. Igaz, hogy a Mansfield Parkot húsz évvel később írta, egy, a viktoriánushoz sokkal közelebb álló erkölcsi szellemben.

Érdemes megjegyezni, hogy 1788-ban Charlotte Anne Frances Wattell Skóciába szökött a botrányokról elhíresült Twistletonok egyik sarjával. A Twistleton család sógorságban állt Jane Austenével, és Mr. Twistleton, valamint Miss Wattell annak előtte együtt játszottak amatőr színjátszóként.

1783-ban Jane és nővére, Cassandra rövid időre egyik nagybátyjuk testvéréhez, Mrs. Cawleyhoz költözött, hogy ott tanulhassanak. Mrs. Cawley Oxfordban élt, később pedig Southamptonba költözött. A testvérpárt egy járvány kitörése után hazahozták.

1785-1786 közt Jane-t és Cassandrát a readingi Abbey kollégiumba íratták, mely minden bizonnyal hasonlított az Emmában szereplő Mrs. Goddard iskolájára. Jane-t túl fiatalnak tartották, hogy hasznát lássa az iskolának, de anyjuk szerint, „ha Cassandrának fejét vették volna, Jane is levágatta volna sajátját”.

A családi neveltetés mellett, melynek során a két lány többek között rajzolni és zongorázni tanult, Jane Austen egyedül itt folytatott tanulmányokat.

Austen meglehetősen sokat olvasott korának népszerű és szépirodalmából egyaránt. Apja 1801-re 500 könyvből álló könyvtárral rendelkezett, és Jane 1798. december 18-i levelében megemlíti, hogy jómaga és családja „lelkes olvasói a regényeknek, és nem szégyellik magukat miatta”.

Habár saját regényeiben illedelmes hangnemet választott, jól ismerte a tizennyolcadik századiakat is, mint pl.: Henry Fielding és Samuel Richardson műveit, melyek sokkal gátlástalanabbak voltak, mint a későbbi, Viktória-korabeli regények.

Gyakran újraolvasta Richardson Grandisonját és a Madame D’arblay-ként is ismert Fanny Burney regényeit. Burney Cecilia című művének egyik kifejezése nyomán lett az akkor még Első benyomások címet viselő regény Büszkeség és balítélet.

Amikor 1796-ban megjelentették Burney Camilláját, a megrendelők között volt egy bizonyos „Miss J. Austen, Steventonból”. A regény védőbeszédében, mely A klastrom titkában hangzik el, Austen három regényt dicsér: Burney Ceciliáját, Camilláját és Maria Edgeworth Belindáját.

Jane Austen megkomolyodó látásmódja, elszakadása korai írásainak túláradó vidámságától és szertelenségétől az 1793-94 körül írt, ám csak 1871-ben kiadott rövid levélregényében, a Lady Susanben válik egyértelművé.

A jellemét és éles elméjét a társadalmi öngyilkosságig megrögzötten edző nő képe valójában tanulmány a csalódásról és a nők sorsáról egy olyan társadalomban, amelynek nincs szüksége  gyengébb nem keményebb, férfiasabb képességeire.

Mivel Austen regényeiben mélyrehatóan foglalkozik a szerelemmel és a házassággal, nem teljesen hiábavaló megpróbálkozni szerelmi kapcsolatainak pontos leírásával. Sajnos kevés a kézzelfogható tárgyi bizonyíték, mert nővére, Cassandra féltő gonddal őrizte húga magánéletének titkait, a Jane halála után megmaradt leveleket pedig cenzúrázta: egyeseket megsemmisített, másokat feldarabolt.

De maguk a regények egyértelmű bizonyítékul szolgálnak arra, hogy szerzőjük egyaránt ismerte a szerelem, és a viszonzatlan szerelem érzését is. Legkorábbi regényét, az Értelem és érzelem címűt 1795 táján, levélregényként kezdte el írni, és főhősei után Elinor és Marienne-nek nevezve.

Jane Austen szerette a társasági összejöveteleket, korai levelei hampshire-i bálokról és táncmulatságokról számolnak be, valamint londoni, bath-i és southamptoni látogatásokról, ahol előadásokat tekintett meg.

Egy bizonyos Mrs. Mitford híres állítása szerint Jane „a legcsinosabb, legostobább, legmesterkéltebb férjvadász nőszemély volt, akire valaha emlékezett”. Igaz, úgy tűnik Mrs. Mitfordot személyes féltékenység hajtotta, és ezt a leírást nehéz avval a Jane Austennel összeegyeztetni, aki tizennyolc eves kora előtt megírta A három nővért.

1795-1796 között Austen Thomas Lefroy-jal, öreg barátja, Mrs. Anne Lefroy ír rokonával kacérkodott. 1796. január 14-15.-én, kissé gunyorosan ezt írja Cassandrának:

„Mondd el Marynek, hogy Heartley uraságot és minden birtokát rá hagyományozom, az ő kizárólagos jövőbeni hasznára és élvezetére. És nem csupán őt, de összes többi csodálómat is ráruházom, akárhol is találja meg őket. Azt a csókot is ráhagyom, amit C. Powlett akart nekem adni, mivel a jövőben Tom Lefroy úrra kívánom korlátozni magam, akiért egy lyukas garast sem adnék. Arról is biztosítsd őt, Warren közömbösségének utolsó és elvitathatatlan bizonyítékaként, hogy annak az úriembernek a képét valójában nekem rajzolta, és szó nélkül átadta nekem.

Péntek -- Végre eljött a nap, amikor utoljára flörtölök Tom Lefroyjal, és mire ezt megkapod, már mindennek vége. Könnyek szöknek szemembe a szomorú gondolattól.”

Ennek ellenére mindig is tudni lehetett, hogy Tom nem engedhetne meg magának a Jane-nel kötött házasságot. Miután ír jogi főméltóság lett, unokaöccsének megvallotta, hogy „kisfiús szerelemmel” viseltetett Jane Austen iránt. Egy évvel később Mrs. Lefroy, aki elítélte Tom Jane-nel szembeni magaviseletét, megpróbálta összehozni a cambridge-i Emmanuel College ösztöndíjasával, Samuel Blackall tiszteletessel, de Jane-t hidegen hagyta a férfi közeledése.

1796 októbere és 1797 augusztusa közt Austen befejezte a Büszkeség és balítélet (akkori címén: Első benyomások) első változatát. 1797-ben apja egy londoni kiadóhoz írt levelet a regény kiadásának lehetősége felől tudakozódva, de nem érkezett válasz. Austen korai regényei közül az utolsót, A klastrom titkát, 1798-99 környékén írta, melynek eredeti címe Susan lehetett.

1800 vége felé hetvenhez közel járó apja hirtelen úgy döntött, hogy visszavonul Bath-ba, és a rákövetkező évben a család is odaköltözött. Bath-ban töltött éveik során minden nyáron elutaztak a tengerpartra, és egyik nyaralásuk alkalmával esett meg Jane legtitokzatosabb szerelmi kalandja.

Erről csupán annyit lehet tudni, amennyit Jane Austen halála után Cassandra az unokahúgainak elmondott, és még azután sem írtak róla évekig. Míg a család a partvidéken időzött (valószínűleg Lyme-tól nyugatra, Devonshire déli részén), Jane találkozott egy fiatalemberrel, aki, úgy tűnt, kellően belészeretett.

Cassandra később is elismerően beszélt róla, és úgy gondolta, Jane számára jó parti lehetett volna. Caroline szerint „elváltak, de Jane a lelkére kötötte, hogy keresse fel őket újból.”

Ennek ellenére nem sokkal később az ifjú halálhíréről számoltak be. Nem lehet bizonyosan tudni, hogy Jane-t mennyire érintette mélyen ez a csalódás, de jó néhányan eltűnődtek azon, hogy Austen 1817-es, Meggyőző érvek című regényében vajon ez az élmény tükröződik-e, ahogy életét feldolgozza. Jane Austen 1802-1803 folyamán 27 éves volt, mint a Meggyőző érvek főhősnője, Anne Elliot is, és a műben a kérdéses jelenet Lyme-ban játszódik le.

Egy jóval ismertebb eset 1802. december 2-án történt, amikor Jane és Cassandra a Steventonhoz közeli Manydownban, a Bigg családnál jártak. Harris Bigg-Wither, aki hat évvel fiatalabb volt nála, megkérte Jane kezét, amire az igent mondott, habár nem szerette a férfit.

Másnap azonban meggondolta magát, és váratlanul megjelentek Cassandrával Steventonban (ahol testvérük, James volt már a pap), és ragaszkodtak ahhoz, hogy másnap távozzanak a környékről és Bath-ba mehessenek. Az efféle ügy szégyenletes dolognak számított, de úgy tűnik, Jane-t ez nem hatotta meg, hiszen bár Mr. Bigg-Withers gazdag volt, egyúttal „terjedelmes és kellemetlen” is.

Mint az közismert, Jane-nek egyetlen Cassandrához írott levelét sem őrizték meg 1801 júniusa és 1804 augusztusa között, melyekben említést tehetett volna szerelmi kalandjairól. Jane végül, Cassandrához hasonlóan sohasem házasodott meg.

1803-ban a Susan kéziratát Richard Crosby könyvkiadónak egy cseppet sem kecsegtető összegért, 10 fontért adta el. A kiadó azonnal meg akarta jelentetni, és bár meghirdették, rejtélyes módon nem jelent meg. 1804-ben Jane elkezdte a The Watsons című regényét, de hamar félbehagyta.

1804-ben Jane legkedvesebb barátja, Mrs. Anne Lefroy hirtelen meghalt, 1805 januárjában pedig édesapja hunyt el Bath-ban. Úgy, ahogy Mr. Bennet halála esetén a Büszkeség és balítéletben is történt volna, az otthon megmaradó családnak járó fizetséget jelentősen mérsékelték, mivel Mr. Austen jövedelme egyházi javadalmakból származott, melyek halála után megszűntek.

Ezért az Austen-fivérektől származó támogatásból kellett megélniük, valamint egy viszonylag csekély összegből, amit vőlegénye hagyott Cassandrára. Mindez összesen évi 450 fontot tett ki.

1805 hátralévő részében James Austen feleségének testvére, Martha Lloyd, miután édesanyja meghalt, Mrs. Austenékhez költözött. 1806-ban aztán Bath-ból előbb Cliftonba, majd Southamptonba költöztek.

Jane két évvel később egy Cassandrához írt levelében emlékezik vissza rá, hogy „a menekülésnek mekkora boldogságával” távozott Bath-ból. Southampton meglehetősen közel volt a portsmouthi haditengerészeti támaszponthoz és az ott szolgáló Frankhez és Charleshoz.

1809-ben végül Jane bátyja, Edward biztosított a család számára egy kisebb házat hampshire-i birtokán, Chawton falujában, nem messze Steventontól. Mielőtt elhagyta volna Southamptont, levelet váltott a vonakodó könyvkiadóval, melynek Jane Susan című művét adta el, de nem kapott megelégedésére szolgáló választ.

A Chawtonban való letelepedés reménye új célt adott életének, és elkezdte kiadásra előkészíteni az Értelem és érzelem című regényt. Két évvel később Thomas Egerton beleegyezett az Értelem és érzelem kiadásába.

A könyv a szerző neve nélkül („egy hölgy tollából”) jelent meg 1811 novemberében. Kezdetben csak a legszűkebb családi kör tudta, hogy ki az írója.

Fanny Knight 1811. szeptember 28-án naplójában emlékezik meg egy levélről, melyet Cass nénitől kapott, „amiben könyörög, nehogy megemlítsük, hogy Jane néni írta az Értelem és érzelemet”.

1812 egyik napjáról is említést tesz, mikor Jane, Cassandra, és unokahúguk, Anna egy altoni könyvkölcsönző boltban járva az Értelem és érzelem egyik eladásra kínált példányát Anna a földre dobta, és „a mellette álló nagynénjeik nagy mulatságára így kiáltott fel: „ó, ez bizonyára valami szamárság, a címéből biztosan tudom!”.

A kor két legfontosabb kritikai lapja, a Critical Review és a Quarterly Review ennek ellenére örömmel fogadta az útmutató és a szórakoztató hangvétel ügyes vegyítését. Az első kiadás 140 font hasznot hajtott Jane-nek.

A sikertől felbátorodva Austen elkezdte átdolgozni az Első benyomásokat, a később Büszkeség és balítéletre keresztelt regényt pedig 1812 novemberében adta el, és, ahogy egy levelében nevezte, „édes, drága gyermeke” 1813 januárjának végén kiadásra került.

Már 1812-ben elkezdett dolgozni a Mansfield Parkon, amit csupán 1813-ban fejezett be. Ugyancsak 1813 folyamán kezdett széles körben kitudódni a Büszkeség és balítélet írójának kiléte.

Ahogy Jane Austen 1813. szeptember 25-én kelt levelében írja: „Henry hallotta, hogy Skóciában a B&b.-t melegen dicsérte Lady Robert Kerr és még egy Hölgy […] és testvéri hiúságtól és szeretettől fűtve ki kellett kottyantania, hogy ki írta azt!”.

Mivel Austen a Büszkeség és balítélet szerzői jogát már jó előre eladta 110 fontért (valószínűleg azért, hogy mihamarabb csinos fizetséghez jusson, semhogy várnia kelljen, amíg az eladásból származó haszon szépen lassan becsorog), nem kapott semmit, amikor 1813-ban másodjára is kiadták.

1813 októberében megjelent az Értelem és érzelem második kiadása is. Henry, aki akkoriban Londonban élt, gyakran viselkedett közvetítőként Jane és a kiadók közt, és alkalmanként Jane is Londonba ment, hogy átnézze a javított szöveget. Ezek az évek Jane Austen számára sikert és megbecsülést hoztak.

Megelégedve láthatta, hogy könyveit kiadják, jó kritikát kapnak és széles körben olvassák. A régensherceg, a későbbi IV. György király annyira szerette műveit, hogy minden kastélyában tartott egy Jane Austen sorozatot.

1813 októberében történt az is, hogy a régensherceg egyik orvosát elhívták, hogy Henry betegségét kezelje. Így került Jane kapcsolatba Mr. Clarke-kal, a régensherceg könyvtárosával, aki a herceg azon kérését tolmácsolta, hogy következő művét ajánlja neki. A Mansfield Park 1814-ben jelent meg, és hat hónap alatt elfogyott az összes példány. Ekkor Austen már az Emmán dolgozott.

Egykor, Steventonban, miután bátyjai elköltöztek, Cassandrával együtt volt egy saját „öltözőszobájuk” a hálószobájuk mellett, melynek viszonylagos magányában írta a Juveniliát, és első három regényének korábbi változatait. Chawtonban nem volt ilyesféle dolgozószobája, és James Edwardtól tudjuk a híres nyikorgó ajtó történetét.

Az ajtót Jane Austen saját kérésére nem javították meg, mert időben figyelmeztette őt a közeledő látogatókra, és így el tudta rejteni a kéziratot, mielőtt beléptek volna a szobába.

Irodalmi munkáin kívül gyakran látogatta fivéreit és családjukat, valamint más rokonait és barátait, akik néha maguk is ellátogattak Southamptonba vagy Chawtonba. Jane-t olyan nőnek ismerték, aki a kisgyerekeket jól elszórakoztatta, és különösen szívébe zárta legidősebb unokahúgait, Fannyt és Annát.

1808. október 7-én kelt levelében így ír Fannyről: „ Majdnem olyannak találtam… mintha csak egyik testvérem lett volna és sosem gondoltam volna, hogy egy unokahúg valaha is ilyen sokat fog jelenteni nekem”.

1815. október 30-án, miután Caroline húgának, Annának megszületett az első gyermeke, ezt írta Caroline-nak: „Most, hogy te is Nagynéni lettél, valamennyire te is fontos ember vagy és bármit teszel, nagy érdeklődést keltesz vele. Én mindig is ápoltam a Nagynénik hagyományát,  és biztos vagyok benne, hogy most te is ezt teszed.”

Harminchét éves korában, 1813. november 6-án kelt levelében ezt írta:„Erről jut eszembe, mivel búcsút kell mondanom a fiatalságomnak, egyre több kellemességet találok a gardedámságban, hiszen immár a tűz mellé telepedhetek egy díványra és annyi bort ihatok, amennyit csak akarok.” 

 

 Pár nappal korábban megírta, hogy „vettem egy Hangverseny-jegyet és egy kis csokor virágot öregkorom felköszöntésére.”

1815. decemberében megjelent az Emma, amit a régenshercegnek ajánlott. A Mansfield Park második kiadása 1816 februárjában látott napvilágot, de nem aratott sikert. A Mansfield Park újrakiadásán elvesztette azt, amit az Emmán kezdetben megkeresett.

A kritikusok erkölcsi felfogásáért és szórakoztató hangvételéért dicsérték regényeit, csodálták Austen jellemábrázoló készségét, valamint örömmel fogadták könyveinek egyszerű realizmusát, amely üdítő változatosságot jelentett az akkoron divatosnak számító romantikus melodráma műfajától. Élete utolsó tizennyolc hónapjában Austen az írással volt elfoglalva. 1816 elején, halálos betegségének kezdetén, elkezdte kidolgozni egyik börleszk regényötletét.

A Meggyőző érvek megírásához 1815 augusztusában látott hozzá, és pontosan egy évre rá fejezte be, igaz, hogy 1816 folyamán egyre többet betegeskedett. 1816 elején Henry vállalkozása csődbe ment, Edward pedig húszezer fontot veszített el.

1817 elején Austen egy másik regényen, a Sanditonon kezdett el dolgozni, de márciusban félbe kellett hagynia. Április 27-én megírta végrendeletét, melyben majdnem mindent Cassandrára hagyott. Május 24-én Winchesterbe szállították gyógykezelésre, ahol 1817. július 18-án, pénteken, negyvenegy éves korában hunyt el.

Nem tudni biztosan, mi okozta a halálát, de valószínűnek tűnik, hogy Addison-kórban szenvedett. A Winchesteri székesegyházban temették el 1817. július 24-én (ebben a korban nők általában nem vettek részt a temetői szertartásokon, így hát Cassandra sem volt jelen).

A székesegyházban lévő sírfelirat viszonylag közismertté vált az utóbbi időben. Először is, mivel erősen kihangsúlyozza Jane Austen „kedvességét”, és keresztényi alázatosságát, noha regényeiből, de különösen leveleiből világosan kiderül, hogy nem volt éppen egy Fanny Price. Persze lehet, hogy ez egyszerűen a kor hagyományos, és kissé üresen hangzó vallásos jámborságának következménye, amit Henry Austen élete delén bekövetkezett válsága csak fokozott.

Ennél sokkal fontosabb kérdés az, hogy miért nem tesz említést egyáltalán az írásairól (kivéve persze a kissé homályos célzást a „rendkívüli szellemi adottságai”-ra).

 

A Meggyőző érvek és A klastrom titkacímű regényeket Henry készítette elő kiadásra, és 1817 végén, posztumusz publikálták egy négykötetes, közös kiadásban. Mint korábbi regényeinél, Jane Austen neve ezúttal sem jelent meg a borítón (melyen csak ennyi szerepel: „ a „Büszkeség és balítélet„ és a „Mansfield Park„, stb. írójától), de a kötetben volt egy „életrajzi jegyzet az íróról”, amelyet Henry nagyjából ugyanabban a hangvételben írt meg, mint a sírfeliratát, mely először jelölte meg Jane Austent szerzőként.

Akkoriban, az 1810-es évek Angliájában még nem tudatosodott, hogy a kor legélesebb szemű megfigyelőjét és elemzőjét veszítették el Jane Austen személyében, sem az, hogy egy miniatűrfestő, egy „egyszerű, házias” írónő (aminek a látszatát maga is fenntartotta) komolyan foglalkozni képes a társadalom természetével és műveltségének minőségével.

Élete során egyetlen érdemeihez méltó kritikát kapott. Sir Walter Scott írása az Emmáról a Quarterly Review 1816. márciusi számában jelent meg, melyben a névtelen írót, mint a modern regény kiváló képviselőjét üdvözölte az új, realista hagyományban.

Jane Austen három korai regénye jól elkülöníthető csoportot alkot, melyben nagy adag irodalmi szatíra keveredik az egyén és a társadalom komikus ábrázolásával.

 Hat regényével (Értelem és érzelem, Büszkeség és balítélet, Mansfield Park, Emma, A klastrom titka, Meggyőző érvek) korának Angliájában Austen megteremtette a társadalmi vígjátékot, megmutatva a „házias” irodalom lehetőségeit.

A többször megismételt történet, mely egy fiatal nőről szól, aki a szerelemtől a házasságig vezető úton eljut az önmegvalósításig, többnyire az élet jól beazonosítható aspektusaira összpontosít. Ez a jellemre, személyiségre, a hősnők, és a társadalom közötti feszültségekre vetített figyelem emeli ki regényeit a tizennyolcadik századi hagyományokból és hozza sokkal közelebb a modern világhoz.

Ez a modernség, szellemesség, realizmus, és elbeszélő stílusának időtlensége, éles elméjű, derült együttérzése valamint a nagy gonddal elmondott, csodásan megszerkesztett regények történeteiben megbúvó elégedettség szolgálhat magyarázatot szűnni nem akaró vonzerejéhez.

A modern kritikusokat mindmáig lenyűgözi Jane Austen regényeinek kiemelkedő szerkesztettsége és rendezettsége. Írástechnikájának diadala, hogy képes felfedni a lét tragikomédiáját olyan történetekben is, melynek eseményei és helyszínei olyannyira közönségesek és körülhatároltak.

 

Regényei:

1811 Sense and Sensibility - Értelem és érzelem

1813 Pride and Prejudice - Büszkeség és balítélet

1814 Mansfield Park - A Mansfieldi kastély

1815 Emma - Emma

1817 Northanger Abbey - A klastrom titka

1817 Persuasion - Meggyőző érvek

 

Befejezetlen regényei:

1871 Lady Susan - Lady Susan / Női levelek

1871 The Watsons

1925 Sanditon - Charlotte

 

 Jane Austen információk, levelezés, hypertextes művek:

www.pemberley.com/janeinfo/janeinfo.html

 

Kerekes Tamás

Timur Link

Amerikai Népszava

www.nepszava.com

 
0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Már kapható a Stahl konyvtára legújabb kötete,

Ruth Reichl: Egy álruhás étteremkritikus titkos élete címmel.

 

Írói vénával és kiváló receptekkel, nagy mesélőkedvvel megírt könyvhöz juthatunk most hozzá. Elfacsarodik a szívem, hisz én is voltam Szolnokon étteremkritikus. A Sütő utcai Nemtudoménmilyen Étteremben érdekes kompozíciót kaptam, pörköltmaradékból és szálkákból főzött halászlevet, ami meghozta kedvem, hogy a városban felleljem a kulináriát és miután letöltöttem az Alexandra Bor és étteremkalauzának tesztjét, egy előre megbeszélt időpontban tesztebédre mentem a Magyar utcai, Szolnok egyetlen négycsillagosának mondott éttermébe, hogy a kóceráj bekerülhessen a jövő évi almanachba.

A négycsillagos étterem összesen két fogást tartott az étlapon, az egyik krumplistészta volt, a másikat szalmából, zongorabillentyűkből, és bicikliláncból főzték és a söralátét olyan mocskos volt, hogy már akkor ki kellett volna dobni, amikor a Gellérthegy még meg sem volt.

Ha Szolnokon több jó étterem volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Kerekes tamás

Timur Link

 

A tartalomból:

 

Ruth Reichl a modern gasztronómia egyik legjelentősebb, sokoldalú személyisége: egyetemi tanár, a népszerű amerikai Gourmet Magazine főszerkesztője, több tévéműsor társproducere, a Modern Library 10 kötetes gasztronómiai sorozatának szerkesztője, rádiós műsorvezető. Számos könyvsiker fűződik a nevéhez. Korábban 6 éven át volt a New York Times rettegett, befolyásos kritikusa - szavai sikere vittek vagy tönkretettek számos éttermet.

Azt hinnénk, étteremkritikusként dolgozni a világ egyik legjobb dolga. Ám amikor Ruth Reichl elkezdte a munkáját, rá kellett jönnie, hogy akár egy körözött bűnözőnek, neki is kiragasztják a fotóját az éttermek konyháiban, és jutalmat kap, aki leadja a drótot, mikorra várható a látogatása. Hiszen ha megjelenik egy étteremkritikus, azonnal vörös szőnyeget terítenek a lába elé - ha kér belőle, ha nem. Mit tehet ilyenkor, ha tudni akarja, mi az igazság?

Így kezdődtek Ruth Reichl álruhás kalandjai. Először slampos parókát húzott a fejére, beszerzett egy divatjamúlt Armani-kosztümöt, és megszületett a frissen megözvegyült Molly Hollis, nyugdíjas tanárnő Birminghamből, aki hatalmas vagyont örökölt, és most ki akarja venni a részét minden földi jóból. Csakhogy az elegáns étterem, a Le Cirque vezetősége keresztülnézett Mollyn, és pocsékul szolgálta ki. Az eredmény: Reichl híres kettős kritikája az elegáns, felkapott Le Cirque-ről, ahová aztán álruha nélkül, mint a New York Times étteremkritikusa is ellátogatott, és ekkor körüludvaroltak a vacsoránál. Később sajnos elkezdték Mollyt egyre több helyen felismerni, ezért Reichl újabb parókákat vásárolt, színészet-órákat vett, és más karakterek bőrébe bújt: egyszer divatos lakberendező lett belőle, máskor hóbortos vörös hajú asszony. Se előtte, se utána senki nem vette ennyire komolyan az étteremkritikusi munkát. És ahogy Reichl az álruhákat váltogatta, kiderült, hogy nemcsak a külseje, hanem a jelleme is megváltozik az éppen alakított szerepek hatására. „Színház minden étterem... még a legszerényebb éttermek is felkínálják a lehetőséget, hogy - legalább egy rövid időre - más lehess, mint aki valójában vagy" - írja. Ez a könyv azoknak szól, akik szeretnek enni, szívesen járnak étterembe, és arra vágynak, hogy megismerjék, milyen egy hiteles, lefizethetetlen étteremkritikus élete

info@stahl.hu

  

Kerekes Tamás

marlon brandy

0
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ungvári Tamás: Bűnbeesés után

Ulpius Ház Kiadó

 

A titkosszolgálatok és az értelmiség megrontása a két világháború közt 

A versailles-i béke átrajzolta Európát s a Múzsa, az irodalom, a képzőművészet és a színház mesterei egy évtized mûltán hontalanok lettek. Az új hontalanság izgalmas tragédiáját tárja elénk e könyv mesteri szőttese, mely hőseit követi Berlin, Párizs Moszkva, Mexikó City és Los Angeles útjain. A húszadik század művelődéstörténetének mesterművét veheti kézbe az olvasó e tanulságos és meggondolkodtató műben, mely a szerző kaliforniai évtizedének gyümölcse. 

A vezető kémek a két világháború közt Galíciából származtak, ahonnan sokfelé nyíltak utak és zsákutcák. A legismertebb összekötő Ludwig volt. Az elegáns Ludwig és barátja, Richard Sorge Sztálin szuperkémeivé váltak. Ludwig volt a cambridgei ötök összekötője és beszervezője, tehát Kim Philby és Anthony Blunt tartótisztje. Ludwig kötötte össze a cambridgei nihilizmust a párizsi Münzenberg körrel. Sorge apja volt dr. Karl Maex titkára. Sorge útja a kémkedésig a marxizmussal volt kikövezve. Ludwig jobb tanár volt, mint tanítvány. A konspirációs szabályokat jobban tanította, mint alkalmazta. Egyszer Ausztriából Svájcba utaztában elfeledte, hogy melyik útlevelét adta át a határellenőrzésen. Leszállt a vonatról, majd a rámpán maradt, azzal, hogy lemaradt a vonatról. A határőrtiszt azonban lélekszakadva rohant ki a fülkéjéből, nehogy lekésse a vonatot. Ludwig figyelmét felkeltette a Field házaspár, aki a magyar Rajk László perében lesz koronatanú. Az irodalom összefonódott a dramaturgiával (Timur Link). A kirakatperek forgatókönyve Ibsen dramaturgiája szerint készült. Sémájuk arról szólt, hogy a múlt utóléri az egyént, megváltoztatására csak egy kollektíva képes. A forgatókönyvek sajátos mátrixot ültettek el a képzeletben, a leleplezés és a gyanú képsorait. A történelem hatalmas guillotine-ként magasodott fel. Die Weltgeschichte als das Welgericht, a világtörténelem, mint ítélőszék, mint a küldetések és elhivatottságok beteljesülésének terepe.

Az európai és tengerentúli szovjet ügynökök levedlették a Ludwig-féle eleganciát, Kim Philby dadogni kezd. A gépezet megtanul szarvasbőrkesztyű nélkül dolgozni.

Bohózatba illő részletekkel szolgál Ungvári Tamás, miszerint az ügynöklánc körbefonta a fehér emigrációt. Egy bizonyos Tolsztoj-rokon, bizonyos Pável, Párizsból települt haza, és a neves történelmi-regényíró Alekszej Tolsztojnál talált otthonra. Fogalkozásából kifolyólag jelentette fel nagybátyját, de az NKDV titkosszolgálatához Alekszejnek, a nagy Tolsztojnak jobb összeköttetései voltak, mint a kicsi Pávelnek. Tolsztoj kirúgta Pávelt, akire a „szervek” immár csak a vád tanújának szerepét osztották a következő perben.

 

Ungvári abból indult ki, hogy „a két világháború közötti baloldal kénytelenségből, kalandvágyból, a tettek misztifikálásából vagy újmódi párthűségből nem élhetett elszigetelten a titkosszolgálatoktól. A diktatúráknak a titkosszolgálatok adták az anyanyelvüket… A bolsevik élcsapatok sejtekből építkeztek, egy pártsejt valójában a titkosszolgálat egyik láncszeme. Történetünk megannyi szereplője több álnevet is használt, a nom de guerre, a harcban szerzett identitás felülírta a polgári létet.”

Ungvári sorra veszi a két világháború közötti baloldali értelmiség jeles alakjait, akik a Szovjetunióval „flörtöltek”, illetve csatlakoztak a kommunista pártokhoz. Sokan kerültek kapcsolatba a sztálini titkosszolgálattal is, többen közülük Magyarországon látták meg a napvilágot. Arthur Koestlertől Alpári Gyuláig, Háy Gyulától Lukács Györgyig, Kun Bélától Radványi Lászlóig (Anna Segers férjéig) terjed a lista. Az ő német, orosz, osztrák, lengyel, francia és cseh ismerőseik, köztük kiváló írók és költők alkotják azt a száz-kétszáz fős, Willy Münzenberg által „menedzselt” társaságot, amelyről a könyv szól. Tagjai, ha ugyan el nem tűntek a Szovjetunióban, felbukkantak Mexikóban, az Egyesült Államokban, Franciaországban és Nagy-Britanniában is. Aztán szerepet játszottak 1945 után a „népi demokráciákban” is, különös tekintettel Rákosi Magyarországára, Gottwald Csehszlovákiájára és az Ulbricht által fémjelzett NDK-ra. Ungvári könyvének szereplői minduntalan összefutnak, kézről-kézre adják egymást, találkozásaik leírása lendíti tovább az olvasmányos, sok új részletet tartalmazó esszét  ( Pelle János).

  

Kerekes Tamás

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Slatewiper

Géntechnológia a népirtás szolgálatában

 

Lewis Perdue

Gold Book

  

Amikor évekkel ezelőtt azt olvastam, vagy hallottam, hogy az izraeliek kifejlesztettek egy olyan biológiai fegyvert, amely csak palesztint öl meg (vagy pont fordítva), kíváncsi lettem a következményekre. Ám a tudományos világ hallgatott. Bezzeg Lewis Perdu-nek, mint kedvenc bérgyilkosának a regényben, szöget üthetett a fejébe a dolog és egy pörgős, feszült, csattanós thrillert kanyarított a valódi tudományos és létező biológiai mag köré.

A hosszú géntechnológia ismeretekre építő fejtegetéseket azonban professzionálisan kivitelezett bérgyilkosságok tarkítják, garantál a hideglelés, Nyájas olvasó.

A nem túl szövevényes cselekményt azonban az író jól aládúcolja.

Van szó a második világháborúban elkövetett japán tömegmészárlásokról, biológiai kutatásokról melyek emberéletek tömegeit követelték, de arról is értesülhetünk, hogy Japánban a háborús bűnösök felelősségre vonása formalitás volt. Az egyre jobban jobbra tolódott Japánban, hovatovább fasizálódás indul meg, amelyet maga a politikai elit szít. A japán dicsőséget (korrekt sintológiai ismereteket is kap az olvasó) egyes vezetők az idegenszívűek ellen fordítja, és kifejlesztenek egy vegyszert, mely koreaiak tömegét öli meg.

Itt kezd kutakodni a hősnő, aki elegáns, akár egy brit naszád, magas, karcsú, szóval egy James Bond nőben, aki hajón lakik, vitorlásversenyeket nyer, de közvetlen, volt munkatársai megölése után , az első gyilkossági kísérlet után neki is menekülnie kell.

Bonyolítja a helyzetet, hogy a Fehér Ház képviselői, és az amerikai elnök partneri viszonyt akar fenntartani a japánokkal szemben, így a géntechnológiával és professzionális harcművészetekkel foglalkozó csinos tudósnőnek csekély marad a mozgástere, szinte egyedül kell felvenni a küzdelmet evvel a rettenetes, hang és nyom nélkül pusztító tömegfegyverrel szemben, ha nem akadna a japán politikai elitben egy fiatalember, aki a szörnyűségek elkövetőivel nem tud maradéktalanul azonosulni.

Az állás még így is necces.

 

Kerekes Tamás

       

A kiadó

 Amikor Lara Blackwood, a zseniális génsebész hívást kap, hogy segítsen kideríteni a Tokióban kitört félelmetes járvány okait, örömmel megtesz mindent, amit csak tud. Legnagyobb rémületére rá kell jönnie, hogy élete munkáját egy forradalmian új genetikai fegyver előállítására használták fel, ami az áldozatok ellen fordítja saját génjeik etnikai jellegzetességeit. Az emberiség ideje egyre fogy, miközben Lara megpróbálja feltárni a Slatewiper mögött álló döbbenetes összeesküvés nyomait, még mielőtt a rémálomba illő terv az egész emberi fajt a pusztulásba taszítaná.

Info@goldbookkiado.hu

   
0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Szász Imre: Basa, egy kutyacsalád története

 

Basát kölyökkorában hozta be a gazdája a nádasból. Egy vödör bort adott érte a számadónak, annyira megtetszett neki a hófehér, erős, zömök kiskutya. 

- Ebbűl nagy, erős kutya lesz. Jó kutya. - mondta a számadó, s bánatosan nézte, hogy a paraszt madzagot köt  a kiskutya nyakára, s egy süvegbillentéssel eltűnik a nádas útvesztőjében. De hát amúgy is sok itt a kutya, hasznukat nem lehet venni, csak vadásznak, kujtorognak. Meg az a kis bor is kellett. Majd kölykezik másikat Vigyázz, a Basa anyja. 

Így került Basa Fodor Balázs jobbágy portájára.

Első napokban kikötve tartották, hogy el ne szökjön: az ilyen kis kölyökkutyát annyi baj érheti: emberek ellophatják, kutyák lemarhatják, a nádasban meg farkasok martalékára eshet. Basa egész nap feküdt a madzag végin, kinyúlva, mint egy ellapított fehér süveg: s nézett a nádas felé, amely a kert végében suhogott: hallgatta zsongását, zúgását. Ha alkonyodott, halkan nyüszített, kéredzkedett vissza az anyjához és testvéreihez, s várta, hogy összeterelik a juhokat, s anyja nagy szökeléssel teremt rendet a nyájban, míg ő a testvéreivel a számadó körül ugrándozik, s belekap vastag gatyájába. Éjszaka fázott, hiányzott neki a testvérbundák melege, orrát izgatta a sokféle új szag, a parasztudvar sose látott állatai: lovak, tehenek, tyúkok. Szülőhelyén, a laponyagon, ahol a birkák karámja állott, mást nem érzett, csak a pásztorok erős, füstös, kellemetlen és mégis gyönyörűséges szagát: a testvérek különböző páráját s a birkák csípős, faggyús gőzeit. Itt egyszeriben ezernyi új dologra tanította orrát a világ... 

Fodorék új házasok voltak: az ember csendes, szikár, kevés beszédű, sokdolgú. Az a fajta, akinek szájáról felesleges szó, kezéről felesleges mozdulat nem szakad le: Basát sem kényeztette, simogatta, azért sem, mert makacs céltudatossággal kemény házőrzőt akart belőle nevelni. Az asszony más volt, éppen az ellenkezője: kicsi, gömbölyű, patakcsobogás-beszédű. A paraszti élet sok gondja-baja még nem ölte ki belőle a könnyebb lánytermészetet, s mindig talált egy percet, hogy a kiskutyát etesse, simogassa, szelídítse.

- Te báránybunda - mondta az elnyúlt kis állatnak becézőn, megvakarta a füle tövét, s Basa még jobban elnyúlt gyönyörűségében, mikor a tömpe ujjak szelíd gorombasággal tépték-cibálták az ő viszkető, sóvárgó, alázatos bőrét. Az asszony kisimogatta belőle a honvágyat, a nádas emléke s a nádas a falu alatt egybeolvadott, S Basa kutyalelke már úgy érezte, hogy a nádas muzsikája a szívében nem a múltból jön, hanem a jelen valósága. Hamarosan az udvar lett Basa hazája, majd birodalma. 

Ahogy nőtt, megismerkedett a faluval, emberekkel és állatokkal. A tehenet, ha este nem akart a helyére menni, ugatva kell hajszolni. A tyúkokat harapni, fojtogatni nem szabad, de kötelessége beárulni őket, ha a vetemények közé szabadultak. A disznónak pedig legjobb a fülébe akaszkodni, ha megkergül és futni kezd.

Eleinte sok baja volt más kutyákkal. Jött haza megvérzett lábbal, tépett bundával. Főleg a szomszéd alattomos tarka kutyája csípett belé sokszor, s Basa vinnyogva menekült haza, pedig nagyobb volt a tarkánál. Másfél éves korában aztán egy verekedésnél megdühödött, a nyakbőrénél kapta el régi ellenségét, a levegőbe emelte, s addig rázta, míg annak tenyérnyi bőre a foga közt nem maradt. Az első vér ízével aztán megjött a bátorsága, s egy hétre rá véres harcban lemarta a falu legerősebb kutyáját, a bíró hatalmas komondorát. Attól kezdve egy kutya se mert kikötni vele.

Kétéves korában hatalmas, borjú nagyságú kuvasz lett. Combvastagságú nyakán kötélként feszültek az izmok, mancsa tenyérnyi nyomot hagyott, puszta súlyával eldöntött egy erős embert, lefogta a bikát: s ahogy Fodor Balázs némi túlzással szerette volt mondani: futtában meg tudta volna állítani a négylovas hintót. Hófehér, sima szőre csak a váll-lap és a horpasz körül fordult egy-egy örvényes csomóba.

A falu uralkodója lett, nem félt sem embertől, sem állattól, de nem is kötözködött senkivel. A nagy kutyák, ha nem tartják kikötve őket, rendszerint békésebbek, mint kisebb fajtestvéreik. 

Napközben, ha gazdái otthon voltak, eljárt a nádasba vadászni, halászni. Házőrző mestersége mellé belekóstolt a szabad vadászéletbe is. Éjszaka őrködött, apró, éber álmokat alva közben-közben, kutyaszokás szerint, de a legkisebb nesz felébresztette. Jobbágyembernek kerítése nem volt, így aztán Basa képzelete jelölte ki azt a határvonalat, ami az ő birodalmát a falu egyéb részitől elválasztotta. Aki azt átlépte, csak annyit látott, hogy egy fehér, farkasforma árnyék repül feléje halk morgással: leroskadt a hatalmas súly alatt, torka körül kurrogva vicsorgott az óriási kutya. Az éber álmú Fodor Balázs aztán hamar kijött a fejszével, vasvillával, s Basa átadta neki a rémült foglyot - tolvaj vagy részeg embert, mert mindkettőből akadt elég. De olyan vad morgással nézett vissza-vissza, míg gazdája keze alá nem ért a jutalomsimogatásért, hogy az ember összerázkódott.

-        Ne, te, ne. Micsoda gyilkos egy vér szorult beléd!

 

A kötet nem az emberekkel való korrelációban ábrázolja az anyakuvaszt és gyermekeit, melyeket az író nagy ismerettel egyénít. Basának öt kölyke születik egy farkastól, maga a könyv az öt kölyök különböző jellemét, felnövekedését ábrázolja, harcukat az önálló élelemszerzését, az önállóságért. Fordulatos, kedves, olvasmányos kötet.

  

Kerekes Tamás

  

Lazi Kiadó

 

 "Hazánk területét valaha kiterjedt nádasok borították, különösen a délvidék, az Ecsedi -láp, a Körösök melléke és a dunántúli Sárrét őrizte sokáig a lehúzódott tengerek késői emlékeit: a vadban és halban gazdag nádi világot. Az élelmet kereső ember szétszórva megtelepedett az ősi természet e háborítatlan térségein is, amely azután az idők folyamán oly sok üldözött jobbágynak, bujdosó szegénylegénynek adott menedéket. A hatalmas nád borította területen nem tudott a zsandár, vagy a falut pusztító labanc vagy a török a bujdosó nyomára bukkanni. Elrejtette őket a nád. Szász Imre regénye ebben a vadregényes, az ősi nomádvilág emlékeit ébren tartó környezetben játszódik le, valamikor a hányatott magyar múltban. Ebben a ma már csak nyomaiban fel lelhető "mesevilágban" éli nagyon is valóságos, küzdelmes életét Basa és családja."

Itt hozza világra kölykeit is, s az öt kutya egy idő után a környék juhászainak réme lesz. Az író részletesen bemutatja a kis család életét, a kölykök első megnyilvánulásait, fejlődésük szakaszait, viszontagságaikat, izgalmas kalandjaikat és a megélhetésért vívott harcukat. A szerző az állatvilág pontos megfigyeléséről, a természet alapos ismeretéről tanúskodva, élethűen ábrázolja a nádas világát, emberközelbe hozza a kutyák, farkasok és az ott élő valamennyi állat életét, vonzó képekben, tájleírásokban eleveníti meg a nádast és az ingoványt.

Szász Imre: Basa - Egy kutyacsalád története,

Lazi Könyvkiadó Kft., 2009., 166 oldal.

info@lazikiado.hu

 

 

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Dan Brown és két könyve

Végre egy harmincmillió példányban eladott listavezető bestseller, melyben bármi jelenthet valamit. És még mindig nem dőlt el a plágiumper. Bár ennek kimenetele az olvasói létszámot aligha befolyásolja.

"Franciaország szimbóluma. Azt hiszem tökéletes. Langdon szórakozottan bólintott. A szimbólumkutatók gyakran állapították meg, hogy egy olyan ország, amely a macho tempóiról, szerelmes természetéről és az olyan, apró termetük miatt kisebbségi érzésekkel küzdő vezetőkről híres, mint Napóleon vagy Kis Pipin, keresve sem találhatott volna magához illőbb nemzeti jelképet egy háromszáz méter magas fallosznál" - meditál Langdon, egy nem létező fakultás - a szimbiológia - professzora az Eiffel toronyról. A jel és jelentés fordított példája jutott eszembe a tudós f?h?s monológja kapcsán. Hazamegy az elfoglalt férj. Szépasszony felesége unottan hajítja a földre a kezében tartott verses kötetet és szemrehányóan szólal meg:
- Egész délutánomat Adyval töltöttem.
- Látom - mondja a férj. - Itt hagyta a kalapját.
  Egyébként Dan Brown listavezető regényének részben helyszínt adó Louvre valóban fantasztikus. Nemcsak azért, mert kétségkívül Európa leghosszabb épülete, de az előtte csoportokban ácsorgó, ezüst afrikai ékszereiket áruló szenegáli négerek két ujja is befér egy orrlyukukba. A regény azonban egy művészet-történeti thriller, amelyet sokan Eco közismert művéhez hasonlítanak, elmarasztalva Brownt, ám azt viszont nem veszik észre, hogy Brown a vitatható témák sokkal színesebb palettájával áll elő, mint az olasz tudós. A regény szemiotikai ötletek tárháza, vallástörténeti kuriózumokkal. A szerző komolyan vette Baudelaire tézisét: jelképek erdején visz által az ember útja. Ám bármi jelenthet valamit, sőt a fordítottját is.
Egy híres magyar író, a koncentrációs táborban raboskodott barátjával, s onnan együtt szabadultak. Harminc év múlva találkoztak csak pesten az EMKE aluljárójánál.
- Tudod, honnan tudtam meg, hogy élsz? - kérdezte a barát.
- Olvastam a halálos ítéletedet 1956-ban.
  A regény tehát halálosan érdekes. Már az ellenkönyv is megszületett és a segédkönyv is. Noha a bostoni filharmonikusok máját babbal falatozó, s egy pun vezér nevét viselő pszichopata sorozatgyilkosról szóló regényekben nem olvashatunk Newtonról, Caravaggioról, Fibonacciról (a Fermat tétel kimaradt...) a regény minden bizonnyal kielégíti a láncfűrészes módszerben vakon bízó, az igényes szadomazochizmussal most ismerkedő olvasót is: már az első fejezetben hasba lő valakit egy félrenevelt albínó bérgyilkos. Szakértőnek a francia Ügyészségi Nyomozóhivatal Robert Langdont kéri fel, aki nemcsak, hogy szerepel a Boston Magazin A legizgalmasabb 10 férfi listáján, de tweed zakóban kiköpött Ford Harrison (előkelő, akár egy brit naszád). Kicsit klausztrofóbiás, de nem kell hordania "Lenyúltam Jennifer Allistont" pólót azért, hogy észrevegyék: "Máskor oly élénk szeme most fátyolosnak és fáradtnak tűnt. Erős állkapcsán sötét borosta ütközött ki. Halántékán szélesebb lett az őszülő sáv, immár dús fekete sörényében megjelentek a fehér hajszálak." (Jamaikaiban is ritkaság az ilyen pompás trombitás.) A francia hatóság rejtjelfejtőként a fiatal Sophie Neveau-t jelöli ki, a gyilkosság felderítésére, ki történetesen a Louvre-ban meggyilkolt művészettörténész unokája. "Langdon hátranézve egy fiatal nőt látott közeledni. Hosszú, rugalmas léptekkel tartott feléjük a folyosón... lefegyverző magabiztosság volt a járásában. Laza öltözéke térdig érő, krémszínű ír szvetterből és fekete macskanadrágból állt, vonzó volt, és harmincévesnek tűnt. Sűrű burgundi haja szabadon hullott a vállára, keretbe fogva kellemes arcát. A harwardi kollégiumi szobák falán feszítő tündi-bündi szőkeségekkel ellentétben ez a nő minden cicoma nélkül, eredendően volt szép, és egészséges önbizalom sugárzott belőle (ő a lángolás). Ők ketten nyomozni kezdenek, átruccannak Angliába, szó esik pentagrammákról, rejtjelekről, Leonardo hermafrodita önarcképéről, Opus Dei-ről, mely egymilliárd dollárral támogatta vatikáni bankot, a Szent Grálról, Jézus házasságáról, megszületett gyermekéről, a kereszténységből kiebrudalt női princípiumról, illuminátusokról, templomosokról (végre megtudhattam, hogy mi a történelmi gyökere annak, hogy az emberek péntek tizenharmadikát szerencsétlennek tartják). És ez is jelent valamit.

 

Dan Brown-másodszor

Komoly dolgok fűződnek a nevéhez. Feltalálta a művészettörténeti thrillert, a szemiotikai detektívregényt, ahol egy konnotátum a gyilkos. A denotátum meg magas, kisportolt, jelképkutató agglegény. Borges jobb volt a metafizikai detektívregényben, Brown művészettörténetben erős. Azért Langdon a kétszázadik oldal felé mindig megérzi a nők parfümjét, csak addig van egy-két fejtegetés szlavisztikáról, részecskegyorsítókról, de ezt át lehet ugrani, mint Jókainál a tájleírást. Az író következetes: mindkét regényben mikiegeres órát hord a főhős, és a hölgyolvasók figyelmét fenntartva, a női hősök cserélődnek. Ő a tudomány elkötelezettje. Világméretű összeesküvések ellen harcol szellemi fegyverekkel. Hogy azok nem léteznek? A korteni tőkés világuralmi rend, a New-York-Tel-Aviv tengely mentén nem, ám a Népszabadságban olvastam egy titkos katolikus egyletről, melynek a havi bevétele 30 millió dollár és nem adózik. (Népszabadság, február 26.) Hogy nincs igaza, amikor megvádolja a katolicizmust, hogy a női princípiumot kiüldözte a vallásból, mert már a korai miszticizmus a Szűz Mária kultuszával visszacsempészte azt? Tessék utánanézni, hogy Julien Sorel golyója a templomban kit talált el, hisz kétszer lőtt rá Sorelnéra? (az ötletgazda Umerto Eco). Mégis elhisszük, hogy senki nem sebesült meg. Hogy Keresztelő Szent János nem volt szabadkőműves? Hogy antianyag nincs? Hogy Jézusnak testvére volt, de fia aligha? "Csehország tengerrel határos", már az Iliászban megszólalt Akhilleusz lova, pedig az is milyen trendi kis mű volt. A Da Vinci kód azoknak kedves, akik már a Biblia kódját is elolvasták, de még nem doktoráltak művészettörténetből, és Horányi Özséb szemiotikai munkáival is csak most szemeznek. Ám a Szent Grál tényleg ott lehet, ahol sejti, s a Lator film sikerére gondolva, vagy Vandenberg bibliai thrillereire, vagy a Ki ölte meg Jézust? c. regényre gondolva (Test címmel filmesítették meg) miért nem adhatja Dan Brown az evangélium sajátos értelmezését? Kamaszkorom egyik legszebb nyarán vágyakozva néztem a párizsi, római kirakatokat, ahol előbb jelent meg Che Guevara naplója, mint Magyarországon, most pedig a magyar könyvkiadás szorosan követi a New York Times bestsellerlistáját. Hogy örültem volna ennek korábban! Most is örülök. Megjegyzem, hogy a német bestseller lista éllovasa - Ildiko von Kürthy - nem úgy szerepel nálunk, mint kinn Németországban. A feminista Woody Allan magyar átirata nem lett átütő. Dan Brown ott is, itt is vezet. Regényeiben van egy főhős, egy titkos szervezet, hol albínó bérgyilkossal, hol hasisélvező bérgyilkossal, szado-mazochista tendenciákkal, apai emlékekkel, gyermekkorral, kutatóvággyal, autósüldözés helyett sokat repkednek, egyre modernebb gépekkel, már csak a holdjáró hiányzik, árulás, kastély, csinos főhősnő, mindig egy jelentős tudós lánya, kevés testiség. Egy leheletnyi árulás. Az egésznek van eleje, vége. Kicsit mindkét esetben megregényesített kultúrtörténet, de nem Phd-nek szánták. A szemiotikát szimbiológiának hívják. Kutatják, tanítják és emiatt válnak főhőssé. Tehát Dan Brown mindkét regényében a veszélyek közt helytálló főhős intellektuális nagyság is, ami döntően megkülönbözteti őt a pszichopata sorozatgyilkosoktól. És ez jó vonása a két műnek (Dan Brown: Da Vinci kód - Angyalok és démonok, Gabo Kiadó, Budapest), mint ahogy az is, hogy mindkét műben a kultúra értékes, világteremtű, világmegértű eszköz. S nem a Himalája magasságába emelt posztmodern textus. Mikor válhatott szét tömeg és elitkultúra? És miért vannak olyanok, kik mindkét pártnak kedvesek? Azért a Biblia is egy bestseller. Ha a példányszámot nézzük. Na ja, egy ilyen könyv, ami ilyen jól kezdődik, nem is laposodhat el. S ha már a kommersz elemeknél tartunk, a média társadalomtörténete meghökkent azon, hogy a képregények Batmanja, amikor fejjel lefelé zúg, csak megismétli a középkori festők elképzeléseit a kereszténység, Krisztus csodatevő atlétáiról. A "Posztmodern Péter megalakítja az ikes igéket" c. írói laudáció, a nyelv széttöredezettsége, az elbeszélő én, a grammatika deriváltsága, a HTML kódok, hypertextuális posztmodernitás a korai Balassi prózában, a veduták orális hagyománya, stb. szövegek nem vezetik a sikerlistákat. Ugyanakkor Nemere Istvánt, Földi Pált, Zalatnay Saroltát, Leót nem fogják a külföldi könyvvásárok VIP meghívóival bombázni. Süketek párbeszéde ez, de csak míg nem gondolunk a honoráriumra. Ahogy Alex Hailey szép szavaival megjegyezte. "Egész úton sírok a bank felé." Ezt azért mindenki meghallja. Várom a megnyomorított írók rendszerváltás előtt született remekműveit az asztalfiókból, valamint annak az elismerését, hogy az, hogy valakinek a regényéből készült filmet (Munkácsi Miklós művéből készült Dögkeselyűre gondolok) a világ kb. 150 országából 100 -ban bemutatták, az is egyfajta "írói" tevékenység, noha mások a tökfőzelék háborút jobban szeretik. Mindenki azt olvas, amit akar. Írók! Írjatok remekműveket! És van, akinek ez sikerült. Molnár Ferenc, Dürrenmatt jól elvoltak. Scottie Fitzgerald se keresett rosszul novellisztikájával. Olvasók! Olvassatok remekműveket! Jelzem, Ken Follett újra alkot (NOL recenzió szerint: kell a pénz a garázsfelújításra), Forsythe 25 éve szart lapátol (Temesi Ferenc szép hermeneutikai, dekonstruktivista percepciója), Marquez halálos beteg, bár még van ereje bánatos kurvákról írni, Nabokov, Kundera elköltözött, és én sem vagyok jól.

Kerekes Tamás

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Tudományos tévhitek

Egy kutató pontyokat tanított meg rá, hogy különbséget tegyenek John Lee Hooker blues-muzsikája és Bach egyik oboaversenye között, mégpedig oly módon, hogy jutalmul kisebb halakkal etette őket. A zenét az akváriumba helyezett hangszórókon játszatták le a halaknak. Később fedezte fel a kutató, hogy a pontyok a tanultakból általánosítani is képesek: a korábban soha nem hallott zenét bluesként vagy klasszikusként osztályozták. Ez a kísérlet cáfolta, hogy a halaknak rossz a memóriája. Hűha.

Az igazságszérum-injekciók nem váltották be a hozzájuk fűzött hatást, mert az alany hallucinációi, félelmei és fantáziái nem voltak megkülönböztethetőek a valóságtól. Maga a gyógyszer adagolása is kritikus. Az évek során különböző gyógyszereket próbáltak ki "igazságszérum" gyanánt: ide tartoznak a scopolamint, barbiturátot, hallucinogéneket (LSD, psilocibin) tartalmazó anyagok. Az adagolás kritikus. A tudattalanságba süllyedésnek négy fő szakasza van:

  • Ernyedt állapot
  • Öntudatlan állapot, felfokozott reflexekkel
  • Öntudatlan, reflexek nélkül
  • Halál (Hűha, túl messzire mentünk!)

Járt-e ember a Holdon?

Az összeesküvés-elmélet hirdetői rámutattak ara, hogy egyetlen olyan fotón sem láthatóak csillagok a fekete égbolton, amely állítólag az ausztronautákat mutatja a Hold légkör nélküli felszínén. A magyarázat egyszerű. Még a mai legjobb minőségű filmek sem képesek egyszerre két nagyon fényes tárgyat megmutatni (fehér űrruha a fényben) és egy nagyon halvány tárgyat (csillag). Ugyanők azt is állítják, hogy az amerikai zászló hullámzása-ahogyan az álló fotókon látszik, azt bizonyítja, hogy a leszállás egy filmstúdióban készített hamisítvány, ugyanis egy zászló csak mozgó levegőben lehet hullámos. Ám egy filmstúdióban csak akkor van szél, ha bekapcsolják a szélgépet, ha volt szél, akkor az űrhajósok alatt lévő port is felkavarta volna.

Ténylegesen csak agyunk 1O%-át használjuk?

Az egyik legkorábbi hivatkozást erre a népszerű téveszmére Dale Carnegie tette 1936-ban egy könyvében - Ő még 15%-ot emlegetett neurológiai bizonyítékok nélkül. A hírneves mondat Karl Lashley 192-as kísérleteinek félreértelmezésén alapszik. Lashley azt próbálta kideríteni, hogy az agyban hol raktározódik el az a bizonyos dolog, amit emlékezetnek neveznek. Megtanított patkányokat labirintusban szaladni, megmérte, hogyan boldogulnak a feladattal, ahogy egyre újabb és újabb agykérget távolít el az agyukból. Lashley úgy találta, a memória nem egyetlen helyen, hanem a teljes agykéregben tárolódnak, és valószínűleg máshol is. Az eredményei tulajdonképp azt mutatták ki, hogy az agykéreg bármely részének eltávolítása memóriazavarokat okozhat. A nagyon korrekt eredményeket aztán gyökeresen félreértelmezték, hogy kimutassák, miszerint a patkányok jól végezték a feladatot, egészen addig, míg az agyuk tíz százaléka megmaradt. Ez két problémát is felvet. Lashley nem állította, hogy csak agyunk tíz százalékára van szükség, másrészt egyetlen patkány agyának sem távolította el a kilencven százalékát. A téves mondatot Einsteinnek is tulajdonítják, és egy angol orvos, Lorber doktor megfigyeléseihez kötik. A professzor sok olyan esetet tárgyalt, amelyben fiatalembereknek nem volt sok agyuk, viszont normális intelligenciával rendelkeztek. Egy különleges esetben egy fiatalembernek, akinek csak 1 mm vastagságú szürkeállomány volt az agyában az átlagos 46 mm helyett kitüntetéssel szerzett tudományos fokozatot matematikából. A legendás téveszme végül hamisnak bizonyult, mégpedig az új letapogató/képfeldolgozó technológiák feltalálásával (mint a pozitron emissziós tomográfia és a funkcionális mágneses rezonanciaképek), amelyek képesek megmutatni az agy anyagcseréjét. Bármely egyetlen tevékenység során (beszéd, olvasás) az agyunknak csak kicsiny része működik, ám 24 óra alatt a teljes agy funkcionálni fog.

Dr. Karl Kruszelnicki ausztrál professzor tudományos téveszmék nyomába eredt a Partvonalnál magyarul kiadott könyvében. Így tudtam meg, hogy a vécéülőke sokkal tisztább, mint az íróasztallap, és az alacsony nikotintartalmú cigaretta sem egészségesebb. A professzor humorral teli, de valódi tudományos eszközöket használó, de közérthető könyvében vizsgálja, hogy a ventilátor hűti-e a szobát, öngyilkosak-e a lemmingek, rákot okoz-e az aszpartam nevű mesterséges édesítőszer. Ötvenegy tudományos babonának ered nyomába. A könyvet szellemes illusztrációk teszik még élvezhetőbbé. A könyv nem taglalja, de az a tévhit is megdőlt, hogy a pénzemért szeretnek a nők. Valóban megbukott Einstein az iskolában? Csakugyan járt ember a Holdon? Vajon a vécéülőke tisztább az irodai asztalnál? A Fekete doboz tényleg Fekete? Igaz, hogy 21 grammot nyom az emberi lélek a halál pillanatában? Valóban csak a tíz százalékát használjuk ki agyunk kapacitásának? Okozhat pörsenést a csokoládé? Kiolvasható a Bibliából a jövő? A hidrogén pecsételte meg Hindenburg léghajójának sorsát? Csakugyan létezik igazságszérum? Kevesebb nikotin jut a szervezetbe az alacsonyabb nikotintartalmú cigarettából? Vízzel van teli a teve púpja? Tényleg meg van írva sorsunk a csillagokban? Szembeszegülve az élet mítoszaival és sületlenségeivel, ez a könyv arra törekszik, hogy leleplezze, kikezdje és eloszlassa a széles körben elterjedt városi legendákat - vagyis a legendás tévhiteket. Dr. Karl Kruszelnicki ausztrál fizikus, a Sidney-i Egyetem tanára. A szellemes "tévhitológus" állandó műsorral jelentkezik az ABC-rádióban, és rendszeresen feltűnik a BBC adásaiban is. (A kiadó utószava) Kerekes Tamás Kruszelnicki: Legendás tévhitek, Partvonal Kiadó
www.partvonal.hu,
  

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Pivárcsi István kultúrtörténeti kalandozása - Avagy a vámpírokról általában

Pivárcsi István kultúrtörténeti kalandozása, vagyis Nagy Vámpírkönyve mindenkit meggyőzhet arról, hogy a magyarok vérivásban megelőzték a románokat.

A nagy román vérszívó legendája régi magyar legendáriumokra nyúlik vissza - legalábbis Pivárcsi szerint - a Hadak Ura, vagyis Árpád vérszerződése a hat vezérrel alapozta meg az Erdélyben elhíresült vámpírgróf mítoszát. A Kazár Birodalomban zsidóhitet felvett magyarok eszerint saját vérüket keverték a serlegbe, csak később lettek keresztények, mindörökre elhárítván magukról a vérvádat.

A szerző szerint ugyanisa vándorlás során a magyar törzsek beékelődtek a Mohamedán Emirátus és a Bizánci Birodalom közé. Hogy a két erősen terjeszkedő, harcos egyház aktivitását elkerüljék, felvették a Kazár Birodalom területén a mindenkire érvényes, de semmire nem kötelező zsidó államvallást. Ez persze másodlagos üzenetként annyit is jelent tisztelt antiszemita barátaimnak, hogy még az őseik is előbb voltak zsidók, mint keresztények. A kabarok már ekkor csatlakoztak a magyarokhoz, tehát Drakula legendája nem nyúlhat vissza ősi római múltra, a farkasember nem azonos Romulusz és Rémusz nevelőanyukájával. Viszont Álmos rituális feláldozása tanúság mindazoknak, akik a Kárpát-medence történelmét vámpírnézetből tanulmányozzák.

Vlad Tepes szobra Tirgoviste városi parkjábanle kell számolnunk Drakula dákoromán eredetével is. Eszerint a vámpírnak sem könnyű: itt vannak rögtön a gazdasági nehézségek, előbb lesz Gheorghe Funar dísztag a Magyarok Világszövetségében, mint ahogy a Drakula-részvény a tőzsdére kerül. (A tréfát félretéve, a részvényt tényleg a tőzsdére kívánják juttatni, bevezetése azonban nem szülhet jó vért, bár a segesvári épített környezetet romboló Drakula-park terve elhalt.) A vámpíroknak az élethez legalább napi két-három deciliter vérre van szüksége, ez vándorlásra kényszeríti őket, mert úgy kell beszerezniük ezt a mennyiséget, hogy a Sötétség Világából át kell járniuk a földi világba, ahol kiszívhatják az emberek vérét. A strapához tartozik az ellenséges vámpírvadászok tevékenysége és a konkurencia, hiszen Brazíliában csak az idén 22 ember halálát követelték a nagytestű vérszívó denevérek.

Vámpír vámpírnak farkasa Vámpír életre kelhet vegetatív úton is, mikor egy mit sem sejtő embert itat meg a saját vérével. Ekkor az új vámpír fölött misztikus hatalmat nyer a teremtő vámpír. A fokhagymával ízesített embervért nem is tudja a vámpírszervezet hasznosítani, de leginkább az fenyegeti őket, ha egy gyönge nő önfeláldozása közben náluk éri őket a kakaskukorékolás. Ez betesz a vámpírnak! Jöhet a szívbe ütött karó. Különösen rettegniük kell a vámpíroknak a vérfarkasoktól és a román népi hiedelemvilágban ismert prikolicsoktól.

A klasszikus Vlad Tepes-portréA jóslatok szerint egy újabb özönvíz minden vámpírt el fog pusztítani a Földön. A legnevesebb vámpír, gróf Drakula tevékenységéről eltérnek a vélemények. Lehet őt török ellen küzdő magyar szabadságharcosnak látni, de lehet azt is feltételezni, hogy a Havaselvén a román ügyért ontotta más vérét. Más források szerint a gróf alakja mögött a kegyetlen bánásmódjáról elhíresült Vlad Dracul, vagy Vlad Tepes (kb. 1431-1476) áll, akit támogattak a törökök, a magyarok (igaz, Hunyadi Mátyás tizenkét évre börtönre vetette, de a királyi családba nősült). Emellett igazi ellentétei a szászokkal lehettek, életét több ízben az Erdélybe menekülés mentette meg, ám rossz hírnevét is ott alapozta meg. A család korán megtanulhatta, mi az a multikulturalizmus, Tepes vajda a karóbahúzatás örökös olimpiai bajnoka ellen számos ízben fellépett a török porta, a szász polgárság, s magyar barátai többször cserbenhagyták. Hogy Erdélyt tartotta kisebbik rossznak, az többször kiderült üldöztetéseiből. A 2001 óta napirenden tartott emlékpark lehetséges, hogy visszaállítja a kereszténység hős védelmezőjének hírnevét.

A jeles szerző továbbá beszámol Bernard Desny kutatásáról Drakula családfája kapcsán, amit a vámpírológus Temesvár környékén folytatott. A család egyik tagja, Kasper Moritznoff vérbankot tart fenn, illetve működtet Temesváron, míg a másik családtag koporsókat készít és árul. A vérbankár fekete körgalléros köpönyeget visel és büszke származására, előkelő, arisztokratikus külsejét elsősorban hölgyek elbűvölésére és elcsábítására használja. Fajfenntartási gondjai azonban akadnak, hiszen egyetlen vámpír sem teremthet magának gyermeket a Herceg (A Telihold Klánjának egy városi vezetője) engedélye nélkül áll Pivárcsi Drakula gróf és társai című kötetében, amelyet 2003-ban jelentetett meg Budapesten a Palatinus Kiadó. A Drakula-portrét mindemellett bensőséges vonásokkal gazdagítja a szerző, miszerint a vámpír alapjában véve méltóságteljes megjelenésű, nyugodt természetű, hideg szemű és megközelíthetetlen lény. Nagyjából olyannak képzelhetjük el, mint Samuel Wolfensohnt, a Világbank elnökét, mindaddig, míg a vámpír le nem lepleződik. De ebben ne reménykedjünk intenzíven, hiszen az ilyesmi hosszú folyamat, mert idézzük a kötetből a vámpír többnyire szívélyes modorú az emberekkel szemben.   

1
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A női Henry James

A francia becsületrend első női, külföldi birtokosa - Edith Wharton 1862. január 24. — 1937. augusztus 11. 

     A századforduló legismertebb amerikai nőírója az USA területén. Bírta tüdővel: 35 regény, útirajz fűződik nevéhez, nevét azonban csak az elmúlt 30 évben emlegetik újra. Vélhetően nem történik meg vele az, mint Bollobás Enikőnek, az amerikai irodalomról szóló monumentális művében, hogy egy tollvonással kihúzzák nevét, mint ez megesett Howard Fast regényíróval, akinek a nevéhez a Spartacus forgatókönyve fűződött, s mellesleg kapta a Sztálin-díjat. Lázadó, az amerikai identitáskeresés pionírja, az irónia és a komikus dialógus nagymestere. Elszántan tanulmányozza az amerikai demokrácia és az individualizmus közt feszülő ellentéteket és a sorsszerű emberi tragédiákat. Életműve a laza Pulitzer díj és az első feminista monográfia közt képzelendő el. Nagy felfedezése, hogy a nőiség társadalmi konstrukció(számomra is azL(Timur Link), s behatóan vizsgálja annak a társadalomnak az ellentmondásait, amely a hagyományos életet élő nőt elsősorban ornamentális elemnek tartja. Miközben a szexualitást ünneplő misztériumaiból a visszavonuló nő a győztes, elsőként veszi észre az ember árucikké válását, de történelmi regényeivel is nagyot dob. Sikerrel ábrázol egy olyan női írónőt, akinek ereiben tinta folyik, mert ezt még az irodalmi naptárblogger sem venné észre. Egyszer-egyszer elcsábítja az irodalmi gótikus regény. Aztán több idegösszeroppanás után végre megtalálja helyét és célját, s a Vigasság háza c. regénye egy hónap alatt 140 ezer példányban kel el.(Tiszteltetem Tisza Katát-Timur Link). A többi már történelem, hisz képes volt meglátni azt, ami a vigasság házában történik, azaz ott, ahol a Prédikátor könyve szerint a „balgák szíve” lakozik.Aki meg nem hiszi, járjon utána. Kerekes Tamás 

http://en.wikipedia.org/wiki/Edith_Wharton

     Nem egy ártatlan szüfrazsett, noha a magyar recepció elkésett: A 2008/2009-es évadban is folytatódik a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozata. Edith Wharton Ethan Frome című regényének pszichoanalitikus elemzése. Előadó: ZAY BALÁZS művészettörténész. A sorozatot szerkeszti és a műhelybeszélgetéseket vezeti: Valachi Anna, irodalomtörténész.   

Edith Wharton: A szerelem nyara Lazi Kiadó info@lazikiado.hu  

     A szerzőnő a prózai megoldásokban és a témaválasztásban minden addig klasszikusnak számító, s többé-kevésbé őt is jellemző szabályt figyelmen kívül hagy. Újszerű szépírói kísérletének eredménye a lélektani és érzelmi realizmus mesterműve, az elfojtott érzések sodró erejű drámája. (Vincze Attila Tamás)  „S miközben érzékelte a viselkedésnek azokat a rezdülésnyi árnyalatait, amelyekkel a nő alkalmazkodik a környezetéhez, a férfiba hirtelen belehasított, hogy ha ekkora igyekezetre van szükség, akkor ugyancsak nagy baj lehet. „    Lazi Kiadó  

     North Dormer, a XX. század eleji amerikai kisváros álmosan éli mindennapjait. Generációk, évek, évszakok váltják egymást teljes egyhangúságban és változatosságban: köztiszteletben álló hölgyek terelgetik szépreményű leánykáikat, polgárok és parasztok végzik hagyományos teendőiket. Különcködésnek semmi helye itt, s a kevés kilengő ifjú hölgy és úr történetét is mélyen maga alá temeti a kisváros pora. Ebben a közegben keresi saját útját a szépséges, fiatal Charity, akit a település nagybecsű polgára, Mr. Royall ügyvéd nevelt fel. North Dormet a lány és az ambiciózus ifjú építész, Lucien Harney riasztja föl évszázados révületéből. Charity és Lucien között egy pillanat alatt szerelem szövődik. A Hegyre vezető út menti házban adnak egymásnak találkát nap nap után, mígnem Lucien váratlanul elutazik. Charity magára marad egy szikrázó szerelem emlékével, megannyi ígérettel és reményével. Kétségbeesett helyzetében mindössze a kisváros fölé magasló Hegy ígér rejtelmes és megmagyarázhatatlan vigaszt. A lány egy nem enged a Hegy hívó szavának... A Pulitzer-díjas Edith Wharton feszültségekkel teli regénye a remény, a kitörési vágy és az ideákkal való leszámolás megrendítő története.

1
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Emberek és gyémántok

Nyár elején minden évben összeül egy bizottság a Cambridge Bay-i városháza bádoglemezes épületében. Az ülés zárt, sohasem hirdetik meg nyilvánosan. A tanácskozás célja, hogy felbecsüljék, hány öreg és beteg ember van a városban, akik az elkövetkező évben elhaláloznak.

        Az előzetes becslésre azért van szükség, mert a város Kanadának az Északi-sark felőli, apró szigetekre töredezett részén található. Cambridge Bay 450 kilométerre északra fekszik az északi sarkkörtől és szinte állandóan fagyott, úgynevezett permafroszt talajra épült. A föld egész évben csupán két rövid nyári hónap erejéig olvad fel annyira, hogy ásni lehessen benne. Miután a hivatalnokok titkos ülésükön megállapodnak a számban, a közmunkarészleg kiküldi embereit a várostól északra fekvő temetőbe, ahol aztán megássák a kikalkulált sírokat. Ilyenkor is legfeljebb 120 cm mélyen lehet leásni, utána márványkeménységű, fagyos rétegbe ütközik az ember. A sekély sírhantok aztán benépesülnek a tél folyamán - a temetéseken mindenki félelemmel teli szívvel tekinget a még üres gödrök felé. A halottak azonban sokszor még nagyobb fejfájást okoznak a falunak: a koporsók ugyanis nem mindig maradnak a föld alatt. A permafroszt talaj a levegő hatására megduzzad, így a sírok tartalma a temetés után a terméketlen sarkvidéki föld és mészkőrétegeken keresztül gyakran a felszínre tör. Itt van a világ harmadik legnagyobb gyémántbányája. Két fő gyémántbányájában, melyhez hatalmas kiszolgálótáborok tartoznak a becslések szerint mintegy évi 1,2 milliárd dollár értékű nyers gyémánt nyerhető ki, melyek drágakő minőségűek, tiszták, mint a vodka, meséli el Tom Zoellner A szívtelen kő c. munkájában, mely a kongói, kanadai, sarkköri gyémánt kitermelésről, csempészetről és többek közt az Észak-nyugati átjáró titkáról, felfedezésének történetéről szól. 1893-ban a Wisconsini Egyetem geológiaprofesszora, William Henry Hobbs az újságból értesült arról, hogy egy kukoricatáblán játszó ötéves kisfiú 33,83 karátos gyémántot talált. Hobbs gyűjteni kezdte a Nagy-tavak vidékén felbukkanó gyémántok adatait és minden előfordulást jelölt a térképen. Elmélete szerint a köveket gleccserek szállították ide, így az igazi lelőhelyeknek még északabbra kell lenniük. Itt már azonban nehezen találna magának tűzifát az ember, a hőmérséklet -4O fok. Ezen a hőfokon az acél is könnyen törik már. A kanadai polgárok csak Holnapföldjének nevezik. A kifejezés a kanadai időjárás jelentésből fakad: a kanadai térkép északi részét ugyanis általában a "holnap" és egyéb feliratok takarják ki - megtehetik, hisz senkit nem érdekel, hogy milyen idő lesz arra. 1895 nyarán Chuck Fipke, egy brit-kolumbiai geológus utazgatott arra, napi hétszáz dollárért szállítatta magát az északi síkságra. Mindig készpénzzel fizetett, de csak akkor adta meg az irányt, amikor a levegőben voltak. Utasítására a pilótáknak a tavak felszínén kellett leszállniuk. Fipke derékig érő csizmában a part mentén a vízbe gázolt, iszapot és homokot gyűjtott jutazsákjaiban. "Homokember"-nek keresztelték el a pilóták és meg voltak győződve arról, hogy nem egészen normális. Tény, hogy Fipke viselkedése túllépte a puszta szeszélyesség határait, de végső soron az ő személye vezetett a kanadai gyémántok rejtélyének megoldásához. A Fipke által gyűjtött bizonyítékok elegendőek voltak ahhoz, hogy egy ausztrál bányászóriás megvásárolja a felfedező anyagi gondokkal küzdő vállalkozásának jelentős hányadát. Felállítottak egy fúrótornyot Misery Pointnál és nekifogtak. Ez volt a kanadai gyémántbányászat kezdete. Zoellner hasonlóan szédítő tempóban és könnyed stílussal mesél a gyémántok eredetének történetéről, Bokassáról, Kongóról, a gyémántok keletkezésének elméleteiről, a csempészetről, a férfiak és nők viszonyáról ehhez a kőhöz, melyről eleinte azt hitték, hogy az emberekhez hasonló anyagból keletkeztek, de inkább valószínű, hogy csillagpor. A gyémánt csempészetéről, csiszolásáról, kereskedelméről is sok újat tudhatunk meg. Szenzációs. A kiadó utószava: Mit tehet az oknyomozó újságíró, ha mennyasszonya visszaadja a tőle kapott gyémántgyűrűt? Bejárja a világot, hogy megfejtse ennek a milliókat nyomorba taszító, csillogó drágakőnek rejtélyét. Lebilincselően regényszerű beszámoló az afrikai és brazil gyémántbányák rabszolgamunkájától az indiai kasztrendszer és a gyémántok összefüggésein keresztül, a vegyi úton előállított gyémántokig. Zoellner: A szívtelen kő
HVG Könyvek
 Kerekes Tamás

0
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Mr Kán
Képzeljünk egy férfit, aki a Csendes-óceántól a Kaszpi-tengerig terjedő területen tizenhat millió férfira gyakorolt genetikai hatást, azaz genetikai mintája minden kétszázadik ma élő emberben megtalálható. De nem a Playboy-ban elhíresült Aga kánról van szó.
Inkább arról, hogy miért nevezte 1995 decemberében a Washington Post Dzsingisz kánt az elmúlt évezred legfontosabb emberének .
A róla szóló kötet szakírója megkockáztatja azt a kijelentést, hogy amit tett, az Amerika felfedezésén is túlmutat.
A tudós szerző, ki nem kevesebb, mint egy tucat szaktekintélyre hivatkozik olvasmányos munkájában így érvel: Ha Kolumbusz nem nyit kaput az Újvilág felé, helyette megtette volna más, hiszen rajta kívül sokakat hajtott a felfedezés láza. Ő és megbízói Indiát és Kínát akarták elérni. Miért éppen Kínát? Mert Kína gazdagsága az úgynevezett selyemúton szállított árúknak köszönhető a római időktől egészen a kereskedelmet korlátozó 7. századi iszlám hódításig legendássá vált, és mert Marco Polo két évszázaddal Kolumbusz utazása előtt újra megerősítette, hogy itt található a világ legmesésebb gazdagsága, s mindez a nagy kán, Kubiláj parancsnoksága alatt. Messire Polónak azért sikerült eljutnia Kínába, mert a 13. évszázadra az Eurázsián átvezető út ismét megnyílt; mégpedig azért nyílt meg, mert ebben az időben Európától Kínáig mongolok uralkodtak, Kubilájjal az élen; Kubiláj pedig azért uralkodhatott, mert birodalmi szerepkörét nagyapjától, Dzsingisz kántól örökölte.
Amikor a mongol birodalom darabokra hullott szét, Európát az újjáéledő iszlám kultúrák elzárták a Kínába vezető szárazföldi útvonalaktól. A tengereken természetesen tovább folytatódott a kereskedelem, ám ezeket az útvonalakat valójában az arabok, indiaiak, délkelet-ázsiaiak és maguk a kínaiak tartották ellenőrzésük alatt. Kolumbusztól eredt a nagy ötlet, átszelni az óceánt, nyugat felé megkerülni a Földet, és így eljutni Kínába. Amerika csak útba esett.
Így aztán egy sor, csaknem három évszázadon keresztül továbbgyűrűző véletlen összejátszásának köszönhetően Dzsingisz birodalmi látomása az Újvilág fölfedezéséhez és gyarmatosításhoz döntő módon hozzájárult.
A globalizáció előfutárának birodalma utódjai életében volt a leghatalmasabb, majd az addig soha nem látott birodalom (lényegesen nagyobb, mint a római!) különálló entitásokra szakadt-
Kína, Közép-Ázsia, Perzsia, Oroszország stb.
Magellán

A tizenhatodik század elején, az első bipolárissá váló világ a tordesilassi egyezményben felosztotta ugyan a világot, csak azt nem tudták, hogy mit. A világról ugyanis nem volt valóságos ismeretük a felosztóknak. A világnak ugyanis több mint fele feltérképezetlen és ismeretlen volt. Az emberek azt hitték, hogy a sós vizű mélységben tengeri szörnyek leselkednek rájuk a valóságos cápák mellett, s meg voltak arról is győződve, hogy az Egyenlítőn áthajózva, az óceán vize felforr és halálra égeti őket.
Hittek az arimaszposzok valós létezésében, akiknek egy szemük a homlokukon van, és élethalálharcot folytatnak a szintén emberekre leselkedő griffekkel, akik alagutakból aranyat ásnak.
Az átlagember fenntartás nélkül hitt azokban az erdőlakókban , akik lábfejüket hátracsavarva hordják, rendkívüli sebességgel futnak, minta hogy hittek a kutyafejű férfiakban, akiknek testét vadállati bőr fedi, beszéd helyett ugatnak, vadászatukhoz karmaikat használják. Hittek abban, hogy Afrikában némely nő a menyegzőjén férfivá változik, Kelet-Európában az embereknek két pár szemük van, fejükön az arcuk hátrafelé néz, vagy egyáltalán nincs fejük, vagy éppen hat pár kezük van.
A nyílt óceán vizeiben még több bizarr teremtmény leselkedett, bálnák, cápák, hat láb hosszú rákok és háromszáz láb hosszú angolnák. Hittek egy képzeletbeli szigetben, mely a kezdetleges kozmológiában a Terra Australis nevet kapta, mint ahogy elhitték Ponce de Leon szavait, ki Ferdinánd király hivatásos felfedezője volt, hogy megtalálta az Ifjúság Forrását.
Egy 1560-ban kiadott tudományos mű például az óceánokban hemzsegő különböző tengeri szörnyek felsorolásában megemlítette az Örvényt, mely történetesen emberarcot viselt, azonban egy másiknak, melyet állítólag 1531-ben láttak, pikkelyes bőr borította testét, s ott volt a tengerek szatírja, a rozmár, melynek mérete fölözte az elefántét, de mindenen túltett a bámulatos százlábú rinya, lángarcával De valóságosnak gondolták a mágneses hegyek létezését, mely úgy süllyesztette el a közelébe hajózó karavellákat, hogy a hajó fatestéből a magnetizmus kihúzta a szegeket és így a hajó magatehetetlenül elsüllyedt.
Marco Polo, Mandeville beszámolói fokozták a hatást, s így pl. III. Sándor pápa egy levelében ösztönözte Krisztus fiának, János pap képzeletbeli országának megtalálását.
Ilyen hiedelmek közt egy vélhetően kikeresztelkedett portugál zsidó, Fernando Magellán, átállva a spanyol királyhoz, miután négyszer visszautasította a portugál király, elnyerte a Fűszer-szigetekhez vezetett expedíció társkapitányi rangját. A portugál kémek kis híján megölik, kormányosát a flotta elindulása előtt meg is késelik, hazájában maradt családját zaklatják, a kor mindent megtesz, hogy hatalmas tervét meghiúsítsa. Magellán világtörténelmileg is jelentős vállalkozása párját ritkító hírszerzői bravúr is: "Magellánnak volt egy jól megfestett glóbusza, mely az egész világot ábrázolta-írta Bartolomé de la Casas történetíró és misszionárius, aki jelen volt a felfedező és az ifjú spanyol király találkozóján. -És a glóbuszon megjelölte a tervezett útvonalát. A kereskedelmi útvonalakról szóló megbízható információk olyannyira kényesek voltak és értékesek , hogy a kormányok minden térképet hétpecsétes titokként őriztek, hiszen ez a nemzetbiztonság fontos részét képezték. Az, hogy Magellán a spanyol király elé tárt egy olyan térképet, amelyet valószínűleg Portugáliától lopott, konzekvenciáit tekintve megfelel annak, mint ha a legújabb korban, a hidegháború kellős közepén valaki nukleáris titkokat adna el."
A kötet erről az útról szól, idézi a korabeli hajónaplókat, amik különösen személyessé teszik a földrajzi felfedezés regényének e fejezetét. Furcsa kor volt, Magellán nem átallt a spanyol királynak bemutatni egy bennszülöttet, akit állítólag az akkor még ismeretlen Fűszer-szigetekről hozott, s a belső public relation, a vállalati hírlevél sajátos válfaját hozta létre, amikor az ellene támadó zendülőket felakasztatja, felnégyelteti és sóban és ecetben pácolva tartósítja a hosszú hajóúton vele hajózók szeme előtt, mert nem az volt a legfontosabb veszély, amiről tudtak, -úgy, ahogy-, szóval, mint később kiderül, nem is a lángarcú, százlábú rinya az ember legfontosabb ellensége, hanem saját maga.
Magellán nevét csak egy szoros őrzi, s nem a terület, melynek hűbérbirtokáról álmodott. A Földön legalábbis ez a helyzet. Fenn az égben azonban neve az expedíciója által felfedezett két törpegalaxissal társul: a Magellán- felhőkkel, amelyek a déli féltekéről láthatók.
Az első, valóban az egész világot felölelő vállalkozás volt az övé.

Kerekes Tamás

0
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!
A tökéletes hódítás receptje

Az ezüst markolat

Írói dédnagyapám szerint

   

A párás és mégis napsugaras őszi hajnalon vékony kis füstszalag szállt fel a lovagvár számtalan kéményeinek egyikéből. A jól értesült jobbágy, aki ezt a völgyből látta, tudta, hogy nem Bíbor gróf- vagy mint a völgyben nevezték -a Vörös Csirkefogó-reggelijét sütik-főzik a szakácsok. S Bíbor Gróf várában a szakácsok nagy urak voltak, és csak reggel hétkor keltek. A gróf csak délben reggelizett. A jól értesült jobbágy tudta, hogy a kis kék füst mit jelent. Konrád mester, Conradus Superpollingerius kelt ilyen korán. Ő volt a Bíbor Gróf szerződtetett aranycsinálója, aki Würzburgból jött már másfél éve, s azóta a vártoronyban űzte az alkímiát tökéletes sikertelenséggel. Konrád mester már valóban korán talpon volt. Földig érő kabátban állott a tűzhely előtt, amelyen titokzatos és bűzletes keverék rotyogott. Hosszú fehér szakálla a térdét verdeste, s ha Konrád mester-a mi pedig elég gyakori eset volt- a szakállát végig akarta simítani, le kellett hajolnia. Így is csak ritkán érte utól.

Mindenféle titokzatos keverékek vették körül. A csillagzatok rejtelmes táblái függöttek a falakon, csupa mezőkre osztott égbolt, amelyről a sors leolvasható. Körös-körül kemencék, téglából épített kis kohók, erős tégelyek, amelyek a pokolban sem olvadnának meg, ólomrudak, csillogó kvarcos kövek, hatalmas fujtatók, amelyek úgy tudtak zihálni, mintha valami megölt sárkánynak  elevenen maradt tüdői volnának, a egy sarokban drága, faragott állványon, kristálybúra alatt, bársonyvánkosán egy szemernyi arany, akkora, mint egy rizsszemnek a fele.

A mester ránézett erre a kis szem aranyra, és megvakarta a fejét. A Bíbor Gróf az este nagy jelenetet csinált. Megunta, hogy a mester már másfél éve élősködik a nyakán, eszik, iszik, lakik, s azonfelül rengeteg pénzt költ a kísérletekre, anélkül, hogy ennék a szemernyinél több aranyat tudott volna csinálni. Tavaly már egyszer ki akarta dobni a gróf mestert, de akkor a mester szorultságában létrehozta ezt a kis darabka aranyat. Igaz, hogy ezt úgy csinálta, hogy az arannyá változtatandó ólomrudacskát aranyporral töltötte meg, de erre a Bíbor Gróf bármily vörös csirkefogó volt is, nem jött rá. A legnagyobb hókuszpókuszok közepette, pontban éjfélkor beledugta a mester a rudat a tűzbe a gróf szeme láttára, s amikor a tégelyt kivették a rúd alól, ez a szem arany volt a fenekén.

És itt kezdődött a Mester kínja. A gróf most már követelte az aranyat.

-Eddig azt hittem-mondta-, hogy a Superpollingerianus a legbénultabb agyú ökör a világon. De most veszem észre, hogy nem ökör, hanem egy vén csibész, aki tud aranyat csinálni, de nem akar. Ha holnap reggelig nincs jelentékeny tömeg arany a kohóban, fütyülök az utókorra, mely meg fog bélyegezni, de kitépem a szakállát, Magister, és felcipeltetem önt a váram legmagasabb fokára, s onnan rúgom le. Quod dixi, dixi

Azzal sarkon fordult,  megvacsorázott, megnézte az előjegyzési naptárában, hogy melyik falujában van ma egy kis primus joctis és illatos kenőccsel kenvén meg ritkás bajuszát, letrappolt a felvonóhídon.

Ismétlem, ez tegnap este volt. Ma hajnalban pedig a Magister a fejét vakarta.

-Jaj, jaj-így sóhajzozott a Magister, miközben undorral fordult el egyik bűzletes főzetétől-,nem tudok magamon segíteni. Aranycsinálásról szó sem lehet, mert egy kopott rézfityingem nincsen, minden pénzt, amit a Bíbor Gróftól.kicsaltam, törvénytelen gyermekeinek küldtem. Íme, nyolcvannyolc esztendőt bajlódtam végig, s most nem tudom magam a bajból kivágni. A Bíbor Csirkefogó megtartja ígéretét. Ötödéve barátomat és kollégámat, a tiszteletre méltó Ratowiensist a fülénél fogva szögeztette a várkapura hasonló okok miatt, mint valami denevért. Ő, jaj, hogy segítsek magamon?

Így siránkozott a Mester, miközben többször földig hajolt, hogy utolérhesse szakállát, amelyet végig akart simítani.

Mikor így javából törte fejét, léptek kongtak a folyosón. Egy pillanat múlva nyílott az ajtó, és a boszorkánykonyha kellős  közepén ott állott a Bíbor Gróf fenyegetően összehúzott szemöldökkel. Hosszú volt a gróf, sovány, csontos, szeplős, komisz pofa. Akkora kezei voltak, mint egy legyező. Testhezálló nadrágjából a két térde mint két venyigebütyök, úgy állott ki. Fölemelte arisztokratikusan vörös, szőrös kezét, és apró sertésszemeivel szúrósan vigyorgott:

-Nos, Magister?

A Magister egy kicsit leült a levegőben. Vagy legalábbis úgy tett, mintha le akart volna ülni. Nyelt egy nagyot, szárazat, ónixszerűvé zöldült és ájuldozva rebegte:

-Nos, mi az a nos?

-A nos, az nos -felelte a gróf.

Rettenetes pillanat volt. A helyzet komolyságát súlyosbította az, hogy a gróf szokásától eltérve, már ilyen korai órában fölkelt. Látszott, hogy komolyan veszi a fenyegetését. Halotti csönd uralkodott a teremben, csak a bűzös gyökerek főzetei rotyogtak bele szemtelenül a csöndbe.

-Gróf-szólalt meg végre a mester-, nincs arany.

-Akkor ide a szakállal! -kiáltotta a gróf és már ugrott a mester felé, aki azonban átnyalábolván öles szakállát, a bal vállán a hátára dobta ezt.

-Megállj, uram! -ordította kétségbeesetten.

A gróf visszahőkölt.

-Mi az?

-Arany nincs- nyögte a Magister-, de van jobb.

-Micsoda?

Magister Conradus Superpollingerianus e pillanatban egy retteneteset nyelt, de ez már nem volt száraz. Összefutott a nyál a szájában ama finom hazugság gondolatára, amely az eszébe ötlött. Érezte, hogy meg van mentve.

-Micsoda?- kérdezte újfent a gróf, szigorú pillantással.

-Valami, ami jobb, mint az arany.

-A bölcsek köve?

-Nem.

-Hát mi?

-Az örök szerelem boldogsága! -mondta a mester és hirtelen nyelt egyet.

A gróf az orra gombját simogatta. Ez volt nála a hitetlenség jele.

-Megegyem ezt? -kérdezte. -Megegyem ezt a hazugságot is, mint ahogy megettem másfél év óta minden csalásodat, öreg szégyenfolt a tudomány egén?

„A habozás már ötven százaléka a hitnek.” -gondolta a mester, s most már nagy nyugalommal hazudott tovább.

-Kísérletezés közben- mondá- feltaláltam a módját annak, hogyan lehet minden nőt meghódítani.

Most már nagyra meresztette a szemét a gróf. Ismert szoknyavadász volt, de soha nem ment semmire az előkelő hölgyeknél. Ragyogott az örömtől.

-Az ezüstöt -folytatá büszkén mosolyogva a mester, miközben lassan visszahúzta szakállát- ,az ezüstöt porrá reszeltem, és kifőztem az Asperula Odorate és az Azarum Europaenum gyökerének levében.Ez a tény. A vegyarány, az már az én titkom. Ime..

-És fölemelte az egyik tégely födőjét, amelyben valóban ezüstszemcsék főttek egy orrfacsaró, keserű lében. Az este kotyvasztottam ezt.

-És?

-És ebből az ezüstporból ezüstöt öntök, finom lemezzé verem, a finom lemezzel be méltóztatja vonni a kardja markolatát s miközben teszi a szépet a nőnek, bal kezét a kardja markolatán tartja. Nincs nő, grófnő, őrgrófnő, határőrgrófnő, hercegnő, fejedelemnő, sőt királynő sem, aki ennek a varázsnak ellen tudna állni. Ezzel a karddal minden nőnél sikert ér el.

-Hm- mondta a gróf. -Zicherre mehetek?

-Zicherre -felelte a Magister

-Időt nyerek vele -mondta magában a mester savanyú ábrázattal, s hogy ne keljen lehajolnia, két részletben simogatta végig szakállát, baljával felemelvén azt.

A környéken hamar híre ment a dolognak. A szomszéd várakban nagy zöldarany szoknyákba bújt, fülig érő csipkegalléros asszonyok súgtak össze, s mindenütt a Bíbor Gróf ezüst markolatjáról beszéltek. Három nap se telt el, és Conradus Superpoolinerianus tizennyolc ajánlatot kapott különböző főuraktól, akik egész életére vagyont és ellátást biztosítottak neki, ha közli velük az ezüst markolat készítéséhez szükséges vegyarány titkát. De a Bíbor Gróf túllicitált mindenkit s nem bocsátotta el várából a Magistert.

És negyednapon elment hódítani az ezüst markolattal. Első útja a szomszéd várkastélyba vezetett, amelynek urai külországban jártak. Nem volt otthon más, csak a szép várúrnő, meg az ő harminchárom csinos udvarhölgye. De minden nő mindig kinevette a rút, vörös agglegényt. Most azonban valami megmagyarázhatatlan izgatottsággal várták. A harminchárom nő mind jelentkezett, hogy fogadja a Bíbor Grófot. Mindenik azt mondta, hogy ő nem fél az ezüst markolattól. De a várúrnő lefújta a mozgalmat, s ő maga, az erény mintaképe, asszonyai erkölcsének rideg őre, ő maga fogadta a Bíbor Grófot. Lágy pamlagon hevert, amikor a Vörös Csont(így is nevezték) belépett. Akkor elébe ment, és megkínálta hellyel. A Csont utálatosan mosolygott, és leült egy zsámolyra, lovagi szokás szerint a térdei közé téve a kardját. Az úrnő, aki eddig nem mert a kardra nézni, most lopva odapillantott. Szinte megdermedt. A drágakövekkel kirakott markolat helyén egy egyszerű ezüstmarkolatban végződött a kard. Valami tompa fénye volt ennek az ezüstnek, amely kísértetiesen világított a szoba félhomályában.

Észre sem vették, a nehéz függönyök mögött minden asszony kandikált. Mind izgatott volt, s mindnyája előtt rémesnek tűnt a hajdani nevetséges gróf.

-Szép idő van-mondta a Vörös Csont.

-Úgy van-felelte az úrnő, kissé megkönnyebbülve, mert látta, hogy a gróf nem teszi a kezét a markolatra.

-Se hideg, se meleg-szólt a gróf.

-Kellemes -mondta a szép asszony.

-Délben meleg van, de az esték hűvösek- mondta halkan a Vörös Csont-, az esték hűvösek, de a mai alkonyat a legszebb, mint az, amikor az ember egy szépasszony társaságában tölt.

Azzal szép csöndesen, lágyan rátette nagy szőrös kezét az ezüst markolatra.

Az úrnő, aki eddig mereven nézte a markolatot, most összerezzent. A nehéz függönyök megmozdultak, az asszonyokon keresztülfutott a kellemes borzongás.

-Rátette a kezét -mondták halkan az elől állók a mögöttük levőknek.

-Rátette….rátettte….rátettte…terjedt suttogva a sok selyem között.

Az úrnő most már nem tudta levenni a szemét a markolaton nyugvó kézről. A Vörös Gróf vegyes butaságokat beszélt, az úrnő nem figyelt rá.

-Eh- gondolta magában- ,ostoba babona az egész, mi az ördögnek nézzem?

De alighogy levette róla a szemét, ismét visszanézett rá. A gróf közelebb húzta a zsámolyt hozzá, most már görcsösen szorítva a markolatát. Az úrnő megijedt.

­-Miért ijedt meg tőlem? -kérdezte mosolyogva a gróf. -Hisz én nem akarom bántani magát, sőt, ellenkezőleg

-Talán jobb volna -suttogott a függöny mögött egy asszony, ha magukra hagyhatnánk őket

Halk, lopódzó nesz hallatszott. A hölgyek ajakra tett újjal sompolyogtak szét.

-Régóta szeretem Önt-mondta a Vörös Csirkefogó, meleg hangon.

Az asszonynak valami fojtogatta a torkát.- Képzelődés-gondolta.

-Imádom

Az asszony mereven nézte a kezét. És megszólalt:

-Ha szeret, akkor engedje el a kardja markolatát

-Soha! Kiáltotta szenvedélyesen a Vörös és az asszony mellé ült.

Az asszony reszketett, mint a nyárfalevél.

-Szép vagy! -ordította a Vörös csont. -Szép vagy, mint az esti csillag, és őszintén mondom, mucusommá teszlek! Fogta, fogta, fogta egyre a kardot.

„Nem ereszti el.”- gondolta az asszony rémülten-, ”nem ereszti el, végem van.”

Fel akart kelni, de abban a pillanatban egy ritkás, szúrós bajusz szálait érezte az ajkán. Sikoltani akart, de a gróf már átölelte a vállát, hosszú, erős karjaival. Hátrabágyadt szép feje, és érezte, hogy a Vörös Csont nagy tenyerébe fogja fel lankadó fejét, és mint valami forró eső, úgy veri az ajkát szaporán, sűrűn a csók.

-Enyém vagy-mondta két csók között a gróf, bak kezével a kardját fogva.

-A tiéd -felelte az úrnő.

 

-Hát mi a vegyarány? -kérdezte tíz év múlva a haldokló Magistertől a Sötétkék Báró, aki a tudóst a Vörös gróftól százezer aranyért váltotta meg, mert nagy szoknyabolond volt, s látta, hogy a Vörös Gróf tíz év óta a szó szoros értelmében lekaszálja a legszebb nőket az ezüst markolat segítségével.

-Mi a vegyarány?

-Fene van, nem vegyarány- nyögte az ágyban a Magister.

-Ezüst markolat, jáspispityke, cinsarkantyú, arany patkószög, mindegy. A férfiről le kell rínia annak, hogy sikerülni fog a hódítás, ez a vegyarány. Aki így jón, azelől nincs menekvés. De hinni kell az ezüst markolatban, mert különben a nő sem hisz benne. Most aztán: ezüst markolat, arany patkószeg, jáspispityke, jó modor, szépség, diszkréció mind egykutya. De most, hogy ezt elmondtam, ó, Sötétkék Báró, most már te hiába mégy a nőkhöz az ezüst markolattal, mert már nem hiszel benne. És a nők meg fogják érezni, hogy te nem bízol a hatalmadban. És fel fogsz sülni mindenütt Sötétkék Bá…

Nem fejezhette be a mondatot, mert a Sötétkék Báró fejbe ütötte. Tíz perc múlva anélkül is meghalt volna, de a báró ezt így jobbnak találta.

Így halt meg Magister Conradus Superpollingers, az ősz csaló, egy igazságért.

   
0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!
Tibi szárnyal, repül, nem érdeklik a megszorítások Tibi válasza a neoliberális gazdaságpolitikára

Édesapám rendkívül takarékos volt. Velünk. A hatvanas-hetvenes évekbeli kortársai szintén. Kenyeret nem dobtunk el, megszárítottuk, ledaráltuk, abból lett a prézli, a kenyérmorzsa. Ha megsavanyodott a tej, tüllzacskóba rakta, felakasztotta, abból lett a túró, legrégebbi játékaim babzsákok voltak. Ma már nem is ismerik a gyerekek ezt a kifejezést. Vadászott az árleszállításokra, mindenen takarékoskodott, amin csak tudott. Így volt ez a környezetemben mindenkivel. Édesanyám maga kötötte nekünk pulóvereinket. A nagymama pedig befőtteket tett el. A kor, melyben felnevelkedtem, nem ismerte a tékozlást. Nem voltak hajléktalanok, rokkantak voltak, azokat ismertem is, számláikat kifizették, tévére nem telt, kártyáztak, velünk, gyerekekkel. Nem volt munkanélküliség sem, de igazán gazdag embereket sem ismertem. Kiszámíthatósága volt a múltam legjellemzőbb vonása. Édesapám igyekezett engem is takarékosságra szoktatni, rendkívül kevés sikerrel. Mondogattam is neki, hogy kuporgatásból nem lehet meggazdagodni. Két és fél diplomámat ingyen szereztem, sőt a harmadiknál be sem fizettem a tandíjat. Áldja meg az Isten Almási Miklós urat, máshelyt megírtam már ezt a történetet. Egy liter tej három forintba került, ma 180. Természetesen a jövedelmem nem emelkedett hatvanszorosára. A gyermekkorom szegényei nem utaztak, nem jártak színházba, de olcsó lecsóra nyáron mégis futotta, ünnepnap pedig a vasárnapi fröccsre. A rendszerváltás előtt érezni lehetett, hogy nem ér semmit a pénzünk. Egy középiskola kollégiumában tanítottam, ahová líbiai diákok jártak be. Jó, ha délben bejöttek a suliba, nyugati kocsijuk ott parkolt az iskola előtt, rendkívül jól öltöztek és nagy sikereik voltak a lányoknál. Az igazi bajok, amelyek engem is érintettek, az első gazdasági megszorító intézkedésekkel egy időben történtek. Egyre nehezebben kaptam állást. Egy munkanélküli periódusomban, mely egy évig tartott, annyi adósságot halmoztam fel, hogy el kellett adnom lakásom és bérlakásba költöztem. Baj bajt szül, mert jelzálogfedezet nélkül nem ad kölcsönt a bank, és ráadásul, ha egyedül öregszem meg, nyugdíjas otthonba sem kerülhetek, mert, ennek is feltétele a felajánlott öröklakás. Jelenleg egy műemlékké nyilvánított, klassz lakásban lakom, adósságaim nincsenek. Utazásra, színházra, lakásfelújításra nem telik. A dohányzást és a kemény ivást már korábban abba hagytam. Most gondolkodnom kell, mert újabb megszorítások várhatók, hogy miről mondjak le? Egyre nehezebb. A heti egy lottó-szelvényemről, a napi kávémról, mely mellett átfuthatom a szomszédos kávézóban a napilapokat? Kortársaim szintén rendkívül nehezen élték át az elmúlt időket. Tizedelte őket öngyilkosság. A válás általában (mely rendre követte a munka elvesztését) gazdasági lecsúszással is járt. Jött az alkohol, a lerongyolódás, a fogak elvesztése, a magánéletről való lemondás. Egy barátommal találkoztam, akivel együtt jártunk gimnáziumba. Ez alatt a négy év alatt vesztette el édesapját. Amikor Szolnokon, talán tíz éve találkoztam vele, szembejött velem az utcán, Egy pillanatig azt hittem, hogy az édesapja, de rögtön eszembe jutott, hogy az már meghalt. Ő volt az, soványan, ráncosan, kopasz fejjel, fogatlanul, Azt mondta, már csak nyolc évig akar élni. Nem tudom, hogy sikerült-e neki. Amikor gyermek voltam, akkor az áldozatokat a szocialista béketábor érdekeiért hoztuk, tizenöt éve pedig a NATO, az Európai Unió mézesmadzagja az, mely a terheket az egyedül megsarcolható középosztályra hárítja át, noha jól megmondta az Erdélyből jött Tamás Gáspár Miklós, hogy az újabb megszorításoknak semmi értelme. Egekbe emelkedett a benzinár, újabb elbocsátások várhatók, nem sorolom az újabb terheket. Az viszont érdekel, hogy a barátaim hogyan akarják átvészelni. Fogadkoznak, hogy lemondanak a cigarettáról, a piáról. Tapasztalatból tudom, hogy ez ezerszer könnyebb, ha belső elhatározásból fakad. A pénztelenség tartós deprimáltsághoz vezet, mely vonzani fogja az alkoholt. Legkönnyebben a nyaralásról mondanak le. Azt is a bőrömön érzem, hogy mennyire megvisel, hogy tíz éve nem tudtam nyáron, vagy télen elmenni Szolnokról két hétre. Nincs a feltöltődésnek semmi lehetősége. Aztán a tévé előfizetés lemondását tanácsolják, majd az otthoni internet- használatot. Elvileg lemondhatok róla, hogy aztán végképp vegetáló véglényként asszisztáljak a neoliberalizmus iskolapéldájaként. Barátaim azonban elmaradoznak, nincs pénzük kifizetni a szauna-bérletet, vagy uszodabérletet, ami jó alkalom, hogy összejöhessünk. És a sörözések is megritkultak. Van azonban olyan barátom, aki semmit nem vesz észre a közelgő viharfelhőkről. Tibi az, aki átszellemült arccal mesél arról, hogy éh-halála előtt egy brabanti zenész, milyen gyönyörű Mária -planctust szerzett. Aztán négy nap múlva éhen halt. Tibit, aki nyomorog, végképp nem érdekli az egész. Új mániája köti le. Átszellemülten mesél róla, mi pedig lesütjük szemünket. Koprofág lett. Most boldog. Kratowice mellett részt vett egy nemzetközi találkozón, díjat, érmet, plakettet nyert. Szárnyal, suhan a föld felett. Glóriája repül. Boldogan dicsekszik, hogy 36 mintából, bekötött szemmel, íz alapján felismerte a sajátját.

Kerekes Tamás
 
0
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!
Lénárd Sándor története „Annak már vagy harminc éve, bizonyisten, akkor kezdtük ittenLénárd Sándor története Annak már vagy harminc éve, bizonyisten, akkor kezdtük itten! Ha az ember lovat vagy tehenet akart venni, nem mehetett a szomszédhoz, mert annak sem volt. Fel kellett lovagolni, Lagesig, a fennsíkra. Ott már vagy száz éve, hogy kivágták az erdőt, minden csak legelő, csak itt ott egypár fa, hogy a marha az árnyékban legelhessen. Egy-egy fazendán volt vagy kétezer, ha nem több. Olcsónak olcsó volt a tehén, talán ajándékba is adták volna, de aztán haza kellett hajtani az erdőn keresztül; utak nem voltak. Veszedelmes dolog volt, az egyik csizmaszárban vitte az ember a pénzt, a másikban a revolver volt, az övben még egy; a biztonság kedvéért. Bizonyisten nem volt tréfadolog. Hát nekiindulok karácsony előtt, a legnagyobb forróságban (A történet a brazíliai őserdőkben esett meg- Kerekes Tamás), mert akkor a leghosszabbak a napok, és már a fele úton vagyok. Mindig csak a matón, a bozóton keresztül, mindig a vadonban. Szomjas vagyok, és-az ördög vigye el!- üres a kulacsom! Ott, ahol az egyik emberi hajlék kétórányira van a másiktó. Nos, szerencsém van, ranchot látok! Olyant, amilyet a caboclok építenek maguknak szalmából, agyagból, pálmalevél tetővel. Tudja, mit mondanak azok?; Ha a munka jó dolog volna, a gazdagok maguknak tartották volna meg;. Ha van egy puskájuk, vadásznak. Rossz puska, sovány kutya, nádpálinkás üveg; másuk nincs, mindegy, mondom, és tapsolok.(Brazíliában ez helyettesíti a kopogtatást- Kerekes Tamás. Egy szívességet kérnék! Hé! Egy korty vizet kérek! -aztán várok. Pillanat- kiáltja valaki. Egy krákogó hangú vénasszony.- Várj. A chico hoz vizet Úgy is volt. A kunyhóból jön egy macao egy portugálul minden majom és a cuja egy tökfajta, amely az olasz borosüvegre hasonlít. A Jóisten azért teremtette a cuját, hogy az erdei embernek is legyen tála, tányérja, ivócsészéje. Azt mondom: Nuito obriagado excellenzia- nagyon köszönöm excellenciádnak-, ahogy illik, és iszom. Nem minden ranchban kap az ember friss kútvizet! Van, aki a folyóról hozza a vizet a babfőzéshez, és a folyóban disznók is fürdenek! Ha szomjasak, nádpálinkát isznak. Visszaadom a majomnak a cuját, és ismételem: obrigado. Azt gondolom, talán volna itt valami harapnivaló. Ha az ember reggeltől estig lovagol, mást sem lát, mint kukoricakenyeret és sajtot. Hátha volna ezeknek egy tál bablevesük jó pénzért. Még egyszer rákezdem:- Hé! Nem volna egy kis ennivalótok? Van pénzem! Fizetek. vénasszony hangja belülről:- Nem! Nem adhatok semmit. A vénasszony krákog:- Senki sincs itthon: Azt a szentséges, gondolom- a hülyét! Hát nincs jobb kifogása annál, hogy senki sincs itthon. Fizetek!- kiáltom újra.- Lehet egy darab szárított sós hús is-Senki sincs itthon. Erre aztán megharagszom. Leugrom a lóról, odamegyek a ranchoz, a majom izgatottan ugrál mellettem, azt mondja: -Licencia. Szabad?- és benézek az ablaknyíláson! De képzelje, bizonyisten! Igazán senki sem volt a házban. Ezt magam is furcsállottam, és megkérdeztem -hová lett az öregasszony, ki beszélt: A papagáj beszélt. Bizonyisten! Egy kis zöld papagáj. 
0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Kólásszabadság

 

Hát ilyen a világ, befejezetlen ház,

épület, örökké pirosban,

vöröslenek a téglák, egy se ép,

tető még lenne valahogy,

de hullófélben a kupáscserép,

s az alap is mindig lerogy.

 

A szabadság is úgy van, pirosban,

pedig mehetsz, amerre a szem ellát,

ha nincs maradásod a honban,

útközben vehetsz magadnak kólát,

legjobb annak, ki vissza se néz,

csupán a feledés,

mi kulcsrakész.

 

Elekes Ferenc verse, aki

Rajkó Félix barátja

2
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Rumot vesz, alkuszik szegfűszegre, citromra, dióra. Sherryt és bort iszik, mert erotikus színezetű luxusörömet érez.

Legjobban a képzelőerő halálától fél. Mikor az ég ott fent egyszerűen rózsaszín és a háztetők egyszerűen feketék: a fényképező elme paradox módon az igazságot mondja a világról, de ez az igazság értéktelen. Mozdulni kell, dolgozni, álmokat kergetni: az álmok nélküli élet szegényes voltát még elképzelni is riasztó: a legrosszabb fajta őrület; a képekkel, hallucinációkkal telített élet viszont legalább olyan, mint egy Bosch -kép. Kitartóan üríti a whiskys poharakat

 Aztán megtörtént a legrosszabb, az a darabos, magas, sötét fiú, a társaságból az egyetlen, aki még az ő szememben is hatalmas volt, aki más nők fölé görnyedt, és akinek a nevét kérdezgetni kezdte abban a pillanatban, ahogy belépett a szobába, de senki nem tudta megmondani, hozzálépett, a szeme közé lépett, és ő volt Ted Hughes. Ő megint ordítozni kezdett, a zajban a verseiből idézett, ő visszaüvöltött, mint egy óriás, hangja a kút fenekéről zengett fel, s megkérdezte, hogy akar-e még konyakot. Igen, üvöltötte és a szomszéd szobába hátrált, ő konyakot locsolt egy pohárba, ő továbblocsolta arra a helyre, ahol a szája volt, amikor még tudott róla.Ted teljes erővel szájon csókolta, kitépte a hajpántját, a kedves vörös kendőt, ő pedig beleharapott Ted arcába, amikor kijöttek a szobából csorgott róla a vér. Micsoda erőszak: most érti már, hogy a nők miért fekszenek le művészeknek. Ő az egyedüli a férfi a szobában, aki olyan nagy, mint a versei, olyan hatalmas, szavai darabosak és erőteljesek, a versei húznak és süvítenek, mint szél az acélvázak között.A sok furcsa ismeretlen utca után, a whisky és a boldog öntudatlanság országában Tednek szólította a lámpaoszlopokat.Sylvia Plath naplójából írta Kerekes TamásSylvia Plath: Naplók, 1950-1962, Cartahaphilus Kiadó, 2005, 676 oldal, kötött, ISBN 963 930 39009,  59800 forint 
1
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Szomorú vasárnap

Másként

 

Vasárnap délben, hogy utolszor láttalak

A lábam ujján a villamos áthaladt

Azóta szomorú énnekem a vasárnap

Nem engedik be a kórházba anyámat.

   
2
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Intelem

 

 Franciaországban a Leon Blum által vezetett Népfront vezetőjének megölésére a kommunista Aragon nyíltan buzdított. Céline pedig a Rövid zenedarab a tömeggyilkosságokhoz c. pamfletjében azt írta, hogy egyetlen, a saját hányásában fuldokló árja több ezerszer fontosabb, mint 120 ezer Einstein. Az ítélet vagyonelkobzással kezdődött. Döblin franciává lett. E korban születtek azok az útlevelek, amelyeket több országra érvényesítettek, kivéve a kiállító országot, amely eredetileg a haza lett volna. A száműzetésbe kényszerült, osztrák regényíró Joseph Roth, cikk helyett ( Statt eines Artikels) azt írta, hogy olyan újságra vár, amelyik soha nem jelenik meg, de amelyben a dolgok nevükön nevezhetők. Kiderülne belőle, hogy a miniszter puszta szócső, a proletariátus vereséget szenvedett, a demokrácia diktátorhiányban szenvedő gyarlóság. A diktatúra józansághiány. Hannah Arendt, aki maga is később fogoly lett, ironikusan megjegyezte, hogy a kortárs történelem új emberi lényt teremtett, azt az egyedet, akit ellenfelei koncentrációs táborba zártak, míg barátai internálják. A korszak komikus jelleget öltött: Arthur Koestler(akit korábban Sevillában ítéltek halálra) és Rajk László egy táborban raboskodott. A diktatúrák árnyékában a nemzet értelmét eltörölték. Gyarlón képzett demagógok nyitottak utat a kulturális kétségbeesésnek. A választók előtt csak rossz alternatívák voltak. Voltak hivatásos és alkotmányos optimisták. Az előbbiek becsapták a népet, az utóbbiak önmagukat. Hitler felmondta a békeszerződést, de egy hadüzenet sem jelentett háborút. Sztálin érdekelt volt a Hitlerrel való együttműködésben. Sztálin Vorosilov révén vadászatra hívja Drax admirálist(az angol küldöttség tagja volt), s a humorra érzéketlen Vorosilovval olvastatja fel titulusát, ami így kezdődött:” Én, Edward Frederick Lindley, Halifax őrgrófja, a legméltóságosabb térdszalagrend lovagja…stb.” Drax nem késlekedett a lovagi címek történetének előadásával, megemlítette, hogy ő egyszersmind Bath lovagrendjének főparancsnoka is.

-Lavór? -kérdezte Vorosilov.

Mire Drax, akinek fogalma sem volt önnön lovagrendje történelméről, mely szerint a külföldi háborúkból hazatért fáradt és piszkos lovagok a király fürdőjében tisztálkodhattak, adós maradt a válasszal.

A német-orosz, úgynevezett Ribbentropp paktumot horogkeresztes zászlók üdvözölték Moszkvában.

A filmgyárakból kölcsönözték ki őket

 

Kerekes Tamás

By© Rajkó Félix

 

Könyvem a két világháború közötti európai kulturális történelem sorstalanságának elbeszélése. Két diktatúra szakadt a világra ekkor, a bolsevizmus és a nácizmus. Összeölelkezésük az a pillanat, amikor milliók sorsa dőlt el. Én azonban nem tudom elfogadni, hogy ezekre a milliókra a szükségszerűség bárdja sújtott le. Az, hogy valami megtörtént, nem jelenthette azt, hogy így is kellett megtörténnie. Minél kevesebb az esély arra, hogy valami bekövetkezzék, annál bizonyosabb, hogy a nagy király, a véletlen jutott kiemelt szerephez. Kérdésekkel ostromoltam tehát a múltat. Mennyit értettek meg Európa legjobbjai abból, ami velük történt? Mennyiben voltak részesei a sorsuknak, vagy milyen mértékben osztott sorstalanságot a szellem embereinek a vak kényszer? Ezt a történetet véletlen találkozásokból, megjósolhatatlan esetlegességekből rajzoltam meg a könyörület dallamától kísérten. Hőseim a hontalanok, a menekülők, a hazájukat elvesztő mesterek, a nyelvükből kitagadottak. A korszak "rettenetes eredetiségét" kutatva szörnyű, véres dráma tárul elénk. Tragédia, amelyet bohózatelemek tettek elviselhetetlenné. A történet jelképes találkozásokban tárta fel önmegsemmisítő iróniáját: von Ribbentrop a kommunista Moszkvában a filmgyárból kölcsönzött horogkeresztes zászlók közepette a náci indulót hallgatja. Ez a bűnbeesett Európa jelképes pillanata. Ilyen szimbolikus jelenetekben és találkozásokban beszélem el a régi Európa pusztulását az új Európának." (a Szerző

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A New York kávéház

 Nos, húzd ki a derekad: közlöm veled, hogy a hamis márványos falakról, a gipszangyalokról és a maltersárkányokról, a japán fürdőszobacsempéről és a rendeltetés nélkül való lila drapériákról – amelyeket Molnár Ferenc valamikor a „rókafrász” gyűjtőnéven foglalt össze – négy évszázad tekint le rád! …Nos, húzd ki magad a kapucínernél vagy a szódabikarbónánál, polgártárs, és vedd tudomásul, hogy az intézmény, amelyben most ülsz, 1535-ben alakult. Kilenc évvel a mohácsi vész után, amelyet, miközben a kávéházban panaszkodsz közéleti bajaidért és kártyaveszteségeidért, gyanútlanul és gyakran emlegetsz kézlegyintve. Négyszázkét éves a kávéház, három évszázaddal öregebb, mint a Nemzeti Kaszinó, s mint a kondorosi vagy a bugaci csárda. Alig fiatalabb Werbőczy Tripartiumánál, a rendi alkotmányból eredő közjogi intézményeknél – s jóformán az egyetlen alakulat, amelyet a polgárság saját magának, saját szociális, szellemi és gazdasági közügyeinek keretéül alkotott. S a várak, váraljak, kastélyok és jobbágykunyhók korában jóformán az egyetlen városi elem, amely a keleti és nyugati urbánus kultúrák beszivárgásának nyomát bizonyítja..(Zsolt Béla)

 

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!
Régebbiek | Végére »

Címkefelhő

@hm belfold @hm bulvar @hm gazdasag @hm kulfold @hm kult @hm sport @hm tech a Abdulin Ad aforizma aforizmák Alan Alcotgt államtitkár alternatív amerikanisztika András anekdota Angliaregény angol anna Antikrisztus antropológia árnyékháború árvalányhaj Aszlányi átirat atomfizika Attac Austen autóipar autótörténelem AVH ÁVH az b bABONAHIEDELEMKEREKES Bakos ballada Baumgarten Béla Berki Berson Bertalan bestseller bibliakritika biográfia blog bloggervilág BM Book Borges Bourbon bÖHME Böll Bródy Brown bukanér burleszk Butor Caesar Canaris Chaplin Churchill cigánylidérc Corvina Cravan Csaba császár Csáth Cserna Szabó Csikszentmhályi Csikszentmihályi csoport Csurgai Dan Daniel dArgenson de Dean debreceni Defoe diáklázadások díj diktatúra Dovlatov dr Drábik Dtsingisz EA EAPoe éghajlatkutatás Ehrman Einstein elbeszélések életmód életvezetés életvitel elit Elkes Ellis Elmebetegek első emigráció Emőd epika építészet építészeti eposz Ernő est eszkatológia Eszmélet etikett Eubook Európa európai évértékelés Exuperx ezoterika F Fábri Falak fantasy Faulkner Faulner fegyver Fekete félreértések feminizmus fenomenológia Ferenc film filmgyártás filozófia fitnesztalajtorna Fitzgerald flow fóbiák foci folyóirat Foster Fouché főzés Francois Frankl Fuller füveskönyv Gábor Garbo Gárdonyi Gaskell Gáspár gasztronómia Gáti genetika Geopen geostratégia Géza gnózis goethe Gold Gomorra Gond gótika Greer Grisham grushin Gucci Guido Habe háború hadtörténelem Haffner hagyomány halál halálos Hans Hardy Hari hatz Hegel Heine hELLER Hemingway Herbert hevenyvédelmi Highes hírszerzés Hölderlin Hrabák humor Huxley HVG Ida II Imre indián inernacionális ír irodalmi irodalmu irodalom iskola Isserman István iszlám ítélet JACOB Jaksity Jane János Jarry Jasper játék jézus jogrendszer John jOSEPH Júlia Julius kaja Kalligramm kalóz kamat kamatos Kaminer kán karcolat Karinthy Károly katasztrojka Kati katonai Kázmér kémelhárítás Kemény Kende Kenedli Ker Kerekes Kessler kézikönyve Kiadó kinai Kisecset kmb knédlim kocsmafolyóirat Kolesznyikov kommentelni kommunikáció kor Kowalski költészet könyörület Könyvek Közel kelet közgazdaság Krausz krimi kulinária kulturantropológia kultúrhistória Kun Lacan láncreakció Larsson László Lászlótól Le Lea legendák Lénárd lények Leo Leonardo Librum List Lively logger LSD Lukács Lukáts maffiamagyar Magellán magyar manicheizmus Mann Márai Márffy Mária Marquez Marton másként Mata Mátrai Mauriac Max Médiablog meleg memoire Mennyes meridiánok Mérő mesemorfológia Metternich MI5 Miklós Miksa Milner Mitrohin modern Molnár Monde Moravia morfium múlt Murakami Nadler nagy nagykövete naplóKerekes nem nietzsche Nobel díj Novalis nőhódítás nőiség OBrian Onagy ontológia orgyilkosság orosz orvosmeterológia Orwell Ottó Ödön ősiségsmaragdtáblák paleológia Pankovszkíj paradigma parafrázis pártállam Partvonal Petelei Péter Pilátus plágium Plath Poe politika politikai politológia Pollner Polner prikézsia privatér pszichiátria publicisztika Quincey Rajk Rákosi recepció regény regénye rejtély rendszerváltás Révai Ridley rizs Róbert romantika Runner Salazar sam Sándor Sarolta Sartre Saviano Schönburg Scott Selby Shulman siker sikerrecept Simon skandináv Skorzeny skót Smoley sorozatgyilkos sör Svejksör Sylvia szabadkomuvesek Szabó szaké számmisztika Szasa Szász század századi Szecsődy szegénység szerelemfelfogása szeretet szerzői szociológia Szomory szökésKerekes Sztogoff szushi Szűcs tábornok Tamás tárca társaságok TB Ted templomosok teológia teozofia teozófia teremtett térképek Terricum thriller Tilger Tiszavárkony titkos tollalhu Tormay történelem történelmi tőzsde transindexkerekes tudok Ugron Ujszászi Ungvári USA útirajz ütletvitel üzlet vadászírók Vadnyugat vallás Vámos Váncsa várostervezés Vaszary Vay vegyi Vermeer vígjátéka viktorianus viktoriuánus Vila Matas világháború von vonatrablás Walker Wass Weber Wermacht Wharton William wwwsolyomluxhu wwwtollalhu XIX XX Yucatán Zsolna Zsolt